arpad.org
dot Tartalomjegyzék dot Források dot Kapcsolódási pontok dot Képek dot Hungarian History 
dot Fõoldal dot Kapcsolat dot Keresés
Csak törpe nép felejthet ős nagyságot,
Csak elfajult kor hős elődöket,
A lelkes eljár ősei sírlakához,
S gyújt régi fénynél új szövétneket.

(Garay)


dot EMLÉKTÖRVÉNY 1896-ból

ÁRPÁD FEJEDELEM AZ ÁLLAMALAPÍTÓ

Az államalapítást, ugyanis hagyományosan Árpád fejedelemnek tulajdonították. 1896-ban a magyar országgyűlés Baross Gábor javaslatára elfogadta az ún. Ezredéves (Milleniumi) emléktörvényt. A törvény praembuluma egyértelműen rámutat arra, hogy az államalapítást nem Szent Istvánnak, hanem Árpád vezérnek tulajdonították. Az eredeti szöveg így szól:

A magyar állam 1896-ban ezeréves megalapításának és fennállásának ünnepét üli. A törvényhozás ennek emlékét a következőkben örökíti meg:

1. §. A magyar szent korona országainak törvényhozása vallásos áhitattal ad hálát az isteni gondviselésnek, hogy az Árpád és vitéz hadai által megalapított hazát oltalmába fogadta, fejedelmeit bölcseséggel, népét erővel és önfeláldozó hazaszeretettel megáldotta és az országot jó- és balsorsban segítve, annak lételét ezer éven át sok viszontagság között is fentartotta.

2. §. Ezen ünnepélyes alkalommal az országgyülés mindkét háza legmélyebb hódolattal járul ő császári és apostoli királyi felsége I. Ferenc József elé, akinek dicsőséges uralkodása alatt az ország 'alkotmányos szabadsága' és zavartalan fejlődése biztosítva van. Magyarország és társországainak apostoli királya viszont törhetlen bizalmát nyilvánítja szeretett népének hűségében. Szilárd alapjai ezek annak az áldásos összhangnak, melynek ereje a jövendő századok biztos haladásának is zálogát képezi.

Vajon milyen 'alkotmányra' és milyen 'szabadságra' gondoltak a törvényhozó bölcs honatyák?

Csak nem az összmagyarság akaratából megalkotott etelközi, ill. pusztaszeri alkotmányokra? Ezek ugyanis biztositották a hadrakelő, majd honfoglaló magyarság minden fia és lánya számára a szabadságot. A Kárpát medencében olymódon sikerült a földeket szétosztani és azon letelepíteni a szilaj harcosokat, hogy a krónika - ha jól tudom - nem jegyez fel egyetlen határvillongást, de jószerint mesgyevitát sem. Ez a nagy magyar csodák egyike. Egy ilyen mű létrehozására és megőrzésére csak az lehet képes, akinek hatalma elismert tekintélyén, tekintélye pedig olyan közbizalmon alapszik,
amelyet az uralkodó fejedelem életével és halálával egyaránt kiérdemelt!

(Szeszák Gyula, Ébresztő augusztus 20-ra, 2007.8.24. /részlet/ - HUNSOR - A Magyar-Svéd Online Források)
 < 
fõoldal
 ^ 
fel

  dot Bevezető
empty
  dot Árpád az ókorban
empty
     dot Árpád a bibliában
empty
     dot Árpád város
empty
     dot Árpád helységnevek
empty
  dot Árpád ősei
empty
     dot Nimród a bibliában
empty
     dot Nimród
empty
     dot Nimródról
empty
     dot Nimród a szír hagyományban
empty
     dot Hun-magyar rokonság
empty
     dot Atilla - Priscos rhetor
empty
     dot Atilla király (krónikák)
empty
  dot Turulnemzetség újjászületése
empty
     dot Anonymus
empty
  dot Turulnemzetség
empty
     dot Megyer törzs
empty
     dot Testalkat
empty
     dot Szent nemzetség
empty
  dot Történelmi neveink
empty
     dot A magyar népnév
empty
     dot Árpád neve
empty
  dot Honfoglalás vagy hazatérés
empty
  dot Honvisszafoglalás
empty
     dot Tárihi Üngürüsz krónika
empty
     dot Atilla országa
empty
     dot Halhatatlan Harcos - Hazatérés
empty
     dot Turulfia Álmos fővezér
empty
     dot Csopolug vagy Zwentibold
empty
     dot Magyarország határai (X. század)
empty
  dot Árpád az államalapító
empty
  dot Ősmagyar fémművesség
empty
     dot Kardgyártás
empty
     dot Kievi magyar fémművesség
empty
     dot Kievi magyar ötvösműhely
empty
  dot Ősi jelképek a díszítőművészetben
empty
  dot Ősmagyar írás
empty
     dot Honvisszafoglaláskori rovásemlékek
empty
  dot Ősmagyarok
empty
     dot Keresztény ősmagyarok
empty
     dot Kerektemplomok
empty
     dot Árpád népe
empty
     dot Árpád hajóhada
empty
     dot Magyar tengermellék
empty
  dot Pozsonyi csata
empty
     dot Magyar sors
empty
  dot 1100 éve halt meg Árpád fejedelem
empty
     dot Árpádnapi megemlékezés
empty
     dot ÁRPÁD-PAJZS DÍJ
empty
     dot ÁRPÁD ÜNNEP ÁRPÁDON
empty
  dot Árpád a költészetben
empty
  dot Idegen vélemények
empty
     dot Idegenek a magyarokról
empty
     dot Magyarok nyelvéről
empty
  dot Kitalált középkor
empty
dot Hungarian History 
empty

> EMLÉKTÖRVÉNY 1896-ból

dot Mitologia lista
Íratkozon fel Ön is a Mitologia listára.

felíratkoz
leíratkoz
további informáciok

E-mail cím:



empty

Minden jog fenntartva! © 2004 - arpad.org
Ön a 774905-ik látogató (01/01/2003 óta)