Á R P Á D
A szíriai Árpád város története
Dr. Bobula Ida őstörténész
Sokan észrevették már, hogy régi, közel-keleti térképeken feltűnően nagyszámú
magyarul hangzó helységnév van. Ezek közé tartozik az Arpad név, pontosan ugyanúgy
írva, mint a magyar Árpád, csak éppen az ékezetek hiányoznak.
Sokan fel is tették már a kérdést: lehetséges-e ennyi hangnak pontos sorrendben
való, véletlen egyezése? Mi ennek a matematikai valószínűsége?
Tudomásom szerint eddig még senkisem ismertette a magyar olvasóközönséggel a szíriai
Arpad történetét, pedig meg van írva, elég hozzáférhető helyen, a Cambridge Ancient
History-ban.
Eszerint Arpad önálló fejedelemség volt a Kr.e.-i első évezredben, Szíriában, a
jelenlegi Aleppótól északra. Aleppó is hozzá tartozott, több más várossal, a főváros
azonban ott volt, ahol most az Erfat nevű rom van. (Némely térképen R'faat névvel
jelölik.)
Hogy milyen nyelven beszéltek Arpad lakosai, azt nem tudjuk, azt sem, hogy kik
voltak vezetőik, fejedelmeik. A szíriai homok hallgat. Amit tudunk róluk, azt
ellenségeiknek, az asszíroknak feljegyzéseiből tudjuk.
Az asszírok rendkívül tehetséges, kíméletlen és kegyetlen nép voltak. Sémita nyelven
beszéltek. Asszíria ott keletkezett, ahol sumír időkben a sumírral rokon, őslakos
subar nép lakott. Az őslakosságot azonban, amely a világ első magas civilizációit
megteremtette, ollóba fogta két alacsonyabb műveltségű, de nagyobb vitalitású
etnikum: az indo-európai és a sémita. Évezredes viaskodások során az olló
szétszabdalta az őslakosok, a sumírok, elamiták, subarhurriták városait. Subartu, az
egykori "szabad föld" a világtörténelem legocsmányabb zsarnokságának, az asszír
államnak közepe lett, innen hódítottak birodalmat az asszír királyok és egymás után
döntötték meg az őslakosok védelemre túl későn fegyverkező fejedelemségeit.
Ilyen volt Hanigalbat, a ősi hármas hegy, az Ararát vidékén, az onnan négy tenger
felé induló négy folyó földjén. Az asszír felirat közli az utókorral, hogy amikor
végül bevették Hanigalbatot, ott húszezer embert vakítottak meg.
Végül, az asszír hódításnak már csak az Arpad fejedelemség állt ellent. Pedig fontos
hely volt: Szíria kulcsa. Az asszír haderő három évig ostromolta Arpadot. Aleppó
megadta magát és máig megmaradt. De Arpad nem adta meg magát és az asszírok nem
dicsekszenek vele, hogy ott hány foglyot nyúztak meg és temettek el élve. Úgy
látszik, hogy amikor bementek a füstölgő romhalmazba (Kr. e. 740), ott már élő
embert nem találtak.
A környék egyszerű népét deportálták, amennyiben rejtőzne ott Arpadból való -
esetleg az ostrom előtt kimenekített asszony, vagy kisgyerek - az elszórassék.
Bizonyos, hogy messzire vitték őket, talán északi ércbányák rabszolgái lettek. Az
asszír gazdaság alapja a fémekkel való kereskedés volt.
Arpad hősi, hosszú küzdelmének, dicső végének emléke mégis fennmaradt és lelkesített
késő nemzedékeket. Akkor is, amikor már legenda lett, hogy az asszír sárkányfészket
széttaposta a káldok, médek és szittyák szövetsége (Kr.e. 612).
Peregtek a századok, keleti birodalmak születtek és omlottak össze, régi
zsarnokságok helyébe új zsarnokságok jöttek. Azok ellen is küzdeni kellett és a
szabadságharcosok ragyogó példája nem ment feledésbe: továbbadták a lantosok, hiszen
"száll az ének szájról szájra..."
Amikor később az arab hódítás jelentette az őslakosság veszedelmét ezek megint
ellenálltak. Az arab írók feljegyezték ellenfelük nevét, aki éveken át vezette a
ellenállást: "Upas ibn Madar." Padányi Viktor történész fordítása szerint: "Magyar
nembéli Opos."
Azt is feljegyezték róla, hogy amikor a helyzet reménytelen lett, kitört ostromlott
várából és kísérőivel együtt átvágta magát az ostromgyűrűn, elmenekült észak felé.
A sorsot egyformán osztja a Magyarok istene. Van aki a dicsőséges halált kapja és
van, aki a halálnál sokszor nehezebb életet. Opos és társai az emigráns életet
kapták. Hiszem, hogy magukkal vitték ősi fajtájuk nagyszerű hagyományait, köztük a
szíriai Arpad emlékét.
Ilyen hosszú idő után? Opos menekülésének dátuma Kr.u. 738. Igen, a költők ilyen
hosszú idő után is megőrizték, mert "fű kizöldül ó sírhanton, bajnok ébred hősi
lanton..."
A kazár birodalom határszélein egymásra találtak régen szétvált rokontörzsek és
megfogant a gondolata egy nemzetnek, amely majd Etelközben volt megszületendő. Az a
nemzet, amelyről később Leó bizánci császár írta, hogy szabad nép (eleutheros to
ethnos). Hihető, hogy ennek a szabad népnek emlékezetében éltek a régi
szabadsághősök, akik egyszer régen egy szálig meghaltak a szabadság védelmében.
Árpád...
Ha ez így volt, akkor feltehetjük, hogy ennek köze volt ahhoz, hogy Etelközben Árpád
néven emelték pajzsra a honfoglalásra választott vezért. Aki ragaszkodik a régi,
hivatalos magyarázathoz, amely szerint honalapító fejedelmünk nevének kiejtése
"árpácska" volt, ám tegye, - úgy kell neki! Ismerjük fel végre, hogy lélektani
lehetetlenség, hogy egy fejedelmi család a fiait Tormásnak, Taknyosnak, Torkoskának
Zabszemnek, Árpaszemecskének nevezte volna. Ilyen nevű fejedelmet nem emeltek volna
pajzsra a hetumogerek. A fejedelem neve nem tréfa.
Ha a régi Arpad nevét vette fel az új vezér, abban lehetett méltóságteljes
tiszteletadás a régmúlt szabadsághőseinek. Lehetett benne program is, ígéret, szent
fogadalom az eljövendő évezredre, hűségeskü a szabadság örökszent eszményéhez. Benne
volt Árpád fiának Leventének áldozatos halála, benne volt a felhőbe hanyatlott
drégelyi vár, Szigetvár füstölgő romja, a sztrecsnói tető, Szathmáry tízezerje és a
három Görgey fiú vadászpuskái, amelyekkel 1919-ben a csehek ellen mentek és
meghaltak. Benne volt a budapesti gyerekek harca az orosz tankok ellen. Azoknak
dicsősége, akik meghaltak és azoknak kötelessége, akik élvemaradtak az örök magyar
élet és a szabadság szolgálatában. Sok minden van az Árpád névben, amely sumír
nyelven azt jelentette: Dicsőségre választott.
(Történelmi Kalauz, Canada, III. évkönyv 1999)
|
