Földindulás a nyugat-európai középkorkutatásban

Pap Gábor

("A tizenegyedik parancsolat: NE HAZUDJ!" c. előadássorozat keretében, 2001 december 5-én (Magyarok Háza) elhangzott előadás írott változata. Az eredeti hang- és videofelvétel letölthető a: http://www.kitalaltkozepkor.hu/ címről)

Pap Gábor ( a fotó az eloadáson készült )

Ebből már gyaníthatjuk, hogy arról a nagyjából 300 éves időcsúsztatásról lesz szó, amelyik jelenleg az európai történettudománynak lehet mondani, hogy a botrányköve. Nagyon érdekes jelenségnek lehetünk tanúi, ugyanis olyan kérdésről van szó, amit egy tudomány, még akár 10-15 évvel ezelőtt is nagyon egyszerűen intézett el, ugyanis hallgatott róla. Jelenleg az Internet korszakát éljük, és egyszerűen nem lehet hallgatni dolgokról. Tehát befutottak a saját csövükbe, az Internetet arra találták föl, hogy „Flinston család” és egyéb szinten elárasszák azokat, akik egyáltalán szabadidővel rendelkeznek, – elsősorban az ifjúságot s azon belül is a fiatalabb réteget – és ezáltal lehetetlenné tegyék, hogy egy szervesebb, egy magasabb szintű műveltséggel egyáltalán találkozni tudjanak. Ha valaki mégiscsak ilyet juttat be remélték hogy ez úgy el fog veszni a nagy áradatban, hogy senki nem fogja megtalálni. Mellé lőttek – nem az első eset, de ez katasztrófával járt, ugyanis az a helyzet, hogy ma már jelentős felismerést nem lehet meg nem történtté tenni. Ezt felismerte az a kutató csoport, melynek működését és eredményeit most röviden ismertetni fogom, ugyanis ők már 1992-ben közzétették az első idevágó felismeréseiket s abban a pillanatban, ahogy lehetőség nyílt az Internetre bejuttatni híreket, teljes szélességben bejutatták. [http://mantis-verlag.de – a szerk.] S volt annyi eszük, hogy nemcsak a mellettük szóló írásokat, hanem azokat is, akik velük vitatkoztak, ugyanis nagyon tanulságos egy elmélet életképessége szempontjából hogy először is mernek-e ellene érvelni; kettő milyen szintűek ezek az érvelések – gondoljunk itt ilyen újabb kori kiadványokra, mint a Sacrum Imperium című időszaki kiadvány – azon le lehet mérni, hogy akiknek nem tetszik a mi műveltségünk azok milyen szinten fogalmaznak. Azt egyébként, ha valaki ismeri ezt a kiadványt mert legnagyobb meglepetésemre ezt is lehetett kapni a Fehérlófia nevű boltban, ami azt jelenti, hogy úgy látszik kezdünk „mindenevőkké” válni, - mindenesetre már megjelent az ellenírás, de nekem semmi közöm nincs hozzá, úgy értve nemhogy nem én írtam, nem is tudtam hogy megjelent „Kontra Sacrum Imperium” címmel. Mondjuk én ilyen stílusban nem vitatkoznék, de meg kell hogy mondjam, hogy telitalálatok sorozata. Ez arra figyelmeztet, hogy nekünk nem kell fölvenni minden koszlott büdös kesztyűt, azok ott vannak jól, ahol vannak a sárban. Viszont ma már vannak olyanok, akik névtelenül – tehát álneveken – meg tudnak védeni s meg is akarnak védeni és ez nagyon nagy tanulság, mert ez megint csak nem régi jelenség. Még egy 2-3 évvel ezelőtt biztos, hogy erre a… – most nagyon finoman fogok fogalmazni –, nívón aluli íráshalmazra még nem ment volna válasz. Egyszerűen nem mert volna válaszolni az, akinek meglettek volna pedig az érvei. Volt egy olyan pillanat, amikor úgy gondoltam, hogy ezen utolsó alkalmon tanulság céljából éppen ezt a Sacrum Imperiumot fogom elemezni – lebeszéltem magam róla. Nekünk tényleg nem ez a feladatunk. Nagyon jól tudjuk, hiszen többször is említettem, akár én csapok bele a sárba, akár a sár csapódik rám, csak én lehetek sáros. Tehát egy bizonyos szint alatt tényleg nem szabad csapkodni.

Visszatérve erre az elméletre – illetve itt most már többről van szó, mint elméletről a Kitalált középkorról, - ennek az előtörténete is tanulságos. Két úton jutott hozzám ugyanis ez az alapvető írásmű, aminek valóban ez is a címe. Egyszer Miskolcon a kezembe nyomta egy fiatalember, aki Grazban tanul. Itt valószínűleg ismeretlen úgyhogy a neve nem fontos, hogy elhangozzék…, a lényeg az, hogy még annyit suttogott hozzá hogy ez egy nagyon izgalmas történetírói munka, amelynek a lényege az, hogy Nagy Károly mint olyan nem létezett. Mint történelmi személy Nagy Károly nem létezett. Jól tetszett hallani! Az egész Karoling kor egy kitalált történet.

Dr. Heribert Illig ( fotó: Sigrid Reinichs )

Ilyenkor mit csinál az ember, nyílván ugyanazt, mint a jelenlévők nagy része, el kezd vigyorogni, hogy persze én meg a római pápa vagyok és krokodilnak születtem. Lehet végül is dolgokat jópofán elmagyarázni és ahogyan leírja ennek a könyvnek a szerzője – Heribert Illignek hívják –, ahogy leírja az előszóban tényleg amikor

és akkor vált ismerőssé, hogy jééé én ezt már olvastam valahol, s ami velem szinte soha nem fordul elő, benyúltam a könyvespolcra és egyből megtaláltam az előzőt. Ez egyébként hetek felesleges munkája, miután nem szoktam megtalálni. Egyből, benyúlva, megtaláltam, összehasonlítottam, kiderült hogy ugyanarról van szó. Ez az a pillanat, amikor az embernek tudomásul kell vennie, hogy a téma keresi, nem én keresem a témát, tehát ezt nem lehet átlépni. A lényeg az, hogy ennek a könyvnek, megvannak a maga előzményei.

Két kutatási vonulat ér ugyanis össze Illignek ebben a munkájában. Még egyszer mondom a címét: Das erfundene Mittelalter, a Kitalált középkor. Ebben a műben, ahogyan Ő a bevezetőben szépen végigköveti, két kutatási vonulat találkozott s ő maga figyelmeztet rá, hogy ez egy egészen rendkívüli pillanat volt. Az egyik az az időszámítás történetének a menetén került be a képbe, a másik pedig a hamisításoknak a története mentén.

Heribert Illig: Das erfundene Mittelalter

Mind a kettővel éppen abban az időben foglalkozott, olyan értelemben hogy a középkor föl se merült, tehát Ő időszámítási kérdésekkel is, meg hamisításkérdésekkel is foglalkozott, de elsősorban egyiptomi, ókori témák kapcsán. Ott figyelt föl bizonyos dolgokra, publikált is ebben a témakörben, mégpedig egy olyan folyóiratban, amit Ő alapított és mindjárt az elején egy munkatársi gárdával dolgozott benne, ez akkor még ilyen címet viselt – 1989-ben indította el

vagy valami gond van az időszámításunk körül.” Ennyit mert megfogalmazni egy szaktekintély 1986-ban, ’88-ban pedig a konferencia jegyzőkönyvében ezt írásban is közzétette. Ez volt az egyik indítéka Heribert Illignek. Leírja még Ő, de Horst Fuhrmanns-ra hivatkozva, hogy „nem szokás hamisítani raktárra.” Ilyen nincs, hogy én raktárra hamisítok dolgokat, majd csak eljön az idő, amikor használni fogják ennek az eredményét. Ilyen nincsen. Minden hamisítás azonnali, célratörő művelet, ami azt jelenti, hogy azonnal kell hogy a hasznát lássák vagy megsemmisítik, mert semmi értelme nincs.

Mi volt a második vonulat? Előre bocsátom a második vonulat önmagában is elegendő lett volna ahhoz, hogy Heribert Illig felállítsa ezt az „időcsúszás”-elméletét. Ez pedig mint említettem az időszámítás története, tehát naptártörténet. Azt tudjuk ugye, hogy a Gregorián naptárrevízió az 1582-ben történt, XIII. Gergely pápának az utasítására 1582 október 4-e után mindjárt október 15-ét iktatott be a naptárba. 10 napot korrigált. Miért volt szükség erre a korrekcióra? Zárójelben megjegyzem, hogy ezt római-katolikus világban vezették be, a reformáció egy darabig még nem vett róla tudomást, de meglepően hamar átvette, – gyakorlatilag a nyugati világ nem sokkal a bevezetése, kihirdetése után ebben az időszámítási rendszerben számol a mai napig is. S mert a keleti egyház nem vette át, ebből adódott az a furcsaság, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom az november 7-én történt. Már ennyit elcsúszott – október 25-ét mi itt november 7-ének írtuk, ők pedig még akkor a régi naptár szerint október 25-ének. Nem tévesztendő össze az október 23-ával. Ez a csúszás ugyanis a Julián naptárhoz képest történt. A Julián naptár a nevét Julius Caesarról kapta, mint az ismert, ő pedig Krisztus előtt 45-ben vezette be, amikor is egységesítette az addig teljesen heterogén, s különbözőképpen történő időszámítást. Miután nem volt pontos az ő korrekciós metódusa – tehát keveset korrigált – elcsúszott a tényleges időtől az, amit számontartottak. Ez mit jelent? Azt hogy hiába volt a nappal egyforma hosszú, mint az éjszaka, még nem jelzett a naptár tavaszi napéjegyenlőséget. Miért olyan fontos ez? Azért mert a középkorban a tavaszi napéjegyenlőséghez számították a Húsvétot és akkor még a Húsvét kiszámítása nem mellékes dolog volt egy társadalom életében, hanem a legfontosabb dolgok egyike. Ez azt jelenti, hogyha elcsúszott a napéjegyenlőségtől a naptári adat, akkor az egész ünneprend csúszott, mivel mozgó ünnep lévén valahová le kell horgonyozni, ez a tavaszi napéjegyenlőség. A mai napig is oda horgonyozzuk le. Ez a folyamat nagyon jól utánaszámolható. Illig is mit mond, számítógépek korában élünk, nézzük meg Krisztus előtt 45, adjuk hozzá 1582-t, – én most fejbe nem fogom kiszámolni – lényeg az, hogy ennyi évre vonatkozó csúszást kell korrigálni. Pillanatok alatt kidobja a számítógép: 13 napot kell korrigálni. (12,7 napot.) Ehhez képest a pápa 10 napot korrigált. Ez önmagban még nem lenne tragédia, azt mondjuk jó hát akkor nem volt pontos számításra lehetőség…, most az egyik az, hogy ekkorát nem lehet tévedni, azt felejtsük el. A másik meg nem ez a gond – Illig is hangsúlyozza –, az gond hogy pontos a naptár. Nem tudom érthető-e? 13 nap helyett csak 10 napot korrigált és mégis pontos a naptár. Semmi baj nem lenne, hogyha azzal a 3 nappal csúszásban lennénk, de nincs csúszás. Ez pedig egyetlen módon képzelhető el, hogy az ennek a 3 napnak megfelelő évmennyiség sohase történt meg. Művileg van beiktatva. Nem tudom követhető-e? – ez rettentő fontos tétel.

Természetesen Illig nem 1-2 nap alatt jött erre rá és főleg azonnal utána nézett, – az nem létezik, hogy erre az időszámítással foglalkozó tudósok rá nem jöttek volna. Ha mások nem, akkor a csillagászok, azok közt még akad azért gondolkodó fej. Tényleg rájöttek, na és mit tetszik gondolni mivel magyarázzák? Ez tényleg olyan, hogy ezek után semmiféle nemzeti kisebbrendűségünk ne legyen, mert még nekünk se hazudtak ekkorát. Majd rá fogunk jönni, hogy valahol itt vagyunk a gyökereinél a hazugságoknak. Mivel magyarázták? Nem Krisztus előtt 45-ig korrigált a pápa, hanem a niceai zsinatig. Erre ugye mindenki elképed, húúú kéne tudnom mikor volt a niceai zsinat…, már mindenki szégyelli magát és nem is gondolkodik hogy ez egy blöff, miért a niceai zsinatig, miért nem Napóleon trónra lépéséig… Mi köze ennek a kérdéshez? Itt egyszerűen arról van szó, hogy egy felgyülemlett hibát kell korrigálni, s tudjuk, hogy mióta gyülemlik föl – mi köze ennek a niceai zsinathoz? Az égvilágon semmi! Ráadásul volt olyan alapos, – én biztos nem lettem volna ilyen alapos, mert nincs ténylegesen köze a kérdéshez – de Ő volt olyan alapos, hogy utánanézett a niceai zsinat aktáinak. Hátha legalább szóbakerült az időszámítás mint olyan, – szóba sem került! Megvannak az aktái. Nem tudom érzékeljük-e? Ismerjük ezt az arcot, megjelenik a televízióban, mosolyog és közli, hogy „nem lehet a Magyar Szent Korona Szent István koronája, mert hiszen rajta van a paláston Szent István eredeti hiteles képe és azon nyitott korona van…” Magyarul, így szépen mosolyogva az arcunkba hazudik. Én innentől kezdve az Akadémiánk elnökét fölmentem, mert „kismiska” azokhoz képest… [ taps a nézőtéren ] …ennyire ne szeressék őt, attól azért ő még mindig olyan amilyen, csak azért nála nagyobbat is tudnak hazudni… és ugyanazzal a mosolygós képpel így bele, csak most nem 2 milliónak, aki nézi a TV-t, hanem mondjuk 200 milliónak, akit érint a kérdés. Magyarán szólva itt 300 évvel semmi módon nem tud elszámolni, se a történettudomány, se a csillagászat tudománya, se az egyháztörténet. Ez a 300 év akarjuk vagy nem, mesterségesen van becsempészve a történetírásba, – nem a történelembe, mert sohase történt meg. Ez ami a faktum, az a két útvonal volt ami figyelmeztette Őt arra, hogy valami gond van és innentől kezdve gyakorlatilag ezzel a kérdéssel foglalkozik. Innen megint egy pár információ. Először hagy fogalmazzam meg az Ő fő tézisét, ahogyan Ő ebben a könyvben ezt leírta, – szó szerinti idézet következik:

„1991 januárja óta a következő tézist képviselem röviden fogalmazva. Az európai történelemben a VII., VIII. és IX. század művileg beiktatott időegységet képez. Ennek nincs semmiféle reális történése, úgyhogy maradék nélkül törlendő. Az előtte és az utána lévő időszakok pedig közvetlenül vagy csupán kis eltéréssel összekapcsolandók. A kérdéses időközt ekkori tudásomnak megfelelően – tehát ’91-et írtunk ekkor – pontosan behatároltam. A fiktív, kitalált időszak 614 szeptemberétől 911 augusztusáig tart. Egy ilyen precíz adatolást azonban csak a további kutatások fényében erősíthetünk vagy változtathatunk meg.” – eddig az idézet. Ez a ’98-as könyvből való.

A Zeitensprünge folyóirat tartalomjegyzéke 13 évre visszamenoleg:

Hozzáteszem, hogy 1999-ben már módosította ezt a javaslatot, nem sokkal, a 614 mint dátum maradt, s augusztus végétől javasolja a kimaradást és azt 911 szeptember elejéig, tehát az az időszak maradt ki, ez gyakorlatilag 300 év,

mindig jön egy ilyen elbiggyesztett ajak német részről, „ja már megint a bajorok”, holott ha valakinek ők nekik köszönhetik, hogy egyesült mai állapotukban megmaradhattak a II. világháború után. Akkor pontosan a bajoroknak köszönhetik. Ha azok ki nem tartanak a német egység mellett a legvadabb időszakokban is, akkor bizony ma nincs Németország. (Azt várhatjuk, hogy mikor lesznek hálásak nekik…)

Friedrich Kaulbach (1822-1903) festményén "Nagy Károly 800-as császárrá koronázása" látható. „Die Kaiserkrönung Karls der Großen 800", 1861. Jelenleg Münchenben van kiállítva.

Az 1994-es kibővített kiadás még mindig ugyanott jelent meg, az már merészebb volt de kevésbé bikfangos, ennek az volt a címe: Hat Karl der Große je gelebt? – „egyáltalán élt valamikor is Nagy Károly?” Aztán ’96-ban jelentette meg először ezt a Das erfundene Mittelalter, a Kitalált középkor c. munkáját – ezt már Münchenben. Ez a mű 2000-ben már a 9. kiadásánál tartott. Ehhez azt kell tudni, hogy egy új kiadáshoz minimum 10.000 példányban el kell fogynia,

Dukász Mihály bizánci császár zománcképe a Magyar Szent Koronán Szuz Mária helyén.

Végül Franciaország, s mondanom sem kell ugyanez a kettős, a merovingok és a karolingok és egy egész pici kis jelentéktelen Karoling-dinasztia töredék él a 900-as években ismét. Ennyi maradt a nagy Karoling korszakból, ez is csak Franciaországban. Erre a nagy semmire építik a mai Európa Házat. A továbbiakban a lombardok pedig egy egészen kicsi részben tényleg megmaradnak – a longobárdok – a Lombard Királyságban, de az is már a 900-as évek.

Ha ezt egy történész végignézi, az vagy kétségbeesik vagy úgy viselkedik mint egy sarokba szorított vadállat. Kitámad, fröcsköl és semmiféle érvet nem hoz föl, viszont szabályosan a torkomnak ugrik. Előre figyelmeztetem, hogy az Illignek a torka egy kicsit távolabb van innen, én most itt bemutatok egy elméletet. Mert még nagyon távol állok attól, hogy minden részletét alaposan ellenőrizni tudtam volna, de eddig még Illig urat nem tudtam rajtafogni hamisításon, pontosabban hamisítást föl sem tételezek róla, de tévedésen, csúsztatáson egész egyszerűen nem tudtam rajtafogni, pedig a példáinak a nagy része olyan, amit én is ismerek. Egyebet, mint szégyenkezést nem éreztem, mert erre nekem is rá kellett volna jönnöm.

A továbbiakban azt fogjuk vizsgálni, hogy milyen allergikus pontok vannak ebben az új történet képben, és miket kell korrigálnunk.

"Nagy Károly koronázása" - Vita Caroli (Bibliothéque nationale de France )

Az előbb láttuk, mint egy térképre vetítve – virtuálisan ugyan dehát mégiscsak térképre vetítettük magunknak –, hogy milyen államok illetve milyen földrajzi egységek maradnak ki ilyen módon a történelemből – gondoljunk a longobárdokra –, most pedig olyan alapon osztályozom, ami bennünket közelebbről érdekelhet. Az első az, hogy a Karoling-kor mint olyan gyakorlatilag megszűnik. Miért nagyon fontos ez? Azért mert a történelmünkben elég sok fontos tétel éppen a „Nagy Károlyi rabláshoz” kapcsolódik, amit olyan nagyon sokáig magam is komolyan vettem, lévén hogy nem volt más adatom rá. Hogyha egyszer nem volt „Nagy Károly” akkor ki rabolta el az avar kincseket? Ezzel a kérdéssel történetesen Illig maga is foglalkozik, és mint minden ilyen esetben megnézi a forrásokat. Egyáltalán honnan tudjuk mi, hogy „Nagy Károlynak” voltak rablásai? És akkor kiderül, hogy tulajdonképpen két alapmű van, amit soha senki eddig nem kérdőjelezett meg. Az egyik ez a Vita Caroli, az Eginhardnak az udvari történetírónak – most már ilyenkor én nagyon nehezen tudom visszafojtani a nevetést, mert ezek mind, tulajdonképpen mind fiktív alakok. De hát így kerültek be a történelembe, így említem őket – Eginhard. Mindenki Eginhardra hivatkozik, ha a Karoling-korról van szó, mintha ő tényleg létezett volna. Annyira hozzászokunk ahhoz, amit sokszor mondunk az úgy igaz, hogy föl sem merül bennünk, hogy talán esetleg azt is kellene bizonyítani, hogy Eginhard egyáltalán létezett. S tényleg föl sem merül, bennem sem merült föl – jaa a Vita Caroli, persze a Vita Caroli, Károly élete… Ja hát akkor az ha benne van az tévedhetetlen, az kortárs volt, kiváló műveltségű volt, azt már csak tudta. A másik pedig az annalesek, a birodalmi annalesek. Illig mind a kettőről nagyon kurtán-furcsán de nem úgy, hogy kevés adat alapján, hanem nem sokat „lelkizve” a dolgon egész egyszerűen kimutatja, hogy hamisítvány. Ez akkora érvágás a nyugat európai öntudaton, hogy ezt tényleg nem lehet kiheverni. Itt egyet lehet csinálni valóban úgy tenni, minthogyha nem történt volna semmi, addig ameddig tudnak. Végül is nagyon hosszú ideig ez nem fog menni, de gondolom ismerős ez a képlet, amikor még egy kicsit tudunk még hazudni, azalatt összelopkodunk még ezt-azt amazt, utána úgyis odébb állunk valahová, ha még egyáltalán maradt hely a Földön ahol hisznek nekünk és akkor majd ott hazudunk az annak megfelelő módon.

A Karoling kor ilyen apróságokat – mint mondjuk a két szóbahozott mű – tartalmaz, és ezeket idézi egyenesben Illig, hogy „Nagy Károly” ezen és ezen télen kétszer egymás után hadserege élén átkelt az Alpokon és itt megyünk szépen, olvasunk tovább s föl se tűnik, álljunk meg egy pillanatra! Egy macska se tud átmenni télen az Alpokon, nemhogy hadsereg! Hogy képzeli ezt? – kétszer egymás után? Esetleg a Szent Gotthard alagúton. Ez nem átjáróház, télen nem lehet átmenni az Alpokon, kész le van zárva. Hadsereggel semmi módon. De, hogy nehogy el kezdjünk gondolkodni kétszer megy át. [nevetés a nézőtéren] Ha leírná, hogy egyszer megy át – ahh hát ez képtelenség! De kétszer átment... Az elsőnél még hitetlenkedünk, de hát, ha kétszer átment… – most ezt így kell csinálni! Ha nekünk itt bizonyos kérdésekben az a benyomásunk, hogy profin hazudnak, ezek gyenge kis amatőrök, „kispályások”…– így kell hazudni. Ezt úgy veszi be jelenleg a világ, hogy föl sem merül a kétségnek árnyéka se. Utána Illig nagyon „kegyetlen”, én ahhoz képest borzasztó szelíd vagyok – egyáltalán, nem is említhetem magam egy lapon egyébként se Illiggel –, a lényeg az hogy Ő egyszerűen azt mondja, különben meg ha már itt tartunk nézzük meg hogy voltak-e egyáltalán utak akkor. Egy hadseregnek valahol föl kell vonulnia. Kiderül, hogy nincsenek utak, illetve semmi nyoma nincs. A 900-as években kezdenek először utak épülni Nyugat-Európában, amin egyáltalán hadseregek vonulni tudnak. Akkor hol vonultak? Hol csinálták a fegyvereiket? Van egyáltalán város Nyugat-Európában ekkor? Kiderül, hogy nincsen. De hát akkor Aachen? Aachen nincsen, bármilyen furcsa, pici „vakondtúrás” vagy még annyi se. Nade hát akkor ott van mégis ez a palotakápolna. Tényleg?

Nahát, Illig mondom „kegyetlen”. Ő azt hiszem pontosan 24 szempontot sorol föl,– most ennek nem nézek utána, úgy emlékszem hogy pont 24-et, tehát húszon fölül –, mindegyikből megnézi hogy egyáltalán ez a kápolna épülhetett-e a feltételezett időben. Kiderül, hogy szóba se jöhet. Egészen egyszerűen nem lehetett volna olyan építészt találni, amelyik 200 év szünet után és újabb legalább másfél évszázad előtt egyszerre így szépen „fölspriccel” a föld alól. Megcsinálja ezt a tényleg világraszóló épületet, amiben olyan építészeti bravúrok vannak, amit körülbelül másfél-két évszázad múlva ér utol az európai építészet. De ennek semmi előzménye nincs. Ha ezek az építőmesterek nem az űrből jöttek, akkor nem tudtak honnan jönni, sehol máshonnan. Ez mindegyik nagyon komoly szempont, itt nem arról van szó, hogy az amatőr odamegy, azt mondja hogy hát ezt a színt így nem is csinálhatták, nem erről van szó. Mert a palotakápolnának rendkívül bonyolult a térlefedő rendszere. Ezt mi annak idején tanultuk és tényleg az ember úgy eltűnődött, hogy honnan a bánatból szedték ezeket a megoldásokat. Sehol előzménye ennek nincsen!

Kimutatja pontosan, hogy mikor jelenik meg az egyik térlefedő elem, mikor jelenik a másik – ezek megoldások, nem fölhasznált anyagféleségeket jelentenek – és kiderül hogy legkorábban a XI. században. Még nem így az összes, mint ami a palotakápolnán együtt van, hanem egyáltalán a fontosabb térlefedési megoldások. Semmi szín alatt nem készülhetett előbb a XI. század közepénél, második felénél. Nagyon keményen hozza a példákat. Itt az a szerencsém nekem, hogy azért mégiscsak művészettörténész volnék, így a példákat azonnal ellenőrizni tudom, s kiderül, hogy amikor mi tanultuk ezt a palotakápolnát az nem igaz, hogy ezek bennünk nem merültek föl –, fölmerültek. Csak jól voltunk idomítva. Aki fölteszi a kérdést az utána „kimegy” s utána nem jön vissza, aki bent akar maradni az nem tesz föl kérdést. Ez az igazi művészet a művészet-történetírásban, megsejteni idejében, hogy melyik az a kérdés, amit nem ildomos föltenni. Mert ez dönti el végül is, hogy benne maradok-e egy csapatban vagy nem maradok benne, – ez az egyetlen kritérium. Nem igaz, hogy nekünk ezek nem tűntek föl, mindegyik föltűnt kivétel nélkül mindegyik. S valami ösztönös parancs, hogy ha én azt akarom, hogy majd egyszer 2001 december 5.-én én három órát „untathassam” a közönséget, nekem akkor nem szabad megszólalnom. A legtöbben pontosan ezért utálnak, mert nem lehet azt mondani rám, hogy dilettáns. Kellemetlen. De se nyelvészeti vonatkozásban, se művészettörténeti vonatkozásban. Illigre rá lehet mondani, mondják is. De tényekre nem lehet mondani. Ezért Illig mindig tényekkel kezdi, és tényekkel folytatja és tényekkel végzi. Erre nem lehet azt mondani, hogy dilettáns, tessék utánanézni.

Ez az avar kor, ez tényleg allergikus pont. A legújabb számában ennek a Zeitensprünge-nek – ezt nemrégen kaptam meg, s tulajdonképpen ma olvastam el az egyik tanulmányt a másikat még csak átfutni tudtam, nagy részletességgel nem – de ez a másik most ami miatt kézbe veszem ez az egyetlen olyan Karoling uralkodói székhely amit megpróbáltak módszeres ásatásokkal föltárni. A dolog egészen karikatúraszerű. Hozzá kell tennem, hogy maga Illig egy szerzőtársával ír róla – lllig nagyon jól ír, nemcsak egyszerűen, hanem egészen jól azon a német nyelven, amit tényleg a mosónő is megért, mert ez is a célja. Semmi nagyképűsködés, ugyanakkor szellemes, de végtelenül szellemes, úgy tud „hazavágni” hogy én oldalakon keresztül a hasamat fogtam. Ezt is jó lenne Tőle megtanulni. Néha mi olyan nagyon durván támadunk, teljesen fölösleges.

[1.] Felolvasok egy rövid fölsorolást, a következővel él, azt mondja, nézzük, hogy amikor nagy kiállítást csinálnak ebből a bizonyos Pfalz-ásatásból – ez Ingelheimben van. Ingelheim az a Rajna partján van, nagyon közel a Rajnához és a Karoling-kor egy reprezentatív emlékének tanítják. Miért? Mert benne van a Vita Caroli-ban és természetesen az annalesekben is. Azt mondja, hogy a cím már gyönyörű: Ingelheim - karolingisch oder römisch? „Karoling vagy római” és ezen az ember úgy el kezd töprengeni. [Zeitensprünge 2001/3, 467-492.] A régészet ennyit nem tud megállapítani? Hogy valami 800 körüli-e, vagy 300–400 évvel született Krisztus után? 400 éves távlatokban nem tud dönteni? S akkor jön a következő: akkor mit ér ez a régészet? S akkor itt messziről földereng, hogy de hiszen ez nekünk ismerős. Honnan ismerős? Fehérvár - fehér folt.

Bradák Károly: Fehérvár - fehér folt. Hol volt, hol nem volt királyaink koronázó és temetkezo városa?, Püski kiadó, Bp. 1999. Függelék: 1.) Pap Gábor: Fehérvár - ezüstvár? - Egy elképzelés színe és visszája. 2.) Bradák Károly: Megjegyzések Szörényi Levent

Ugyanez a kérdés csak itt még gyönyörűbb. Következő, idézi ugyanúgy, mint hogyha Bradák Károlyt olvasnám, pontosan ugyanaz a módszer, ugyanaz az elegancia, ugyanaz a tömörség, semmi mellébeszélés, de idézi a katalógusból, azt mondja: „monolitikus oszlop – első tétel – római (II. évszázad)”, még csak nem is a vége római uralomnak. A következő: „oszloplábazat - római vagy VIII. század.” Ezt mi most el kell fogadjuk, hogy ez „szakvélemény”? Érthető? Ez körülbelül ilyen, mint: „csizmadia vagy kéjgáz”. [nevetés a nézőtéren] Együvé került, valami módon összejött. No, azt mondja: „kompozit fejezet (oszlopfejezet) - római (II.– III. század) vagy VIII. század vége.” Most, ha ennyire pontosan tudja, hogy II. – III. század a római koron belül, akkor hogy lehet ilyen, hogy vagy a VIII. század vége. No most nem én mondom, még Illig se mondja ki, ez önmagáért beszél. Aztán még nem állunk le.

„Korinthusi oszlopfejezet - római (II. század) vagy VIII. század vége.” Ezek a hat évszázadok csúszkálnak ide-oda, hát Istenem! Ennyit szabad tévedni. „Gerendázat – római vagy VIII. század vége.” Itt legalább nem osztályozza a rómain belül, hogy II. század. „Fal és padlólapok – na most hogy nem lehet megállapítani, hogy fal vagy padlólapok azt nem tudom - római vagy VIII. század vége.”

Nem untatom ezzel tovább a tisztelt jelenlévőket, ez tipikus esete annak, ami nálunk Fehérváron előfordul. „Szent István bazilikája” miközben egyfolytában római emlékanyag jön elő, ahogy ezt itt annak idején megbeszéltük. [Fehérvár – fehér folt: A székesfehérvári „Szent István kori bazilika" és a „királysírok" botránykrónikája. 2001 május 16., Magyarok Háza] Megint azt kell mondanom, hogy azért ők a profik. Szóval, az hogy föl se merüljön… – nálunk legalább fölmerült, és azért Bradák nem most kezdte ezeket, előttük járunk legalább egy fél évtizeddel, náluk pedig ezek egészen friss dolgok. Ez a legutolsó Zeitensprünge, ez akkor még nem volt meg, amikor Miskolcon én megtartottam az előadást a nyár végén. A legfrissebb adatokból és a Karoling-korból legyen elég most ennyi.

A 2. számú allergikus pont az avar kérdés. Ez az előbb már fölmerült egy pillanatra, tudniillik az avar kérdés azért rendkívül lényeges itt, mert tulajdonképpen az egész avar birodalomi kor kimarad. Erre szoktuk mondani, ezért ez túl nagy ár, akkor inkább nem egyezünk bele Illignek az elméletébe. Most ez nem beleegyezés kérdése és nem annak a kérdése, hogy nekem tetszik-e vagy nem tetszik. Majd mondok én a 9. pontban olyat, hogy feláll a szőr a hátunkon. Ennek vannak olyan következményei is, amit biztosan nem lehet elfogadni, de első látszatra bizony következik ebből az időkimaradásból és ezeket mind komolyan kell venni. A 3. és legfontosabb – mert az avar kérdést majd a továbbiakban a Honfoglalással kapcsolatban tárgyalom – arra figyelmeztet Illig is, de leginkább a Zeitensprünge-nek az egymást követő cikkei, hogy az avarokat bármennyire is úgy tanítjuk ma, hogy önálló birodalom volt, mindig vagy kifejezéssel kapcsolják össze az eredeti hiteles források és ott vagy a hunokhoz kapcsolják, hogy hunok vagy avarok, vagy a magyarokhoz. [Volker Friedrich: Nibelungen und Phantomzeit im Donauraum. Fiktives Awarenreich zwischen Hunnen- und Ungarnsturm, 2001/1, 50-72.] Avari sive – ha latinul fogalmaznék – hungari. Nem önálló népként, hanem mindig minthogyha egy másik elnevezése lenne a hunnak vagy a magyarnak. A Krónikáink például egyáltalán nem ismerik ezt a szót, hogy avar. Egyáltalán nem szerepel. A magyar krónikás hagyomány nem ismeri – no most ez feltűnő hiány. Ez azt jelenti, hogy nem lehet 300 évig, ha létezik egy Avar Birodalom, hogy annak valami nyoma ne maradjon egy olyan krónikás hagyományban, ami az előttük lévő Atillát részletesen tárgyalja. Ezekre már rég föl kellett volna figyelni és majd a végén hivatkozom egy olyan tanulmányra, amelyik bizony egy kicsit föladja a leckét nekünk.

A 3. tétel az allergikus pontok között a szláv kérdés. Ezzel a rangjának megfelelően elég sokan foglalkoznak. Talán a legélesebben ez a Heinsohn–Sidorczak kettős [Joanna Sidorczak: Gibt es Slawen betreffend Schriftquellen aus dem frühen Mittelalter? (mit Gunnar Heinsohn) Zeitensprünge 2001/2, 200-212], de mások is írnak róla, Zeller, Topper. Ez a következő miatt érdekes: nekünk a jelenlegi történettudomány a következő módon adja elő a történteket. Ő leírja, hogy hol jelenik meg pontosan először a szláv kifejezés, és itt már lehet látni, hogy azért a németektől nagyon sokat ne várjunk. Ne várjunk, egyrészt nem mindenki grállovag mint Illig, aki hajlandó a saját rovására is vagy a saját múltjának a rovására is az igazságot kimondani. Másrészt pedig, mert mondjuk nem annyira talán mint az orosz, aki tényleg nem tudja hogy mikor hazudik, mert rutinból hazudik, nem úgy hogy mindig elhatározza, hogy most ő hazudni fog, hanem mert egyszerűen benne van ebben, megy neki. De azért a német is hajlik rá, és mindig ott van az a kicsi ördög a háttérben, hogy azért ha egy mód van rá, akkor megszerezzük ezt a Kárpát-medencét. Addig-addig hallgatunk el tényeket, addig-addig nagyítunk föl kicsi dolgokat, addig-addig csúsztatunk át, na nem sokat, amíg egyszer csak kiderül mégiscsak germán volt először a Kárpát-medencében. Majd látni fogjuk, hogy hát persze! – erre kellett az a 300 év. Mert nem voltak itt, most mit csináljunk? Mi aztán nagyon gyűjtjük be őket ide több egymást követő korszakban, de hát már olyan korra vonatkozóan én nem tudom behívni a németet, amely kor nem is létezett. Pedig aztán itt most nagyon megy a német behozatal.

A szlávban az a „kellemetlen”, hogy pontosan arra a korra esik a „nagy szláv birodalom” amely kor nem létezett. Akkor itt szépen írja, de ez nagyon kedvesen és nyílván a Sidorczak az szláv eredetű; a névből következtetve valószínűleg lengyel volt eredetileg, a források is, amiket használ elsősorban lengyelek és a lényege a következő. Itt döbben rá az ember, hogy tulajdonképpen mit tanítanak ma nekünk. Mert nekünk azért nem ennyire sűrítetten tanítják a hazugságot, mert akkor mi magunk is rájönnénk. Hanem úgy, hogy itt egy kicsit hazudok, ott egy kicsit, itt egy kicsit tolok rajta, itt egy kicsit húzok belőle, és így tovább, és így tovább, egyszer csak kialakul egy kép, hogy körülbelül a VI. századtól, – mert attól kezdődik először ugye. Fölmerül a sclavus mint olyan, onnantól kezdve egészen a IX. század vége X. század eleje (tehát 900-as évek eleje) létezik – és most tessék megfogódzkodni, mert ezt tanítják – egy hatalmas szláv birodalom Európában. A Balti-tengertől az Adriai-tengerig és Kelet felé egészen a Fekete-tenger partjáig. Ez így van a tankönyvekben. Csak egyszerre ekkorát nem hazudnak. Mert akkor azért az ember mégiscsak fölhördülne: Valami kis bizonyítékot nem kellene mégis mellé tenni? Mert jól hangzik, kétségtelen, de valami kis picike bizonyíték nem kéne?!

Összeadnak ilyen kis említéseket, de egyvalamiről megfeledkeznek és sajnos Illig is hajlamos már megfeledkezni. Ha én azt olvasom hogy sclavus, az egyáltalán nem biztos hogy az népre vonatkozik. A sclavusnak ugyanis jelentése van. Azt jelenti, hogy szolga. Ha egyszer leírják, hogy az avaroknak csak kb. 1/5-e volt avar, a többi a kb. 50%-uk sclavus volt, eszébe nem jut, mert ez egy ilyen társadalom volt. Aminek kb. a fele az a sclavusokból volt vagyis a szolgákból. Akkor név szerint már csak olyat említenek népisége tekintetében, akinek egyáltalán volt népisége. Nem tudom érthető-e? Miközben mi egyfolytában ilyeneket olvasunk: „a szláv törzsek”, hát könyörgöm a szláv ott kezdődik, ahol törzsi hovatartozás megszűnik. Ilyen nincs hogy „szláv törzs”! Ez körülbelül olyan, mint az a vaskarika, ami tetszik tudni bükkfából készült. Ilyen nincsen! A sclavus az azt jelenti, hogy elvesztette a törzsi hovatartozását. Nem tud betagozódni törzsbe, mert szolgai szerepre kényszerült. Ezért nem tud a nyelve sem szervesen működni, mert a valóságnak mindig csak egy bizonyos részletével találkozik. Az egészre vonatkozóan szókincse sincs. Nemhogy a belső összefüggései meglennének a nyelvének. Tehát el lehet szlávosodni. Na de ez hogy létezik egy birodalom az Északi-tengertől az Adriai-tengerig és innen Kelet felé a Fekete-tengerig, ez, ahogyan Illig és csoportja teljesen logikusan felteszi a kérdést. Akár komolyan veszem azt, hogy ezek törzsek, hogy ezeknek van nemzeti hovatartozásuk, akár nem valami régészeti hagyaték kéne, hogy maradjon utánuk. És kiderül, hogy nincs. De nem úgy nincs, mint ahogy mondjuk előre-hátra datálva csak kitölthető ez az időszak, hanem egyáltalán nincs. Ha egyszer majd megnézzük ezeket a szláv kiadványokat, amikben aztán már tényleg minden szláv. Ott sincs. Egész egyszerűen nem maradt semmi, pedig aztán ők ásnak. Az biztos. Azt is lehet tudni, hogy lesz például mondjuk egy szlovák „múlt”. Ezt nagyon pontosan lehet tudni, a közelmúltban, ami népművészet és egy kicsit több benne mondjuk a kék, mint ahogyan általában, az onnantól kezdve „szlovák népművészet”. Ezek még a két világháború között úgy voltak közzétéve, hogy: „népművészet Szlovákiában.” Már régen nem, már "szlovák népművészet". Aztán, népművészet Romániában. Nem, már „román népművészet”, – és azt az oldalát fényképezik, ahol nincs felirat, mert a felirat sajnos magyar. Ez a közelmúltra vonatkozó. Ami a múlt csinálásnak a régebbi korokra vonatkozó része, ezt hirtelen ki akartam mondani a nevét, egy nagyon kiváló történészünk gyűjtötte föl, majd eszembe fog jutni a neve. Tudniillik, hogy egyszerre avar emlékeket először, az első publikációk általában magyar szerzőktől származnak, mert Magyarország területén, a történelmi Magyarország területén kerültek elő. Nos, utána jött a két világháború közt, megkockáztatták hogy „avar–szláv”. Jól értesült tudományos körök nem szisszentek föl, tehát lehet továbbmenni. Úgy ahogy annak idején a demarkációs vonalat meghúzták nekik Trianon előtt, eszükbe nem volt megtartani, jöttek tovább. Azt mondták, kipróbáljuk mit szól hozzá az Antant, nem szólt semmit.

Ugyanez a módszer azt mondja, hogy próbáljuk ki. Azt fogjuk írni, hogy szláv. Mit szólnak hozzá? Egy hang sincs. Miért szóljanak? Nekik nem fáj. Ma már ilyen módon, Bécsben láttunk egy nagy kiállítást annak idején, pontosabban nem is Bécsben volt, hanem közelebb a határhoz egy régi kis kastélyban és avarokról, hunokról – elsősorban avarokról volt – és csak nézek: „karantán művészet”, a legtisztább későavar művészet, csodálatosan szép dolgok, fényképeztem is. És már karantán. A karantán az tudvalevően szláv, – miért?, mert a jegyzeten már „karantán-szláv”. Ez a karantán később Karinthia lett. Választhattok. Nem kell a szláv majd lesz pre-osztrák meg Karinthia…és akkor jön a csiki-csuki játék. Nem tetszik a szláv? Majd kaptok osztrákot. Nem tetszik az osztrák? Majd kaptok szlávot. Valami elképesztő, hogy mit megengednek maguknak. A szláv azért nagyon fontos kérdés, mert akárhol túrunk bele a történelembe mindenütt ebbe a kérdésbe botlunk. A szláv kérdés kulcskérdés. Ha a nyelvtörténetet tárgyaltuk – emlékezünk még rá –, ceterum censeo az egész szláv jövevényszó kérdést alapjaitól újra kell tárgyalni. Ezek a tanulmányok egyértelműen kimutatják, semmi nyoma nincs olyan szláv műveltségnek Európában, amelytől mi bármilyen kultúrszót át tudtunk volna venni. Ha nem volt elég érthető elismétlem: Nyoma sincs olyan szláv műveltségnek Európában, amitől mi akár egyetlen egy műveltségi szót kölcsönözni is tudtunk volna. Magyarul, itt a hazugságnak egy olyan hallatlan dömpingjével állunk szemben, ami bennünket sújt elsősorban, de azért most már a németek is érzik magukon. Mert egyszerűen nem lehet tovább hurcolni. Na most, ha még vissza tudunk rá emlékezni Grover S. Krantz-nak a művét én itt elég részletesen ismertettem az első vagy második alkalommal. ["Az Szkítiából kijöttekről" – A szkíta-hun-avar-magyar etnokulturális folytonosság és paródiái, a Nagy-Morávia, a dáko-román és az illír-szláv elmélet. 2001 február 14., Magyarok Háza – a szerk.] Ha az ő gondolatmenetét – ez egy amerikai kutató volt és ő vezette le, hogy csak innen a Kárpát-medencéből terjedhetett szét, az amit mi ma „finnugornak” nevezünk és nem pedig Keletről jött ide –, biztos emlékszünk rá mert ez egy elég nevezetes és elég hosszan ismertetett tézissor volt. Ha még emlékszünk rá ott is meg kellett jegyeznem, Krantz-nál is egyetlen allergikus pont volt. Az a szláv. A szlávval nem tudott mit csinálni. Persze, mert nála még bent volt ez a 300 év. Még komolyan kellett venni a szlávot valamilyen módon. Nem tudta sehogy sem adatokhoz kötni, ott volt kerékkötőként, állandóan nyikorgott–csikorgott a kerék, de ezentúl hogy észrevette, hogy itt gond van nem tudott mást mondani.

A 4. az Bizánc, a képrombolás – erről már ejtettünk szót. Bizánccal nagyon komoly gondok vannak. Ez azt jelenti, hogy a bizánci uralkodólista ugyanis megvan. Pontosan tudjuk lexikonban utána lehet nézni mikor ki uralkodott és ettől ők kitöltötték ezt az időt. Itt egyenesbe kell föltenni a kérdést: Hazudnak? Tényleg hazudnak? Igen, hazudnak. Ezek csinált nevek, és ahogy eddig ezt csak a pápákról tudtuk, azt gondolom tudjuk, hogy a pápaság korai története az elejétől a végéig fiktív adatokkal dolgozik. Ezt egyháztörténetben lehet olvasni, nem olyan nagyon titkolt dolog. Na de ha én elkezdek fiktív adatokkal feltölteni időszakokat én akkor akármennyit hozzáadhatok, hozzáadhatok még 300 évet mert fiktív adatokkal azt is fel tudom tölteni. S ha eleve kijelentem, hogy ezt nem is kell komolyan venni, akkor annyit nem veszek komolyan amennyit mondanak. Ha azt mondják, hogy 800 évet ne vegyünk komolyan, akkor 800 évet nem fogok komolyan venni.

Az az arab villámháborúk kora. Itt egy nagyon jó tanulmány van az egyik Zeitensprünge-ben amely bizony kimutatja – erre utaltam az előbb – tudják az iszlám történetírók, tudják és mégsem teszik. Mást írnak, mint amiről tudják, hogy igaz.

A 6. kérdés, a kazár kérdés. Na most a kazár kérdés náluk a Honfoglalás ügyében elég jelentős. Azt hogy mi egyáltalán Kazáriát, – hogy mondjam – egy bizonyos vallásalakulat kapcsán szoktuk tárgyalni, amit ők fölvettek, meg holmi ilyen levelekre hivatkozunk, amelyet ebben a bizonyos korban írt egy spanyolországi zsidó sorstársainak Kazáriába, ha volt egyáltalán akkor Kazária és ha volt az a kedves zsidó testvérünk ugye? Mert ha nem volt, akkor az egész összeomlott. S nagyon úgy néz ki, hogy nem volt. Megint egy levél. Ezeket bizony szép lassan megint az alapoktól kell újra tárgyalni. Kazária ugyanis nagyon úgy néz ki, abban a formában, ahogy leírják, az tényleg nem létezett. Nem véletlenül nincs lelet. Megint nincs lelet. Feltűnően kevés a lelete. Feltűnően.

7. Következő a pápai állam kialakulása. Ezt hosszan részletezi Illig, tényleg nagyon szórakoztató olvasmány. A pápaságot háromszor alapították meg, de a második esetben nem tudtak arról, hogy az első már megtörtént és a harmadik esetben nem tudták, hogy az első és a második már megtörtént. Ezek nagyon kellemetlen dolgok, különösen, ha az ember adatok birtokában értékeli a dolgokat. Az első ajándékozás az úgynevezett Konstantin-i. Erről elég korán kimutatták, hogy ez hamisítvány. A reprezentatív kimutatott hamisítványok közé tartozik. A második az a Pippin-i adomány. Ő adta azt a területet, amelyen ma a Pápai Állam illetve amelyen a valamikori Pápai Állam volt, nem a mai. Ennek a Pippin-nek egyetlen nagyon komoly gondja van, az hogy nem létezett. Pontosan abba az időszakba esik, amikor „teremnek” ezek a figurák és valószínű éppen azért teremnek, hogy ajándékozhassanak –, és most megint rádöbbenhettünk az egyik indítóokra. Ne felejtsük el a ki kérdésre az egyik az II. Szilveszter, a pápa volt. A harmadik pedig bizony maga Károly és ez a Pippin ez nem a fia „Nagy Károlynak”, hanem az apja Károlynak – Pippinből több is volt. Ez azt jelenti, hogy háromszor adományozták azt az egyet, ami, ezek után meg lehet kérdezni, egyáltalán adományozta ezt valaki? Attól hogy számontartják, hogy adományozta az egyáltalán nem is biztos, hogy meg is történt.

A 8. tétel az a vikingkérdés. Megint nagyon szellemesen tárgyalja Illig. A vikingekről majdnem ugyanazt tudjuk, mint az arabokról. S már ha a kettőt párhuzamosan olvassuk, már biztos hogy vakarjuk a fejünket. Az hogy ezek egyebet nem csinálnak, mint pusztítanak, felgyújtanak, lerombolnak, legyilkolnak, és az ember eltűnődik, már egy század eltelt, nem unják még? Nem. Megint elindulnak, megint feldúlnak, megint fölégetnek és így tovább. A II. világháború után a szőnyegbombázások és egyéb ilyen „kellemes” dolgok után – nem vikingek, amerikaik csinálták meg angolok –, elég tág tere nyílt a feltárásoknak. Nálunk is, tudjuk a Budai várban akkor kezdődtek el a komolyabb ásatások. A lényeg az, hogy elindultak ilyen nagy városföltárások. Például Köln. Na most felkészül ugye a régész. Miből készül föl? Vita Caroli természetesen, meg az annales és akkor hallja, hogy Köln-nél ekkor és ekkor – természetesen ebben az időszakba esik az egész „vikingdúlás” és „fosztogatás” –, a vikingek már megint megjelentek Köln-nél és fölégették, és porig égették, és nem tudom én hány hulla és egyebek. Na most keressünk legalább egy elszenesedett kis fogpiszkálót. Nem többet. Egy kis ekkora fogpiszkálót. Nincs. Nincs, nyoma sincs semmiféle földúlásnak. Akkor keressük a másik városnál Paderborn-nál és a harmadiknál, amiket emlegetnek. Mindegyiknél megtörtént, nyoma sincs! Nyoma sincs viking pusztításnak. Ettől még a viking pusztítások ezekben a ripsz-ropsz rajzfilmekben elkezdődnek és onnantól kezdve kiverhetetlenek az ifjúság fejéből. Mire való a viking? Hogy dúljon és pusztítson. Egyszerűen nincs, olyan nyilvánvaló esetek, ahol részletesen leírják a pusztulás mértékét semmi nyoma nincs semmiféle pusztításnak. Ha egy várost fölégetnek annak elég nyilvánvaló nyomai maradnak. Aztán akárhogy planíroznak utána és építenek rá egy újabb várost, ott marad a nyoma. Átégett rétegek… Nyoma sincs. A viking pusztítás, a vikingekkel mikor egyáltalán találkozunk akkor éppen 911-ben, ennek alapján javasolta Illig a 911-es évet, ahol újrakezdődik a történelem. Egy viking vezér – mondja hogy ki egy Rollo nevezetű úr – kap egy birtokot, és mit csinálnak a vikingek? 1. Nem hajóznak. 2. Nem pusztítanak. 3. Akkor mit csinálnak? Földet művelnek! Ott a nyoma és ennek tényleg megvan a nyoma. Megint pontosan ugyanaz a hazugságáradat, nem tudom hogy emlékeztet-e ez bennünket valamire. Kik azok, akik szintén „beszáguldozzák” Európát, mindenütt csak „rabolnak”, „fölgyújtanak” és így tovább? Ezek mi vagyunk! Ugyanannyi alappal. A vikingkérdés nagyon érdekes kérdés, mert itt aztán a kizáró okok csőstől jönnek. Megemlítve a várost, föltárás megtörtént, nincs nyoma. Megint ugyanez, megint ugyanez.

9. Végül van egy utolsó, amit már ma írtam be miután itt egy tanulmányt végigolvastam. Most tessék fogódzkodni: ez a dáko-román kérdés. Most ez az a pillanat, ahol az ember kicsit bekeményít, és azt mondja, hogy ha nagyon sokat ülünk az ülepünkön és várjuk ölbetett kézzel, hogy majd a németek ki fogják szedni a gesztenyét a tűzből akkor úgy járunk, mint ahogy jártunk máris. Annak a tanulmánynak, amire most hivatkozom a címe – egyébként Weissgerbernek hívják egy ilyen egyszerű szép „magyaros” neve van – az hogy: „A magyar fantomkorhoz”. [Klaus Weissgerber: Zur magyarischen Phantomzeit. Die Ungarische Bilderchronik. Zeitensprünge 2001/3, 410-439. A fordítás megtalálható a: www.kitalaltkozepkor.hu/weissgerber_akitalaltmagyarkozepkor.html címen ] Már a magyar fantomkort tárgyalják, és bármilyen furcsán hangzik ez a tanulmány így kezdődik: „Das Karpatenbecken...” Eddig ilyet le nem írt német szerző! „A Kárpát-medence”. Ez az első szava. Ez azt jelenti, hogy valami megváltozott a világban. Ugyanis eddig mindig körülírták – azt hogy magyar jó azt persze nem ejti ki, vagy ha nagyon muszáj akkor előtte utána szájat öblít, de azt hogy a Kárpát-medence egyáltalán létezik ez egy németnél, ez az önmegtagadásnak a csúcsa. Ráadásul olyat leír – most tényleg érdemes fogódzkodni – hogy az egész Illig elméletnek a kulcsa az a Magyar Krónikás hagyomány. Itt lehet vizsgáztatni – ez mit jelent? Ő egyetlen emlékünket vizsgál, a Képes Krónikát. Itt megint el kell mondanom, amit már Miskolcon elmondtam, hogy azért ez szégyenletes ám, hogy rólunk még a legértelmesebbje is mennyire alig tud valamit, és ami ennél még felháborítóbb, semmiféle szégyenérzet nem mutatkozik.

A Képes Krónika elso lapja (Országos Széchenyi Könyvtár)

Tárgyalja a Magyar Krónikákat és a bevezetőben elmondja, hogy egyetlen egyet ismer, a Képes Krónikát, a többit Internetről tudja hogy van, Kézait kivonatosan. Internet. Most elképzelhetjük milyen hitele van egy Internet Kézai kivonatnak. Anonymusról hallott, de még nem sikerült megszereznie. Azért a német, német marad. Szóval az, hogy mi itt vagyunk kéznyújtásnyira mi beszélünk németül, nem is kell magyarul megtanulnia. Ennyi se! Így adnánk a kezébe. Nem, bocsánat ő „piszkos kézzel” nyújtott könyvhöz nem nyúl. Inkább leírja, mert azért ő becsületes, tanult Illigtől, valószínű, hogy rá is parancsolt, hogy akkor viszont írd le fiam, és leírja! Nem tudja a XX. század legvégén és a XXI. század legelején – mai időszámításunk szerint – beszerezni Anonymust. Ez nem azt jelenti, hogy szerencsétlen német tudós, te ennyire béna vagy? Nem, hanem mi, azaz magyarok – a „büdöslábúak” – nem népszerűsítjük eléggé hatékonyan az emlékeinket. Már megint nem ő a hibás, hanem mi vagyunk a hibásak. Ez csak érthető ugye? Születési jogon csakis mi lehetünk hibásak. Ezt szokjuk meg!

Bármennyire is történtek lépések, azért itt meglehetősen gyászos a helyzet. Ha egyetlen emlékünket viszont valaki is ismeri és azt tényleg eredetiben – mert van faximile kiadása –, ő tudniillik tud latinul. Magyart nem tud megkeresni egy Anonymus szövegben, de latinul kiválóan tud. Sőt! Görögöt eredetiből fordít. Az a könnyebb. A tanulmányában a Képes Krónika alapján egy rendkívül érdekes időrendet állapít meg.

Most ez már az utolsó tételünk és egyszersmind az egésznek majd az utolsó tétele lesz, ezen ugorjunk át. Ami miatt említem az a dáko-román elmélet. Ugyanis, ha én kivonom ezt a 300 évet és 614 után 911-et írok akkor – és ezt tessék észrevenni! – abban a pillanatban megjelenik a román. Abban a pillanatban! Ő hozzá begyűrűzik. Ide nem gyűrűzik be. Nálunk jól zár a védelem. Ide be nem jön – ’92 óta már megvan a fiktív Karl. De ide nem gyűrűzik be. A román már szimatol, már tudja, hogy neki most kell lépnie és lép. És beengedi, hiszen ha ez a 300 év kimarad, akkor megvan a kontinuitás. Pont ez hiányzott nekünk! Késő római kor után máris jön a korai magyarkor és ott már emlegetik a valachokat. Akkor mégiscsak van kontinuitás. Éljen Illig elvtárs! Föl sem merül, hogy nem ott van a gond, hogy 614 és 911 közt mi történik, hanem ott van a gond, hogy a legrövidebb életű provincia volt Dacia provincia. Ennyi idő alatt nem lehet elrománosodni. Teljes képtelenség. Nincs rá mód. Hacsak nem vesszük azt, hogy a román kettes meg a román hármas adó egyfolytában a latin nyelvet sugározta falura. Mert akkor esetleg meg lehet tanulni ennyi idő alatt. Egyébként teljes képtelenség. De ez senkit nem érdekel, hogy ott van a gondnak a góca. Akkor ők kimutathatóan még a Balkánon vannak. Minden közbülső fázisa megvan az úgynevezett románság kialakulásának. Nem itt van a gond, hogy túl szűk volt az idő, hanem ott van a gond, hogy hol vannak ők még akkor! De remélem fölfogjuk ennek a kérdésnek a súlyát. Abban a pillanatban, hogy van valami változás, ezek, mint a hiéna már ott vannak, és nehogy ezt tanuljuk el tőlük, de azt viszont el lehet tanulni, hogy tessék az igazságot a kellő időben kimondani! Mert ha mi nem mondjuk ki, azonnal átváltja hamissággá és azzal telikürtöli a világot. Ez nekem is meglepetés volt, bár a barátom figyelmeztetett rá külföldről.

Gyorsan vegyük számba, hogy milyen átszámítandó fontosabb dátumaink vannak. A következőt javaslom: a tapasztalatom azt mutatja, hogy nem 297 év, hanem kerek 300 év a korrekciós idő. Megvan a maga oka, hogy miért. Egyrészt elég körülményes dolog 297 éveket csúsztatni. Majd itt látni fogjuk, hogy ha a mi történelmünkre átfordítjuk, márpedig szemmel látható, hogy ha Bizáncban is, meg Kölnben is, meg Rómában is összehangoltan hamísítják a történelmet, annak a tétje csak itt lehet a Kárpát-medencében. Mert ha ezeket összekötöm egymással, annak a központja itt van a Kárpát-medencében. Aminek az érdekében folyik, az nyilvánvalóan itt van.

Vegyük időrendi sorrendbe!

1. A 895-ös Árpád féle Honfoglalás 300 évvel korábbra, 595-re kerül és ez azért döbbenetes, mert pontosan megegyezik az első avar honfoglalással. Ezt még annak idején Miskolcon úgy adtam elő, mint hogy milyen zseniális vagyok mert ki tudtam számítani. Ez egyébként aránylag egy egyszerű kivonási művelet. De azóta már megjelent. Ebben az előbb érintett tanulmányban már Weissgerber úr szépen veszi a logarlécet, számol, tologat ide-oda és gyönyörűen ugyanezeket az összefüggéseket kimutatja. Azt hogy a magyar Honfoglalás az pontosan egybeesik azzal, amit mi „avar honfoglalásnak” nevezünk. Ennek tényleg megvannak a régészeti bizonyítékai, megvannak a rávonatkozó írásos anyagok is, és feltűnően hasonlítanak az adatok arra, ami aztán később megint megismétlődik. Általában ez a 300 év úgy zajlik le, hogy az elején is van egy esemény, meg végén is van esemény és a kettő feltűnően emlékeztet egymásra. Olyan, mint az a bizonyos Ady vers, amit Karinthy úgy mondott, hogy: Maga megbolondult? Maga megbolondult? ..hogy mindent kétszer mond ..kétszer mond? Mert minden esemény kétszer szerepel és feltűnően azonos módon!

"Primus ingressus Hungarorum in Pannoniam" Nagyméretu miniatúrában:"A magyarok bejövetele Pannóniába" (Képes Krónika, 7. oldal)

Ebben a tanulmányban ezt már pontosítja Weissgerber és méghozzá úgy, hogy a Képes Krónikát komolyan veszi. A Képes Krónikát mi állandóan emlegetjük, és soha nem vesszük komolyan. Ez számomra is döbbenetes volt, hogy egy német történésznek kell figyelmeztetni arra, hogy a Képes Krónikában teljesen hiteles az időrend, sőt, ez az egyetlen hiteles jelenleg az Európai eredeti időszámításra vonatkozóan. Pontról pontra kimutatja. Ez azt jelenti, hogy – tessék megint fogódzkodni – nem két Honfoglalás van, hanem három. Ő pontosan ismeri a László Gyula féle kettős Honfoglalást, pontosan tudja, mert nem is lehet nem tudni, hiszen a Krónikáink általában két ingressus-ról, két bejövetelről beszélnek.

"Icipit prologus de secundo ingressu et de casibus prosperis et adversis eorundem". A miniatúrán a magyarok második bevonulása Pannóniába. (Képes Krónika, 21. oldal)

A Képes Krónika is. Van a primus ingressus, az első bejövetel és ez még a hunokra értendő. S van a secundus ingressus ez pedig az Árpádi Honfoglalás. Na most ő nagyon finom, egyenes idézetek segítségével lefolytatott bizonyítás során kimutatja, hogy a Képes Krónika három Honfoglalásról tud és a szövegekből, ahogyan ott van, tényleg ez derül ki. Ez szégyen és gyalázat, hogy ez bizony nekünk nem jutott az eszünkbe!

Az első, megmondja a Képes Krónika, egészen pontos időadatokat mond, amit mi így söprünk le az asztalról. Miért? Azért mert ugye 300 év, az ugye most közbe van iktatva. S akkor most ugye rájöttünk más miatt is jó ez a 300 év. Nemcsak arra jó, hogy ahol eddig nem volt ősi hősi múlt, azt most meg lehet írni ebben a 300 évben, hanem arra is jó, hogy ott, ahol viszont volt hősi ősi múlt, ott azt szét lehet nyomni és ezzel egy tényleges kontinuitást meg lehet szüntetni. Ezért nem tud összeérni Atilla Álmossal, mert a Krónikák egyfolytában öt generációról írnak. Leírja pontosan. Atilla fia Csaba volt, Csaba fia volt Ed, Ednek volt a fia Ügyek, Ügyeknek volt a fia Előd és Elődnek volt a fia Álmos. Öt generáció. Beszorozzuk az átlagos 30-al, akkor pontosan azt kapjuk meg, hogy meghal 453-ban Atilla és akkor 595-ben itt vannak Álmosék. De mert azt a 300 évet közbeékelték ezért egy ma magára valamit adó történész sehol a világon nem fogadhatja el a Krónikánkat hiteles beszámolónak. Miért? Azért mert túl rövid az idő. Érthető? Tehát, azt kell mondja az ember, hogy „zseniális” – ha egyáltalán gonoszságra lehet ilyet mondani. Úgy van megtervezve, hogy minimum két legyet üt egycsapásra. Egyszer csinál ott, ahol nem volt egy szakrális fejedelemséget… – ugyanis nem érik be ám kevéssel: „Nagy Károlyból” szentet csinálnak. Tudjuk, hogy ebben a 300 évben „Nagy Károly” már szent is lett és ezt a szentségét Barbarossa Frigyes meg is erősítette egy általa kreált ellenpápával. S volt fölszentelve is a tisztelt, éppen itt Ingelheimban. Még azt is elérte, hogy a tiszteletére fölszenteltek egy monostor templomot. Nem árt ha tudjuk, hogy egy ideig bizony „Nagy Károlyt” mint szentet próbálták bevezetni, aztán ez nem sikerült. Végül is miért, miért nem ezt részletezi Illig, de most nem tartozik ide. Ahol nem volt szakrális királyság és ennek megfelelő személy, ott csináltak, ahol meg volt ott ezt megszüntették. De ha valahol volt tényleg szakrális királyság az nálunk volt. Az tudottan szakrális volt. Anonymus még úgy írja le Álmost aki ennek a második megjelenése a történelemben, az első Atilla volt. S még úgy írja, hogy "Almus id est sanctus" – szó szerint idéztem, Álmos, azaz hogy Szent. Ő még az Álmos kifejezést ezzel magyarázza, hogy Szent. Nagyon lényeges dolog, nem mi találjuk ki ma, hogy szentként tisztelt személy volt Álmos. Egy olyan dinasztia indult útjára Álmossal, amelyik ez első tagjában – amelyik Atilla volt – egy egész világ számára meghatározó jelentőségű tényleges karizmatikus alakzat volt, és aki elindította konkrétan az Árpád-házat az Álmos volt nem Árpád, az pedig szent volt. Ezt történetesen Bakay Kornél nagyon jól látta – talán emlékszünk még rá – ezért is helyezte a Koronára, a szándékával nem volt baj és jól idézett Álmos tényleg szent volt, a maga korában így tiszteleték, más kérdés hogy a Koronához való kapcsolata abszolúte nem bizonyított feltételezés.

2. A következő a kettes szám, az 1001-es dátum. Az 1001-es dátumot mi egyfolytában úgy tanuljuk, mint egy dinasztia indulását. Miért? Azért mert ezt tanuljuk, úgy mint Szent István koronázásának a dátumát. (Az hogy aztán melyik időszakában volt, az előző év Karácsonyán volt vagy 1001 Karácsonyán az egy külön téma.) 1001. Számoljunk vissza 300 évet és akkor melyik az a dátum, ami idekerül? Pont az Árpád-ház kihalása. 1301-ban hal ki az Árpád-ház, s ha a 300 évet kivonjuk hová kerül? 1001-be. Ez azt jelenti, hogy az 1001-es év nem attól fontos, mert Szent Istvánt megkoronázták, hanem mert az az uralkodóház halt ki, került át manifeszt állapotból látens állapotba, amely még Jézussal indul útjára. Ez az első évezred, s ennek a záró mozzanata az Árpád-ház kihalása, de nem Szent István megkoronázása, az 701. Sőt majd látni fogjuk azon is korrigálnunk kell. Nagyon fontos tételről van szó, mert egy 1000 éves birodalomnak van vége az Árpád-ház kihalásával. S ez a birodalom ez Jézussal indul – az Ő születésével. [ Jelenések Könyve 20.rész! - a szerk. ]

3. A 3. tétel az a dekanátus határok. Itt tényleg elég hátborzongató a dolog, ugyanis azt tudjuk, hogy 720 évenként van dekanátus határ. 2160 év kerekítve egy Világhónap. Ez csillagászati tény, ez nem olyan, hogy most én asztrálmítoszi rendszert erőltetek rá a történelemre, ez attól függetlenül, hogy az illető szolgaként éli meg, úrként, mindenképpen Világhónapokban számolható az emberi történelem. Ha én Jézus születésével indítom a Halak korszakát, akkor tudjuk, hogy a Világhónapokban mindig a végüknél megyünk be, a 3 dekanátus közül nem a Halak-dekanátus fogja indítani, hanem a Skorpió-dekanátus. Ez tart 720-ig, s ez színezi át az alapvető Halak tulajdonságokat. Utána még mindig nem a Halak tulajdonságokat kapjuk tisztán, hanem a Rák tulajdonságok színezik át és 1440-ben vált át a tiszta Halak tulajdonságra, amikortól kezdve a meghatározó – tudjuk hogy mindig a túloldal meghatározó a testiség szintjén, a tényleges megvalósulás szintjén. Ez azt jelenti, hogy nekem az első 720 évben a földből olyan árulkodó nyomokat kell találnom, amiben a meghatározó az a Bika tulajdonságoké. Miért? Azért mert Skorpió jellegű a kor. Annak a megvalósulása az anyagi világ szintjén az a Bika tulajdonság. Mit fogok kapni, mint jellemző lelettípust? Kincslelet kincslelet hátán. Ezt az első 720 évet mi a kincsleletek alapján tudjuk továbbragozni. Utána bekövetkezik 720-al egy drámai váltás és az 1440-ig tart. Csak egy a gond, hogy ez a 720 innentől kezdve 1020-ra tevődik a mai időszámítás szerint.

Még valami: az 1440-es év. A második menet, a Ráknak a tulajdonságai a szellemiség terén, testiség terén a Bak. Milyen emlékeink lesznek? Épített emlékek. Ez a bizonyos második dekanátus, ez emlékek terén épület épület hátán. Minden más műfaj csak az épületen keresztül érvényesül. Ha plasztika, épületplasztika, ha festmény akkor épület festmény…és így tovább…és így tovább. Ez tart 1440-ig. Na de mikor van ez az 1440 mai időszámítás szerint? 1740 és mindig 1-et adjunk hozzá, mert tudjuk ez az 1 le volt csalva Jézus születésénél. Ezért 1001-re került az a dátum, ami az Árpád-ház kihalása. 1741-ben mi történik? Halak Halak-dekanátusa indul el, ami azt jelenti, hogy keményen Halak tendencia. S ennek a testi megvalósulása kemény Szűz tendencia. Itt egy Szűznek úgy kell megjelennie, hogy: Mária Terézia koronázása. Itt megjelenik a nő, megjelenik a racionalitás, megjelenik a felvilágosult abszolutizmus és így tovább De ez nem elég. Hanem ugyanakkor megjelenik a keleti szomszédunknál ugyancsak a nőuralom. Megjelenik I. Katalin utána II. Katalin és ezzel elindul egy olyan romboló folyamat aminek tulajdonképpen a mai napig benne vagyunk a sodrában. Ez amikor már a Szűz tényleg gátlástalanul tombol a világban ez a mai napig is tart, mert most mi tulajdonképpen 1701-ben vagyunk. Amikor ezt először elmeséltem egy vonatutazás alkalmával Szántai Lajos barátunknak, akkor egyetlen mondata volt rá: „nyertünk 300 évet!” [nevetés a nézőtéren] Ez pedig nagyon fontos tétel, vigyázat, mert ez kegyelmi ajándék. Vagy ezalatt megjön az eszünk, vagy akkor tényleg lőttek az emberiségnek, mert ne felejtsük el ma is azzal jönnek, hogy már semmit gond a Vízöntőbe átmentünk. Az egész New Age őrületnek ez az alapja. Nemhogy nem mentünk át, hanem a Halaknak is egy jó tetemes része – majdnem a fele – hátravan. Itt egy hatalmas dologról van szó, mert tényleg megvan a lehetősége annak, hogy magára találjon az emberiség és azt a terhet, ami most szellemileg is nyomasztja, de hát most már lassan fizikailag is a pusztulás szélére sodorja, azt egészen egyszerűen dobja már le a hátáról. Nem kell utána megtaposni, de azért lehetőleg már ne hurcolja tovább. Ha ezalatt nem vált ember belőle higgyük már el, hogy nem lesz belőle soha. Éppen eleget cipeltük már. 300 év nyereség, ez egy óriási dolog.

Nem tudom, hogy lehet-e érezni a súlyát, tulajdonképpen ezek a 300 éves elcsúszások folyamatosan olyan összefüggésekre világítanak rá, amire soha nem jöttünk volna rá magunktól.

Képes Krónika (121.oldal)

4. 1440-ben koranalopás történik, ugye tudjuk? A mai időszámítás szerint. Ez visszacsúszik 1140-re és itt valóban van a Képes Krónikában ábrázoláson egy korona menekítés. Viszik lóháton a Koronát, amivel eddig nem tudtunk mit kezdeni. Úgy látszik ezek az allergikus pontok úgy működnek, hogy a 300 év kihúzása után is megmaradnak jelzőértékként és ennek talán a legszebb példája a következő lesz. A magyar történelemnek a legnagyobb csapása, ami tényleg megsemmisítő jellegű volt az nem Trianon, nem is 1945, hanem 1541, amikor Buda elesett. Ehhez képest semmi az 1526-os Mohácsi vész, utána még két hadsereg érintetlenül maradt, még a harckészség megvolt, még minden megvolt. 1541 után elesett a központ, 3 részre szakadt az ország, végleg meghúzták ezeket a határokat – ezek már csak módosultak, de a 3 részre szakadtság egészen 1686-ig illetve valamivel későbbig fönnállt. 1541: Kaptunk rá jelzést előre vagy nem? 300 évet visszapörgetek és mit kapunk: 1241 – mi történt? Muhi csata, a tatárdúlás. Ha én ezekkel a 300 évekkel – és azért észrevettük nyilván mindegyik „1”-el végződik. Nem 1540, hanem 1541. Visszavetítek: 1241… Úgy látszik működik ez a 300-as rendszer.

Cserélt képek a Magyar Szent Koronán. Dukász Mihály bizánci császár helyén eredetileg Szuz Mária, Konsztantin helyén (baloldalt) Atilla, I.Géza helyén pedig Buda volt eredetileg. (Bovebben: Pap Gábor: "Angyali korona, szent csillag"

1790-ben mi történik? 1790-ben kicserélik a képeket a Magyar Szent Koronán. Ez az a pillanat, amikor visszakerül a Magyar Szent Korona II. József halála előtt közvetlenül és az eddigi legvalószínűbb jelzések szerint közvetlen előtte történnek a képcserék. Amikor visszakerül akkor már ezekkel a megváltozott képekkel. 1790-ben válik nyilvánossá az, hogy itt kicseréltek képeket a Szent Koronán. Egy szakrális tartalom, egy üdvtörténeti jellegű tartalom napi politikai tartalommá aljasodott le. Ennél nagyobbat nem lehet zuhanni. Ennek mi felel meg, ha el kezdjük visszavetíteni? 1490 és itt most „0”-ás dátumunk van. Mi történt 1490-ben? Meghalt Mátyás király. Valami lezárult. A Magyar Szent Koronának az hatékonysága ami megvolt a teljes eredeti képrend esetén, ez kétségtelenül nem működik ma. Ez nem azt jelenti, hogy a Szent Korona nem működik egyáltalán, hanem azt jelenti, hogy bizonyos vonatkozásokban gyengült illetve átprogramozódott. S ez a magyar történelem 1490-el áll. Amit 1490-ig nem tudott elmenteni az örökkévalóságnak

Szántai Lajos - eloadás a Rám-hegyen (Pilis)

Mátyás király, az azóta már elpusztult. A második fele az uralkodásának, ahogy azt Szántai Lajos nagyon szépen és részletesen kiszokta fejteni, az tulajdonképpen egyetlen nagy menekítés. Elzárni csapokat, ami tényleges, megvalósult, anyagba fogalmazott érték azt valahogy úgy elrejteni, hogy amikor majd megfelelő idő eljön akkor újra elővehető legyen. Amióta ezzel a nem akarom minősíteni milyen hölggyel összeházasodott, azóta egyetlen hatalmas értékmentés a tevékenysége, semmi más nem fontos számára. Akik ebben akadályozzák, azokat azonnal félresöpri az útjából, s nagyon úgy néz ki – ez megint Szántai Lajosnak a fölismerése –, hogy ebben kulcsszerepet a Pálosok játszották. Egyedül az volt az a testület, ami egyenes ági örököse az ősvallásunknak, ennek biztosított törvényes kereteket a judeo-kereszténység nagyobb áramlatában, nem lehetett kitiltani, mert elismertette magát és ugyanakkor az összes ősvallási elemet megtudta őrizni, de ekkor mindez a föld alá került. A legjobb helyre, mert azóta ami történik, akkor már tényleg legjobb helye a föld alatt. Ennyit az átprogramozott dátumokról és akkor most a legeslegutolsó tétel az pedig így szól, hogy a tanulságok.