A TURUL-NEMZETSÉG ÚJJÁSZÜLETÉSE



Ransanus Petrus, olasz humanista, Mátyás király udvarában élt mint követ és megírta Magyarország történetét. Könyvében a Turul nemzetség reinkarnációját a következőképpen írja le:

Emese álmodik. Megjelenik egy Turul madár nagy ragyogással, berepül Emese méhébe, majd ezt követően ugyanez a Turul madár nagy fényragyogások között kijön Emese ágyékából mint egy hatalmas fénylő folyam, és a földkerekség minden pontjára fénylő sugarakat bocsájt ki magából és az egész földet bevilágítja. 

Hatalmas fényerőről van szó, amikor maga a Turul csillag ölt testet Emese méhében és általa reinkarnálódik a Szent királyok nemzetsége. Álmos és Árpád a tejút vonalát, fekvését követik a csillagos égbolton, s maga a tejút vezeti be ezt a népet a Kárpátmedencébe.

 

Amikor a Turul nemzetség – az Árpádház – 1301-ben kihal, a magyar nemzet kétségbe van esve. 1303-ban Ákos nembéli István országbíró III. Endrére hivatkozva mondja:

Szent István atyai törzsökéből, véréből kihajtott aranyágacska törött le és az ország Rachelként siratja utolsó természetes királyát… fejvesztve megrendülten és megdöbbenve keresi azt, hogy hogyan lehet királyt találni, hogyan lehetne pótolni ezeket a királyokat…

 

(Szántai Lajos előadásából: A TURUL NEMZETSÉG)

 

Szántai Lajos előadásaiban a Turul nemzetségről, vagyis a Árpádokról, a királylányokat beleértve, szent királyok dinasztiájáról beszél következetesen. És Magyarországról, ahol ez a szent királyi dinasztia uralkodott 500 éven át, pedig azt mondja: „Magyarország a világmindenség fényének hazája.”

FEGYVERZET



Bölcs Leó bizánci császár (886-912) Taktikájában írja:

A magyarok fegyverzete kard, bőrpáncél, íj, kopja, s így a harcokban legtöbbjük kétféle fegyvert visel; vállukon kopját hordanak, kezükben íjat tartanak, és amint a szükség megkívánja, hol az egyiket, hol a másikat használják.

 

Lotharingiai Regino apát Világkrónikájában olvasható a magyarokról:

A fáradalmakban és a harcokban edzettek, testi erejük mérhetetlen… karddal csak keveseket, de sok ezreket ölnek meg nyilakkal, amelyeket olyan ügyesen lőnek ki szaruikból, hogy lövéseik ellen alig lehet védekezni.

 

Kiszely István írja a Magyar nép őstörténete című munkájában (2001):

Őseink harcosainak eredményessége sok tényező együttes hatására épült: az alkalmas ruházatra, a fáradtság tűrésére, a kitűnő fegyvereikre, kitűnő lovaglókészségükre, igénytelen és kitartó lovaikra, … és az átgondolt hadvezetésre.

 

Ősmagyarok fegyverei

 

Az íj és nyilak

 

A visszacsapó, az összetett reflexíj a honvisszafoglaló magyarok legfontosabb fegyvere volt. Rugalmas és kemény fából, állatok inából, szaru- és csontlemezekből, halenyvvel összeragasztva készült. Egy jó íj elkészítése 5-10 évig tartott és több lónak vagy marhának árával felért. Díszített bőrburkolatban – íjtegez – tartották. Kétszer olyan messze lehetett vele lőni mint a más népek által használt íjakkal. Egész Európában a magyarok nyilaitól féltek. Litániákban imádkozták: A magyarok nyilaitól ments meg Uram minket.

nyílhegyek vasból készültek különböző alakban és méretben. A  nyílvessző könnyű és egyenes kellett legyen. Általában nádat és berkenyét használtak.

Szablya

 

A szablya rövid, enyhén görbe kard. Hegyénél mindkét oldala éles. Így egy vágással támadtak ember és ló ellen. Először az emberhez vágtak és mikor visszarántották a kardot a másik élével felhasították a ló hasát. (Bővebb leírás a Kardgyártás című fejezetben.)

 

Buzogány

 

Rövid nyelű, fémbunkóban végződő ősrégi fegyver. Több változat létezett: a fémbunkóból tövisek álltak ki, vagy láncon lógott (láncos buzogány).  Ütésre használták. Botond (a bizánci vaskapu hősének) kedves fegyvere. A magyaroknál és más keleti népeknél vezéri jelvény is. (Jogar)

 

Lándzsa

 

A közelharc félelmetes fegyvere. Két méter hosszú fanyelük és 20-40 cm hosszú vashegyük volt. Kétféle lándzsát használtak őseink: hajítódárda és két kézre fogott közelharcban használt súlyos döfőlándzsa.

 

Kopja

 

Rövid lándzsa-szerű, tömör hegyű szúró fegyver. Ezzel taszították le ellenfelüket a lóról.

 

Fokos

 

Hosszúnyelű, kicsi, díszes balta alakú fegyver. Ezzel hasogatták fel az ellenség páncélját.

Ide tartozik még a harcibalta, szekerce, csatabárd (Szent László király kedves fegyvere, ábrázolásában mindig szerepel).

 

Parittya

 

Követ hajító fegyber. Bőrdarabból és a végén hozzáerősített szíjakból áll. Gyors forgatás után az egyik szíjat elengedik, hogy kirepülhessen a kő.

 

Kengyel

 

A kengyel erősen növelte a lovas erejét, ügyességét. Olyan biztonságosan  lehetett benne támaszkodni és mozogni, mintha földön állna az ember. Vágtában mozgó lóról nyilazni csak kengyelben állva lehet. A kengyel használatát az avarok és magyarok tanították meg Európa többi népével.

 

Fegyvereiket az övükre akasztva hordták, hogy a felső test szabadon mozoghasson.

(K.M.E.)

Copyright Árpád-tól Árpád-ig - Tervezte HunorNet