EGY BIZÁNCI KRÓNIKÁS ATILLÁRÓL
Priscos (Priszkosz) rhetor
Egyszer a kelet-római császár követséget küldött Atillához. Ennek a követségnek egyik tagja Priscos rhetor leírta útjukat, Atilla udvarát.
Mint szemtanúnak a följegyzései történelmi fontosságúak.
Könyvében Atilla udvaráról többek között ezeket mondja:
Miután átkeltünk még néhány folyón, egy nagyobbacska helyiségbe érkeztünk. Itt Atillának fából és gyalult deszkából épített palotája volt, amely - mint beszélték - valamennyi palotája között a legszebb volt. Közelében fürdő volt, amelyhez a pannon földről hozatták a követ, mert azon a tájon a barbároknak nincs sem kövük, sem fájuk. Amikor Atilla bevonult a helyiségbe, hosszan elnyúló fehér fátylak alatt szép sorjában lányok mentek eléje és hun dalokat énekeltek. Amikor pedig főemberének, Onegésiusnak házához érkezett, kijött Onegésius felesége szolgák kíséretében, akik ételeket és bort hoztak. Az asszony üdvözölte Atillát és kínálta (ami a hunoknál nagy megtiszteltetés), hogy vegyen jó szívvel a felajánlott holmikból. Atilla kedves embere iránt való udvariasságbólé úgy lóhátról evett is, mialatt a körülötte lévő barbárok az ezüsttálat magasra emelve tartották. Megízlelte a felkínált pohár tartalmát is és aztán elvonult királyi palotájába, amely a többinél kimagaslóbb volt és egyébként is magasabb helyen emelkedett.
Mi Onegésius felszólítására az ő lakásán maradtunk. Másnap elmentem Atilla udvarába és ajándékokat vittem feleségének, akit Rékának hívtak. Az asszonyt puha szőnyegen fekve találtam. Szolgák vették körül, s vele szemben a földön is szolgáló leányok ültek, akik színes fonalakkal lepleket hímeztek, amelyeket barbár ruháik díszítésére készítettek. Odamentem, üdvözöltem s átadtam ajándékaimat. Aztán arrafelé mentem, ahol Atilla tartózkodott. Atilla őrei már ismertek s így senki sem tartóztatott fel. Nagy csomó ember közé jutottam és láttam, amikor Atilla kijött a zajongó és tolongó sokaságba. Büszke léptekkel ment a ház elé, miközben ide-oda tekintgetett. Aztán megállt a ház előtt, és sokan, akiknek peres ügyük volt, eléje járultak és fogadták ítéletét. Ezek után visszament a házba.
Amikor mi visszatértünk sátorunkba, Atilla egyik embere keresett fel bennünket azzal az üzenettel, hogy Atilla mindkettőnket meghív ebédre. A kijelölt időben megjelentünk az ebédre a nyugat-római birodalom követeivel együtt és megálltunk a küszöbön Atillával szemben. A pohárnok ottani szokás szerint kelyheket nyújtott át, hogy köszöntsük Atillára, még mielőtt leülnénk. Miután megízleltük a bort, székeinkhez mentünk, amelyeken az egész ebéd alatt ülnünk kellett. A székek két oldalt a szoba falai mellett voltak. Középen ült Atilla kereveten. Mögötte egy másik kerevet volt és emögött lépcsők vittek fel az ágyához. Az ágyat díszes fátylak és színes függönyök borítottak.
Az étkezésnél az első hely Atilla jobbján, a második balján volt. Onegésius a király kerevetétől jobbra ült, vele szemben Atilla két fia; a legidősebb fiú ugyanis atyja kerevetén ült, de egészen a szélén és atyja iránt való tiszteletből szemeit lesütve tartá.
Amikor mindnyájan elhelyezkedtünk, a pohárnok borral telt serleget nyújtott Atillának, aki az ülés sorja szerint az elsőt felköszöntötte. A felköszöntött mint megtisztelt felállott és nem is ülhetett le addig, amíg a megízlelt vagy éppen kiürített serleget vissza nem adta a pohárnoknak. Amikor már Atilla köszöntésével mindnyájunkat megtisztelt, a pohárnokok elvonultak, és helyettük mások jöttek, akik asztalkákat helyeztek elébünk. Mindenki szabadon vehetett az ő asztalára rakott ételekből. Nekünk és a barbároknak ezüst tálakban hozták a finom ételeket. Atillának azonban fatányéron és csak húst.
Atilla egyébként is minden tekintetben mértékletes volt. A vendégei elé arany és ezüst serlegeket tettek, az ő ivópohara pedig fából volt. Egyszerű volt a ruházata is, csak éppen tisztább a többieknél. Nem volt arannyal, drágakővel kirakva sem az oldalán lévő kard, sem sarujának szíjazata, sem lovának zablája, mint a többi skytháé.
Minden fogás után felállottunk, a serleget Atilla egészégére ürítettük s aztán újra helyet foglaltunk. Amikor beesteledett, fáklyákat gyújtottak. Ekkor két barbár jött be. Atillával szemben helyezkedtek el és maguk költötte dalokat énekeltek Atilla győzelmeiről és hadi dicsőségéről. Minden szem rajtuk csüggött. Némelyek az elmúlt háborúk emlékein elmerengve gyönyörködtek a dalokban, némelyek pedig, akiken az öregség már erőt vett, könnyekre fakadtak. Azután a skytha udvari bolond lépett be, aki mulatságos mókáival mindnyájunkat megnevettetett, csak Atillát nem. Ő nem indult meg s tekintete mindvégig változatlan maradt. Nem is láttuk, hogy akármit nevetve tett vagy mondott volna. Csak akkor nézett fel nyájasabban, amikor legifjabb fia bejött és melléje állt, mire ő nyájasan megcirógatta a fiú arcát.
(Dr. Girsik Gézáné és Magyar József, Magyar Múltunk, Dr. Girsik Géza kiadása, Buenos Aires, 1952, 29-32 old.)
|
