arpad.org
dot Tartalomjegyzék dot Források dot Kapcsolódási pontok dot Képek dot Hungarian History 
dot Fõoldal dot Kapcsolat dot Keresés
Csak törpe nép felejthet ős nagyságot,
Csak elfajult kor hős elődöket,
A lelkes eljár ősei sírlakához,
S gyújt régi fénynél új szövétneket.

(Garay)


dot ÍRHATOTT-E ÁRPÁD FEJEDELEM ROVÁSÍRÁSSAL?

Friedrich Klára


(Előadás 2001. május 20-án, a Magyarok Házában tartott Árpád napon)




Szkíta-hun-avar rovásemlékeink szerint igen, egészen biztosan és ehhez még néhány honfoglalás kori rovásemléket gyűjtöttem csokorba az Árpád nap alkalmából.

A honfoglalás szót pontosítani szeretném, mert ez nem honfoglalás, hanem hon visszafoglalás, hazatérés volt igazából. Torma Zsófia, Marjalaki Kiss Lajos, Magyar Adorján, László Gyula régészeti, néprajzkutatói tevékenysége ezt igazolja.

Forrai Sándor is ezt írta rovásírás tankönyvének belső borítójára: Megjelent a hon visszafoglalásának 1100. évfordulója alkalmából.


Nézzük akkor az ebből az időből származó rovásemlékeket:

1. Fischer Károly Antal A hun-magyar írás és annak fennmaradt emlékei című könyvében a Csiki Székely Krónikát idézi, mely szerint a székelyek az Árpáddal kötött vérszerződés pontjai kőre metszették. "Zandirhám rabonbán idejében - így szól a Krónika - a hunos másik nemzete (a magyarok) Álmos fia Árpád vezérlete alatt bejövén, Zandirhám követeket küldve fogadá... s a Hat Kőszert, a hat kőre metszett törvényt kitévén rabonbáni módra Bondvárban áldozatot tartván a kövekről törvényeket olvasott föl és alkalmazott nemzetére... "

2. A szabadbattyáni honfoglalás kori bronz övcsat, amelyen legkevesebb húsz rovásbetű van (számukat az összerovások miatt pontosan nem lehet megállapítani)

3. A marosmenti Magyarózd község határában Horváth István költő honfoglalás kori íjhoz tartozó rovásbetűket szarvasagancs lapocskát talált.

4. A Homokmégy-Halom-i honfoglalás kori temetőből előkerült nyíltartó tegezhez tartozó, rovásírásos csontlemezről írja Dienes István: "Azt is meg merem kockáztatni, hogy a rovásfeliratos tegez hordozója akár magát Árpádot vagy a nagyfejedelem hozzátartozóit szolgálta."

Ugyanitt találtak egy csont bogozót két rovásjellel. A halom elnevezés nem véletlenül fordul elő lelőhelyként, mert a szkíta halomsírokra, vagy ezek aljába temetkeztek az utódok. Az ozorai fejedelem sírját is az ozorai temetődomb lejtőjén találták meg.

5. Honfoglalás kori kohókat tárt fel Stamler Imre Somogyban. Bodrog-Bűn. Itt találták meg a nagy vitákat kiváltó rovásfeliratos kohófúvókát.

6. Csak felsorolásképpen a honfoglalás kori és Árpád kori temetőkben talált rovásírásos gyűrűk lelőhelyei Deszk, Hódmezővásárhely, Klárafalva, Kunkerekegyháza, Ladánybene, Mezőberény, Székesfehérvár-Maroshegy. Ezek a leletek ismét az igazolják, hogy nálunk a köznép sem volt írástudatlan.

A rovásírásos honfoglalás kori emlékek bizonyítják azt is, hogy Árpád és népe nem törökül, kazárul, vagy finnugorul beszélt, hanem a szkíták-hunok-avarok nyelvén, amelyet napjainkban magyar nyelvnek nevezünk.




(Friedrich Klára - Szakács Gábor: Kárpát-medencei birtoklevelünk, a Rovásírás, Szakács Gábor kiadása, 2003)
 < 
fõoldal
 ^ 
fel

  dot Bevezető
empty
  dot Árpád az ókorban
empty
     dot Árpád a bibliában
empty
     dot Árpád város
empty
     dot Árpád helységnevek
empty
  dot Árpád ősei
empty
     dot Nimród a bibliában
empty
     dot Nimród
empty
     dot Nimródról
empty
     dot Nimród a szír hagyományban
empty
     dot Hun-magyar rokonság
empty
     dot Atilla - Priscos rhetor
empty
     dot Atilla király (krónikák)
empty
  dot Turulnemzetség újjászületése
empty
     dot Anonymus
empty
  dot Turulnemzetség
empty
     dot Megyer törzs
empty
     dot Testalkat
empty
     dot Szent nemzetség
empty
  dot Történelmi neveink
empty
     dot A magyar népnév
empty
     dot Árpád neve
empty
  dot Honfoglalás vagy hazatérés
empty
  dot Honvisszafoglalás
empty
     dot Tárihi Üngürüsz krónika
empty
     dot Atilla országa
empty
     dot Halhatatlan Harcos - Hazatérés
empty
     dot Turulfia Álmos fővezér
empty
     dot Csopolug vagy Zwentibold
empty
     dot Magyarország határai (X. század)
empty
  dot Árpád az államalapító
empty
  dot Ősmagyar fémművesség
empty
     dot Kardgyártás
empty
     dot Kievi magyar fémművesség
empty
     dot Kievi magyar ötvösműhely
empty
  dot Ősi jelképek a díszítőművészetben
empty
  dot Ősmagyar írás
empty
     dot Honvisszafoglaláskori rovásemlékek
empty
  dot Ősmagyarok
empty
     dot Keresztény ősmagyarok
empty
     dot Kerektemplomok
empty
     dot Árpád népe
empty
     dot Árpád hajóhada
empty
     dot Magyar tengermellék
empty
  dot Pozsonyi csata
empty
     dot Magyar sors
empty
  dot 1100 éve halt meg Árpád fejedelem
empty
     dot Árpádnapi megemlékezés
empty
     dot ÁRPÁD-PAJZS DÍJ
empty
     dot ÁRPÁD ÜNNEP ÁRPÁDON
empty
  dot Árpád a költészetben
empty
  dot Idegen vélemények
empty
     dot Idegenek a magyarokról
empty
     dot Magyarok nyelvéről
empty
  dot Kitalált középkor
empty
dot Hungarian History 
empty

> ÍRHATOTT-E ÁRPÁD FEJEDELEM ROVÁSÍRÁSSAL?

dot Mitologia lista
Íratkozon fel Ön is a Mitologia listára.

felíratkoz
leíratkoz
további informáciok

E-mail cím:



empty

Minden jog fenntartva! © 2004 - arpad.org
Ön a 773950-ik látogató (01/01/2003 óta)