arpad.org
dot Tartalomjegyzék dot Források dot Kapcsolódási pontok dot Képek dot Hungarian History 
dot Fõoldal dot Kapcsolat dot Keresés
Csak törpe nép felejthet ős nagyságot,
Csak elfajult kor hős elődöket,
A lelkes eljár ősei sírlakához,
S gyújt régi fénynél új szövétneket.

(Garay)


dot A TURUL NEMZETSÉG ALKATA

Az Árpádok a TAURID embertípushoz tartoztak, mely nyomon kísérhető Palesztinán,
Szírián át a Nílus deltájáig, a mai koptokig. (Andrássy Kurta János)


Mészáros Gyula a következőket írja “Az országfoglaló népelem monumentális
kultuszhelyének egyetlen feliratos emléke a pomázi Holdvilág-árokban” című irásában,
mely 1941-ben jelent meg a Nagy Budapest című újságban:

"...Feltárult a maga egész terjedelmében az a két hatalmas... mesterségesen
lefaragott sziklafal... A sziklafal előterében az első temetkezőhely is megnyílt. A
feldúlt és kirabolt sírban egy idősebb férfi csontváza feküdt. Az ide eltemetett
halott, embertani meghatározás szerint az úgynevezett taurid (előázsiai) emberfajhoz
tartozik. Az országfoglaló kötelékek “egyik” felsőbb rétegbeli embercsoportja is
ebből a típusból való.”


Andrássy Kurta János szerint Mészáros a felsőbb rétegbeli-ség alatt nyilván a
honfoglaló vezetőrétegéhez tartozó csoportra utal.


(Andrássy Kurta János: Holtak völgye, Holdvilág-árok, Irástörténeti Kutató Intézet,
Budapest, 2000, 4. old.)


* * *


Szantai Lajos Szent Lászlóról tartott előadásában a Győrött őrzött Szent László
hermával kapcsolatban mondta:


"Szent László (1077-1095) arcában a pártus királyok arca jön vissza valami egészen
időtlen mélységből... ez nem egy személyes arc, időtlen ez a királyi arc, mely a
királyi szkíta népek körében bukkan fel, és mindig az uralkodó arcvonásait állítja
elénk... Ha valaki egy árpádházi arcába belenézett, ismeretlen érzés és gyönyör
fogta el, mert olyan volt, mint hogyha az emberiség fényteli korszakát látta volna.
Azt az emberi arcot, amely közvetlenül a teremtés második pillanatában készült el.
Ezek nem földi arcú emberek voltak..."


Idvezlégy kegyelmes Szent László kerály!

Magyarországnak édes oltalma,

Szent kerályok közt drágalátus gyöngy,

Csillagok között fényességes csillag.


(Ének Szent László királyról, XV. század, első versszak)


* * *


Piroska emléke az ikonográfiában


Kassai (Fehérné) Walter Anna


Kevés külföldre szakadt magyareredetű királynénak vagy császárnénak maradt oly sok
emléke, mint Árpádházi Piroska (?-1134), vagy mint a bizánciak nevezték Eirene,
Szent László királyunk korán külföldre szakadt leányának.

Szent László király leánya Bizáncban élete végén nagyszabású monostort alapított,
templomokkal, kórházakkal, szeretetházakkal a Mindenható (Pantokrator) tiszteletére.
Az isztambuli Bizánci Intézet világhírű restaurátora és művészettörténésze magától
az új Törökország atyjától Attatürk Kemál államelnöktől kapta a meghatalmazást, hogy
az 1453 óta többszörös réteggel fehérremeszelt Hagia Sophia (Szent Bölcsesség)
bizánci bazilika mozaikjait feltárja. Az 1935 óta folyó, aprólékos gonddal szinte
négyzetcentiméterenként leválasztott mészréteg alól csodálatos élénk színű,
aranyalapú mozaikképek sorozata került elő, a régi nagy bizánci dinasztiák élethű
arcképeivel. Ebben a sorozatban bukkant rá Komnenos János császár és PIROSKA
arcképeire is, amint az Istenanyának felajánlják a PANTOKRATOR templom
adománylevelét és a hozzá szükséges aranyfedezetet. PIROSKA tartja tekercs
formájában az ajándékozó levelet. János császár pedig a pénzeserszényt. PIROSKA az
Árpád nemzetség tipikus tagjaként szerepel a mozaikon.

Erre a nemzetségre volt jellemző a keskenytövű, hajlott, metszett orr, feltűnően
keskeny orrgyökkel. Ezt bizonyítja többek közt Szent László győri ereklyetartója, a
tihanyi altemplom kriptájában megtalált I. András koponyája. Ugyanilyen arcállása
Alexnek, a császári pár elsőszülött fiának is (Szent László unokája).


(Magyar Történelmi szemle, II.3., Buenos Aires, 1971)


* * *


A Barberini Zsoltároskönyvben szintén látható Piroska, illetve a császári család
korabeli ábrázolása, amely teljesen megegyezik a mozaikkal. A rajzon feltűnő Piroska
magas, karcsú termete, ami szintén jellemző a Turul nemzetségre. A krónikák
(Anonymus) és legendák szerint Álmos fejedelem magas és karcsú, Szent László
fejjel/vállal nagyobb mindenkinél. A Turul nemzetség többi tagjáról nincs kiemelten
szó. Tehát ez a két személy különösen magas kellett legyen, mert a magyar csak azt
emeli ki, említi meg ami elüt a általánostól. I. András (1046-1061) és III. Béla
(1172-1196) csontváza maradt meg egyedül épen, míg a többi a történelem különböző
dúlásainak esett áldozatul. Mindkét király magassága 180 cm felett van! Piroska,
Szent László leánya ugyan olyan magas, talán kicsit magasabb a képen mint császári
hitvese. A valóságban biztos még magasabb lehetett, csak nem illett úgy ábrázolni.
Árpádról is mint daliás férfiről emlékeznek meg a krónikák, aki mindenben apjára,
Álmosra hasonlított. Ezekből az adatokból következtethetünk arra, hogy az Árpádok
rendkívül magas termetűek voltak, főleg kortársaikkal összehasonlítva. Erről a
magyar királyi udvar számos vendége megemlékezik. (K.M.E.)


* * *


Londoni Richard a keresztes lovagokkal jár Magyarországon III. Béla király idejében.
Londoni Richard ismeri Barbarossa Frigyest, akit mítikus uralkodónak tartanak
nyugaton, de ismer minden nyugati uralkodót. Amikor megpillantja III. Bélát,
megdöbben. Elmondja: "Ezt az embert a teremtő különös erényekkel ruházta fel,
termete magas, arca szép és nemes (igazi Turul arc), ha másról nem, uralkodói
tekintetének előkelősége alapján lehet tudni, hogy ez az ember uralkodásra termett."
Londoni Richardot megdöbbenti Béla király szemefényének sugárzása.

(Szántai)


Boldog Temesvári Pelbárt (1435-1504) írja Árpádházi Szent Erzsébetről (1207-1231),
aki örökölte a Turul nemzetség teljes erejét: "Imádkozás közben gyakran csodálatosan
ragyogott az arca, és a szeméből mintegy a nap sugarai törtek elő... imája mást is
lángra lobbantott. Mivel ugyanis megrótt egy fiatalembert... ez megkérte, hogy
imádkozzék érte. Amikor hát átadta magát az imádságnak, kiáltozni kezdett ezt
mondván: Úrnő, hagyja abba, mert egészen elégek! S kezdte levetni a ruháit. Sokan,
akik odafutottak, s a kezükkel megérintették, nem bírták elviselni a hőséget.
Mihelyt pedig Szent Erzsébet befejezte imáját, az megszűnt hőséget érezni...”

(Karthauzi Névtelen, Holnap Kiadó Budapest, 2000)


Pándy Lajos "A rózsakoszorús menyasszony" című írásában olvasható: “...és nekem most
attól melegszik fel hirtelen a szívem, hogy a mi nagyjaink szentek családjával
kezdődik. Ennek a legendás családnak egyik legfényesebb csillaga: Árpádházi Szent
Erzsébet."

(Liptay Katalin, ed, Erzsébet, Helikon Kiadó, 1987)


III. Andrásról (1290-1301) írják, hogy szemefényében láttatni tudja a repülő
solymot. Olyan az ereje, mint a villámlás.


Az Árpádház kihalása után a magyarság a fényestekintetü uralkodót keresi, akinek van
Turul a szemében. Mindössze két magyar király van az Árpádok után, akinek a szeme
fényéről beszélnek: Nagy Lajos (1342-1382) és Mátyás király (1458-1490).


(Szántai Lajos “A Turul nemzetség” című előadásából)


* * *


Amikor az Árpádház tagjairól, a Turul nemzetségről, történik említés, mindig
fényről, ragyogásról, csillagokról beszélnek. Kun László király (1272-1290) így
fogalmazott őseiről egyik oklevelében: “Szent őseink nyomában maradva, akik... igen
szent tetteik következtében, mint a csillagok ragyognak, mindörökké."

(Szántai Lajos “Szent őseink nyomában maradva...”, Főnix könyvek 16, Debrecen, 1998)
 < 
fõoldal
 ^ 
fel

  dot Bevezető
empty
  dot Árpád az ókorban
empty
     dot Árpád a bibliában
empty
     dot Árpád város
empty
     dot Árpád helységnevek
empty
  dot Árpád ősei
empty
     dot Nimród a bibliában
empty
     dot Nimród
empty
     dot Nimródról
empty
     dot Nimród a szír hagyományban
empty
     dot Hun-magyar rokonság
empty
     dot Atilla - Priscos rhetor
empty
     dot Atilla király (krónikák)
empty
  dot Turulnemzetség újjászületése
empty
     dot Anonymus
empty
  dot Turulnemzetség
empty
     dot Megyer törzs
empty
     dot Testalkat
empty
     dot Szent nemzetség
empty
  dot Történelmi neveink
empty
     dot A magyar népnév
empty
     dot Árpád neve
empty
  dot Honfoglalás vagy hazatérés
empty
  dot Honvisszafoglalás
empty
     dot Tárihi Üngürüsz krónika
empty
     dot Atilla országa
empty
     dot Halhatatlan Harcos - Hazatérés
empty
     dot Turulfia Álmos fővezér
empty
     dot Csopolug vagy Zwentibold
empty
     dot Magyarország határai (X. század)
empty
  dot Árpád az államalapító
empty
  dot Ősmagyar fémművesség
empty
     dot Kardgyártás
empty
     dot Kievi magyar fémművesség
empty
     dot Kievi magyar ötvösműhely
empty
  dot Ősi jelképek a díszítőművészetben
empty
  dot Ősmagyar írás
empty
     dot Honvisszafoglaláskori rovásemlékek
empty
  dot Ősmagyarok
empty
     dot Keresztény ősmagyarok
empty
     dot Kerektemplomok
empty
     dot Árpád népe
empty
     dot Árpád hajóhada
empty
     dot Magyar tengermellék
empty
  dot Pozsonyi csata
empty
     dot Magyar sors
empty
  dot 1100 éve halt meg Árpád fejedelem
empty
     dot Árpádnapi megemlékezés
empty
     dot ÁRPÁD-PAJZS DÍJ
empty
     dot ÁRPÁD ÜNNEP ÁRPÁDON
empty
  dot Árpád a költészetben
empty
  dot Idegen vélemények
empty
     dot Idegenek a magyarokról
empty
     dot Magyarok nyelvéről
empty
  dot Kitalált középkor
empty
dot Hungarian History 
empty

> A TURUL NEMZETSÉG ALKATA

dot Mitologia lista
Íratkozon fel Ön is a Mitologia listára.

felíratkoz
leíratkoz
további informáciok

E-mail cím:



empty

Minden jog fenntartva! © 2004 - arpad.org
Ön a 774938-ik látogató (01/01/2003 óta)