arpad.org
dot Tartalomjegyzék dot Források dot Kapcsolódási pontok dot Képek dot Hungarian History 
dot Fõoldal dot Kapcsolat dot Keresés
Csak törpe nép felejthet ős nagyságot,
Csak elfajult kor hős elődöket,
A lelkes eljár ősei sírlakához,
S gyújt régi fénynél új szövétneket.

(Garay)


dot A MAGYAR TENGERMELLÉK

Árpád honalapítása a Kárpátoktól az Adriáig


ddr. Juba Ferenc


Pusztaszeri előadása (kivonat)


A magyarság 1996-ban ünnepelte Kárpát-medencei honalapításának, ennek a csodálatos
államalkotásnak 1100. évfordulóját. Ez a helyzet azért különleges, mert a 896. évi
Európában csupán két olyan állam létezett, amely ma is fenn áll, Bulgária és
Franciaország. Tehát mi Európa harmadik legöregebb országa vagyunk. Emellett ez az
ország nem csak úgy valahogyan jött létre, hanem egy lángeszű államférfi és
hadvezér, a honvisszafoglaló és honegyesítő Árpád alapította meg.

Valamennyi krónikánk, számos idegen és magyar történelmi-, régészeti-, embertani-,
nyelvtudományi- stb. adat igazolja azt, hogy a szittyák (dáh, hun, avar, úz,
szabir), hunok és avarok egyetlenegy népet képviselnek és ők a magyarok elei.
Valamennyien a Káspi-tenger partjáról származnak. A Káspi-tenger melletti
tartózkodás alapvető lehetőség, hogy a tengeri élet magatartásmintái beépülhessenek
a magyarság génjeibe.

A szittya, massageta, méd, szabir, hun, avar, ogur, magyar vonal lényegében és
formákban, sőt nyelvben is egy természetes ütemben fejlődő folytonosság. Mao-Tun
írta a kínai császárnak: Az íjfeszítő népek egyesültek. Mind hunok!

Eleink, a hunok a Donon-túli gót birodalmat 373-ban Kr. után semmisítették meg.
378-ban már ellátogattak az Illyricumba is, tehát az Adriához. 395 nyarán már
mindkét Pannónia és Dalmácia is a hunok uralma alatt áll. Tehát jogosan beszélhetünk
honvisszafoglalásról. Az első nyugat-római császár, Honorius (384-423) felismerte a
hunok kiválóságát; 10 000 lovas hunt tartott zsoldjában. Ezeket birka- és
marhahússal, meg gabonával Dalmáciából látták el. 452-ben maga Atilla is megjelent a
Adriánál. Elfoglalta Aquileát, Milánót és Páviát. Birodalmának a határai nyugaton
ekkor az óceánig terjedtek.

Az avarok Kr. u. 470-ben már szövetségesei voltak az Atilla-fi, Dengizik népének.
Szálláshelyük a Don-Kuban folyamköz és a Fekete-tenger között feküdt. Ez is egy
olyan földrajzi térség, amely alkalmas arra, hogy a tengeri élet magatartásmintái az
ottani népesség génjeiben megőrizve maradjanak. Említésre méltó, hogy Atilla 453-ban
bekövetkezett halála után a birodalmat túlélők (Atilla fiai is), az avarokkal együtt
Kr. u. 500 táján a Fekete tenger térségének a kereskedelmét olyannyira a hatalmukban
tartották, hogy pl. Bizánc hajói csak engedélyükkel futhattak be a krimi kikötőkbe,
mint pl Chersonba. Hatalmuk kiterjedt az akkor már püspökséggel rendelkező Tomi (ma
Constanza) partvidékéig, sőt, nyugat felé az egykori Fiuméig, amelynek hegyén, a
Tersatton (ma Trsat) Tarcsatár néven kardgyártó műhelyt tartottak fenn. Mauricius
császár idején (539-602) az avarok teljesen megszállták Dalmáciát, a folyamatosságot
biztosítva. Bíborban született Konstantin szerint Dalmácia megszállásában az
játszott fontos szerepet, hogy Salona és környéke nagyon megtetszett az avaroknak és
emiatt telepedtek ott meg.

A horvátokat Heraklios császár (575-641) hívta meg. Ezek jöttek is és elfoglalták
majdnem egész Dalmáciát. Vándorlásuk a Kárpátoktól északra fekvő őshazájukból kb.
100 évig tartott. A horvátok odatelepítésével Heraklios császár tulajdonképpen az
avarok adriai kereskedelmi útját kívánta elzárni az ott bejövő árucikkek elől. Azt
tudjuk biztosan, hogy az avarok hajóztak az Adrián. Bizánci források határozottan
beszélnek avar hajóhadról, és arról, hogy a hajók építését a kagán határozottan
támogatta. Ez is bizonyíték honvisszafoglalás szavunk jogosságára.

A hunok-avarok-magyarok a Káspi-tenger vidékéről eredő múltnak, - mintegy
sejtjeikben megőrzött tengerképességük emlékéül - határozott igyekezettel törtek
előre az Adria felé és annak partjait el is foglalták. Hun-avar-magyar eleink adriai
tengerparti nép lettek.

Amint honvisszafoglalóink Árpád vezetésével átlépték a Kárpátokat - amely határunk
ezer éven át, Európában a leghosszabb időn át változatlan határ volt - Zuárd és
Kadocsa árpádi parancsra azonnal a Balkánra vonultak népükkel együtt. Zuárd népével
együtt Thessalonikinél beleolvadt az ottani lakosságba, de Kadocsa megszállotta a
Rascia (az akkori Szerbia) és az Adria közötti területet egészen Durazzoig (a mai
Dures, Albániában) és itt, az árpádi honvisszafoglalás ezen legtávolabbi területén
megteremtette az első magyar tengermelléket. (Lásd: “Árpád hajóhada" című
fejezetet!)

Árpád fiatal alkotásának az erejét hamar megismerte a két szomszéd: A Német-Római és
a Kelet-Római Birodalom. Erről a “bemutatkozás”-ról mindmáig “kalandozások”-nak
nevezett rablóhadjáratokról és hasonló lenéző kifejezésekkel nyilatkoznak nemcsak az
idegenek, hanem horribile dictu! - hazai tudósok is! Pedig a vonatkozó szakirodalom,
(mint pl. Vajai Szabolcs munkái) világosan bebizonyította, hogy eleink mindig két
veszekedő herceg vagy más nyugati uralkodó egyikének a szövetségeseként szerepeltek
az idegen világban, amikoris a másik felet megverték.

A 10. században első királyunk Szent István figyelmét sem kerülte el az Adria. A
király adriai érdeklődésének egyik oka, hogy a Levante felé irányuló magyar
külkereskedelem veszélyes szárazföldi útvonalával szemben kedvezőbbnek tűnik a
biztonságosabb tengeri út. Az Adria keleti oldalán már ott vannak a horvátok,
akiknek nagy része avarokból áll, - írja a Bíborban született császár.

Velence ekkor független, hajóhaddal rendelkező tengeri hatalom. A hajóépítéshez
mindég is nagy szüksége volt Dalmácia fájára. Amikor Otto doge egy ilyen dalmáciai
"kirándulás" során beleszaladt II. Basilios császár hajóhadába, ez úgy
megszalasztotta, hogy csak Velencén túl tudott megállni. Hamar kérte Szent István
segítségét. A király jött is, segített is, de a tengerpart egy részét is
megszállotta.

Könyves Kálmán királyunk 1095-ben feleségül vette I. Roger délitáliai és sziciliai
norman király leányát. Emögött a házasság mögött is bizonyára a tengerrel
kapcsolatos elgondolások húzódtak meg, de ezek a fiatal feleség korai halála (1102)
miatt nem valósultak meg.

Joannes Komnenos bizánci császár (1118-43) Szent László leányát, Piroskát vette
feleségül. Ennek a házasságnak révén a magyarok szabad kezet kaptak Dalmáciában,
amely a szigetekkel együtt Kálmán király alatt került a magyar koronához. Ezt még
Velence is lenyelte, mert Boemund tarantoi herceg apuliai dúlása idején Kálmán
király elfoglalta Monopoli és Brindisi városokat, majd azokat nagyvonalúan
Velencének adományozta. A Kézai Krónika írja: Utána a tengeren megtérnek Dalmáciába,
magyar kapitányt és a magyar király zászlóját otthagyván a Velenceieknek. Ekkor az
eseményt és a közös adriai érdekeket Per és Simon ispánok közreműködésével 1108-ban
oklevélbe foglalták.

A 12. század során Velence nyughatatlansága miatt ingadozó helyzet alakult ki
Bizánc-hazánk-Velence és a Német-Római Birodalom között. A hosszú huzavonának végül
III. Béla királyunk (1172-1196) vetett véget, aki erős hadsereggel elfoglalta a
tengerpartot. Hazánk ekkor avar testvérnépének és Kadocsának az örökébe lépve
tengerparti hatalom lett.

Az 1241. évi tatárjárás során déli birodalmába, Dalmáciába menekült IV. Béla
királyunk. Kincsei java részét előre küldötte oda: Szent László alszárcsontját,
Szent István koponyatetőjét, állkapcsát és jobb kezét. Csak utóbbit hozatta haza
Mária Terézia.

Ottani tartózkodása alatt a király felismerte, hogy egy tengerparti állam nem lehet
meg hadiflotta nélkül. (Hová lett Árpád egykori hajóhada?) Nyomban meg is kezdte egy
hajóraj megszervezését. Első hajóját 1242-ben szerezte meg. A városok és szigetek, a
főurak, főleg a Frangepánok szolgálták a királyt hajóval. Ezért adta a király a
Frangepánoknak Zengg városát. Zengg 1420-tól kezdve a magyar tengeri kereskedelem
főkikötője lett.

1269-ben az Árpád- és a nápolyi Anjou-ház kettős házassági és segélynyújtási
szerződést kötöttek. Eredményeként az ország tengerészeti politikájában jelentős
változás következett be. Nagy Lajos királyunk (1342-1382) hatalmi tényezővé építette
ki a hadiflottát. Kemény harcok árán visszavette Velencétől egész Dalmáciát. Ezt a
hódítását az 1358. évi február 18-án kötött u.n. zárai szerződésbe foglalták. Ez
kimondotta a tenger szabadságának elvét, és azt, hogy Velence a Quarnerotól
Durazzoig, az Adriai tenger egész keleti partjáról lemond Magyaroszág javára. A
tengerpart átadásával egyidejűleg tekintélyes hajóraj, 24 gálya, került a király
tulajdonába. Raguza városköztársaság még ebben az évben kérte Magyarországhoz
tartozását, amit a király meg is adott. A várost szabadalmi levelében
hajószolgáltatásra kötelezte és egyben a flotta hadikikötőjévé rendelte.

A magyar királyi hajóhad élén tengernagy parancsnokolt, aki udvari vitéznek
számított. Fizetése 26000 aranykoronának felelt meg, amely bizony tekintélyes összeg
volt (ez Magyarország egykori gazdagságára is fényt vet), hiszen az osztrák-magyar
hadihajóraj parancsnoka csupán évi 20000 aranykoronát élvezett illetményként. A
hajóhad tengermellékünk biztosításában remekül működött. Olyan jelentőségre tett
szert, hogy 1370-ben már Cattaro is jónak látta, hogy a Magyar Birodalomba kérje
felvételét. Kérését Nagy Lajos teljesítette.

Luxemburgi Zsigmond (1368-1437) uralkodása alatt a flotta - nemtörődömsége miatt - 6
gályára és 4 kisebb hajóra összezsugorodott. Ennek ellenére a hajóhad a várnai csata
idején (1444), Gallipolinál, tengerzár alatt tudta tartani a Dardanellákat.

Mátyás király (1458-1490) tengeri érdekeinek védelmére híres vezérét, Magyar Balázst
küldötte Veglia szigetére. Az óriási velencei túlerő ellenében azonban nem
győzhetett. Amikor II. Mohammed szultán flottája megtámadta Otrantot, a pápa Mátyás
királytól kért segítséget. A király az Itáliában tartózkodó Magyar Balázst küldötte
Otrantoba. Neki azonban még csak egy csónakja sem lévén, gondolt egy merészet és
nagyot: elvágta a török flotta vízvezetékét. A tengerészek a 600 huszár ellen nem
mertek a partra szállni, ivóvíz hiányában inkább elvitorláztak. Ez az eset az
egyetlen a világtörténelemben, hogy egy huszáralakulat hajóegészségügyi fogással
megszalaszt egy flottát. Az esemény jelentősége emlékére IV. Sixtus pápa érmet
veretett. (Az ő képe rajta van, Balázsunké azonban nincs rajta.)

Mátyás király halála után a török lassan elfoglalta tengerpartunkat. Magyarország
idegen uralom alá került. Jelentős lépés akkor történt, amikor Mária Terézia
(1740-1780) Fiumét és környékét mint a Szent Korona külön testét csatolta vissza
hazánkhoz. Az 1827. évi 13. t.c. szentesítette Fiume visszacsatolását. A rendezett
közjogi helyzet rendkívül termékenyítően hatott az egész tengerparti életre. A
fejlődést megakasztotta az 1848/49 évi szabadságharc és a Bach korszak. Ausztriára
is nehéz idők jöttek. Ferenc József lassan belátta, hogy Ausztria csak
Magyarországgal együtt lehet nagyhatalom. Így jött létre a kiegyezés 1867-ben.
Megszületett Ausztria-Magyarország és ezáltal Fiume és tengerpartunk ügye is
rendeződött. A kiegyezéstől kezdődően Fiume és a tengerpart élete üstökösként ívelt
magasba. A kis halászkikötőből világkikötőt építettünk a hozzátartozó
vasúthálózattal.

Az első világháború végével elrabolták tőlünk tengermellékünket, amely másfél ezer
évig volt népünké és amelyet senkitől sem vettünk el. Elvették tőlünk ezeréves
határunkat, a Kárpátokat, Európa leghosszabb ideig változatlan határát. De egy újabb
Nestor krónika rólunk nem fogja tudni elmondani, hogy “eltűntek, mint a magyarok, és
nyomuk sem maradt", mert tetteink, nyomaink és emlékeink a partokon és holt
tengerészeink által őrzött hajóink elsüllyedve a Adria mélységeiben, örök emléket
állítanak.

Az Árpád által alapított mű, Hazánk, még áll, és rajtunk múlik, hogy az elkövetkező
ezer évben is állani fog-e még?


(Az Őshazától Árpád honalapításáig, Nemzeti történelmünk III., Tanulmánykötet a
honfoglalásunk 1100. évfordulója tiszteletére; főszerkesztő dr. Magyar Kálmán;
Magyar Nemzeti Történeti Társaság, Kaposvár, 1996, 303-311 o.)
 < 
fõoldal
 ^ 
fel

  dot Bevezető
empty
  dot Árpád az ókorban
empty
     dot Árpád a bibliában
empty
     dot Árpád város
empty
     dot Árpád helységnevek
empty
  dot Árpád ősei
empty
     dot Nimród a bibliában
empty
     dot Nimród
empty
     dot Nimródról
empty
     dot Nimród a szír hagyományban
empty
     dot Hun-magyar rokonság
empty
     dot Atilla - Priscos rhetor
empty
     dot Atilla király (krónikák)
empty
  dot Turulnemzetség újjászületése
empty
     dot Anonymus
empty
  dot Turulnemzetség
empty
     dot Megyer törzs
empty
     dot Testalkat
empty
     dot Szent nemzetség
empty
  dot Történelmi neveink
empty
     dot A magyar népnév
empty
     dot Árpád neve
empty
  dot Honfoglalás vagy hazatérés
empty
  dot Honvisszafoglalás
empty
     dot Tárihi Üngürüsz krónika
empty
     dot Atilla országa
empty
     dot Halhatatlan Harcos - Hazatérés
empty
     dot Turulfia Álmos fővezér
empty
     dot Csopolug vagy Zwentibold
empty
     dot Magyarország határai (X. század)
empty
  dot Árpád az államalapító
empty
  dot Ősmagyar fémművesség
empty
     dot Kardgyártás
empty
     dot Kievi magyar fémművesség
empty
     dot Kievi magyar ötvösműhely
empty
  dot Ősi jelképek a díszítőművészetben
empty
  dot Ősmagyar írás
empty
     dot Honvisszafoglaláskori rovásemlékek
empty
  dot Ősmagyarok
empty
     dot Keresztény ősmagyarok
empty
     dot Kerektemplomok
empty
     dot Árpád népe
empty
     dot Árpád hajóhada
empty
     dot Magyar tengermellék
empty
  dot Pozsonyi csata
empty
     dot Magyar sors
empty
  dot 1100 éve halt meg Árpád fejedelem
empty
     dot Árpádnapi megemlékezés
empty
     dot ÁRPÁD-PAJZS DÍJ
empty
     dot ÁRPÁD ÜNNEP ÁRPÁDON
empty
  dot Árpád a költészetben
empty
  dot Idegen vélemények
empty
     dot Idegenek a magyarokról
empty
     dot Magyarok nyelvéről
empty
  dot Kitalált középkor
empty
dot Hungarian History 
empty

> A MAGYAR TENGERMELLÉK

dot Mitologia lista
Íratkozon fel Ön is a Mitologia listára.

felíratkoz
leíratkoz
további informáciok

E-mail cím:



empty

Minden jog fenntartva! © 2004 - arpad.org
Ön a 774936-ik látogató (01/01/2003 óta)