A TURUL NEMZETSÉG ALKATA



Az Árpádok a TAURID embertípushoz tartoztak, mely nyomon kísérhető Palesztinán, Szírián át a Nílus deltájáig, a mai koptokig. (Andrássy Kurta János)

 

Mészáros Gyula a következőket írja „Az országfoglaló népelem monumentális kultuszhelyének egyetlen feliratos emléke a pomázi Holdvilág-árokban” című írásában, mely 1941-ben jelent meg a Nagy Budapest című újságban:

„… Feltárult a maga egész terjedelmében az a két hatalmas… mesterségesen lefaragott sziklafal… A sziklafal előterében az első temetkezőhely is megnyílt. A feldúlt és kirabolt sírban egy idősebb férfi csontváza feküdt. Az ide eltemetett halott, embertani meghatározás szerint az úgynevezett taurid (előázsiai) emberfajhoz tartozik. Az országfoglaló kötelékek „egyik” felsőbb rétegbeli embercsoportja is ebből a típusból való.”

 

Andrássy Kurta János szerint Mészáros a felsőbb rétegbeliség alatt nyilván a honfoglaló vezetőrétegéhez tartozó csoportra utal.

 

(Andrássy Kurta János: Holtak völgye, Holdvilág-árok, Írástörténeti Kutató Intézet, Budapest, 2000, 4. old.)

 

* * *

 

Szántai Lajos Szent Lászlóról  tartott előadásában a Győrött őrzött Szent László hermával kapcsolatban mondta:

 

„Szent László (1077-1095) arcában a pártus királyok arca jön vissza valami egészen időtlen mélységből… ez nem egy személyes arc, időtlen ez a királyi arc, mely a királyi szkíta népek körében bukkan fel, és mindig az uralkodó arcvonásait állítja elénk... Ha valaki egy árpádházi arcába belenézett, ismeretlen érzés és gyönyör fogta el, mert olyan volt, mint hogyha az emberiség fényteli korszakát látta volna. Azt az emberi arcot, amely közvetlenül a teremtés második pillanatában készült el. Ezek nem földi arcú emberek voltak…”

 

Idvezlégy kegyelmes Szent László kerály!

Magyarországnak édes oltalma,

Szent kerályok közt drágalátus gyöngy,

Csillagok között fényességes csillag.

 

(Ének Szent László királyról, XV. század, első versszak)

 

* * *

 

Piroska emléke az ikonográfiában

 

Kassai (Fehérné) Walter Anna

 

Kevés külföldre szakadt magyar eredetű királynénak vagy császárnénak maradt oly sok emléke, mint Árpádházi Piroska (?-1134), vagy mint a bizánciak nevezték Eirene, Szent László királyunk korán külföldre szakadt leányának.

Szent László király leánya Bizáncban élete végén nagyszabású monostort alapított, templomokkal, kórházakkal, szeretetházakkal a Mindenható (Pantokrator) tiszteletére. Az isztambuli Bizánci Intézet világhírű restaurátora és művészettörténésze magától az új Törökország atyjától Attatürk Kemál államelnöktől kapta a meghatalmazást, hogy az 1453 óta többszörös réteggel fehérre meszelt Hagia Sophia (Szent Bölcsesség) bizánci bazilika mozaikjait feltárja. Az 1935 óta folyó, aprólékos gonddal szinte négyzetcentiméterenként leválasztott mészréteg alól csodálatos élénk színű, aranyalapú mozaikképek sorozata került elő, a régi nagy bizánci dinasztiák élethű arcképeivel. Ebben a sorozatban bukkant rá Komnenos János császár és PIROSKA arcképeire is, amint az Istenanyának felajánlják a PANTOKRATOR templom adománylevelét és a hozzá szükséges aranyfedezetet. PIROSKA tartja tekercs formájában az ajándékozó levelet. János császár pedig a pénzes erszényt. PIROSKA az Árpád nemzetség tipikus tagjaként szerepel a mozaikon.

Erre a nemzetségre volt jellemző a keskenytövű, hajlott, metszett orr, feltűnően keskeny orrgyökkel. Ezt bizonyítja többek közt Szent László győri ereklyetartója, a tihanyi altemplom kriptájában megtalált I. András koponyája. Ugyanilyen arcállása Alexnek, a császári pár elsőszülött fiának is (Szent László unokája). 

 

(Magyar Történelmi szemle, II.3., Buenos Aires, 1971)

 

* * *

 

A Barberini Zsoltároskönyvben szintén látható Piroska, illetve a császári család korabeli ábrázolása, amely teljesen megegyezik a mozaikkal. A rajzon feltűnő Piroska magas, karcsú termete, ami szintén jellemző a Turul nemzetségre. A krónikák (Anonymus) és legendák szerint Álmos fejedelem magas és karcsú, Szent László fejjel/vállal nagyobb mindenkinél. A Turul nemzetség többi tagjáról nincs kiemelten szó. Tehát ez a két személy különösen magas kellett legyen, mert a magyar csak azt emeli ki, említi meg ami elüt a általánostól. I. András (1046-1061) és III. Béla (1172-1196) csontváza maradt meg egyedül épen, míg a többi a történelem különböző dúlásainak esett áldozatul. Mindkét király magassága 180 cm felett van! Piroska, Szent László leánya ugyan olyan magas, talán kicsit magasabb a képen mint császári hitvese. A valóságban biztos még magasabb lehetett, csak nem illett úgy ábrázolni. Árpádról is mint daliás férfiről emlékeznek meg a krónikák, aki mindenben apjára, Álmosra hasonlított. Ezekből az adatokból következtethetünk arra, hogy az Árpádok rendkívül magas termetűek voltak, főleg kortársaikkal ősszehasonlítva. Erről a magyar királyi udvar számos vendége megemlékezik. (K.M.E.)

 

* * *

 

Londoni Richard a keresztes lovagokkal jár Magyarországon III. Béla király idejében. Londoni Richard ismeri Barbarossa Frigyest, akit mítikus uralkodónak tartanak nyugaton, de ismer minden nyugati uralkodót. Amikor megpillantja III. Bélát, megdöbben. Elmondja: „Ezt az embert a teremtő különös erényekkel ruházta fel, termete magas, arca szép és nemes (igazi Turul arc), ha másról nem, uralkodói tekintetének előkelősége alapján lehet tudni, hogy ez az ember uralkodásra termett.” Londoni Richardot megdöbbenti Béla király szemefényének sugárzása.

(Szántai)

 

Boldog Temesvári Pelbárt (1435-1504) írja Árpádházi Szent Erzsébetről (1207-1231), aki örökölte a Turul nemzetség teljes erejét: „Imádkozás közben gyakran csodálatosan ragyogott az arca, és a szeméből mintegy a nap sugarai törtek elő… imája mást is lángra lobbantott. Mivel

ugyanis megrótt egy fiatalembert… ez megkérte, hogy imádkozzék érte. Amikor hát átadta magát az imádságnak, kiáltozni kezdett ezt mondván: Úrnő, hagyja abba, mert egészen elégek! S kezdte levetni a ruháit. Sokan, akik odafutottak, s a kezükkel megérintették, nem bírták elviselni a hőséget. Mihelyt pedig Szent Erzsébet befejezte imáját, az megszűnt hőséget érezni…”

(Karthauzi Névtelen, Holnap Kiadó Budapest, 2000)

 

Pándy LajosA rózsakoszorús menyasszony” című írásában olvasható: „… és nekem most attól melegszik fel hirtelen a szívem, hogy a mi nagyjaink szentek családjával kezdődik. Ennek a legendás családnak egyik legfényesebb csillaga: Árpádházi Szent Erzsébet.

(Liptay Katalin, ed, Erzsébet, Helikon Kiadó, 1987)

 

III. Andrásról (1290-1301) írják, hogy szemefényében láttatni tudja a repülő sólymot. Olyan az ereje, mint a villámlás.

 

Az Árpádház kihalása után a magyarság a fényestekintetű uralkodót keresi, akinek van Turul a szemében. Mindössze két magyar király van az Árpádok után, akinek a szeme fényéről beszélnek: Nagy Lajos (1342-1382) és Mátyás király (1458-1490).

 

(Szántai Lajos „A Turul nemzetség” című előadásából)

 

* * * 

 

Amikor az Árpádház tagjairól, a Turul nemzetségről, történik említés, mindig fényről, ragyogásról, csillagokról beszélnek. Kun László király (1272-1290) így fogalmazott őseiről egyik oklevelében: „Szent őseink nyomában maradva, akik… igen szent tetteik következtében, mint a csillagok ragyognak, mindörökké.”

 

(Szántai Lajos „Szent őseink nyomában maradva…”, Főnix könyvek 16, Debrecen, 1998 )

Árpád az ókorban



Az észak-egyiptomi dinasztia megalapítójaként egy ER-PAT, ER-PET, azaz Árpád nevű királyt tisztelnek, akinek neve mellett gyakran szerepel az őshazájára, a Zab folyó vidékére utaló ZAB név, amit az egyiptológusok SAB, SEB alakban írnak át. (A Nagy és Kis Zab folyó Észak-Mezopotániában (ma Irak) található.)

 

Michael Haberlandt, Ethnology (1920 London): A görögös formában írt Osiris, aki Kr. e. 3400–3200 táján uralkodott, magát szintén ER-PAT SAB-UR ősétől származtatta.

(Budge E. A. Wallis: The Book of the Dead, London 1956)

 

(Kubinyi Tamás, Álmos hét könyve – IV., 62. old., Agora Kiadó, Budapest 2010)

 

Szabir-magyar őshaza a Kr. e.-i tizedik évezred utolsó harmadától létezett a Tigris folyótól keletre, a Nagy és Kis Zab folyók mentén… A SA, SU subar ősnépről már a legrégibb ékírásos agyagtáblák írnak. Az agyagtáblákon subarnak megjelölt népet P. Dhorme azonosítja a klasszikus történetírók Saspeires, Sapeires, Sabeires, Sabiroi és Saberoi (vagyis szabir) elnevezések alatt feltüntetett népnevekkel. (Revue d’assyrologie et d’archeologie oriental VIII., 1911, című őstörténeti folyóiratban ‘Subartou-Mittani’ alcímen). Ez a megállapítás fényesen igazolja, hogy Mezopotámia autochton (eredeti) őslakos subar népe az ókori történetírók szabir népcsoportja, amely sokféle elnevezéssel bár, de egyértelműen a mi honvisszafoglaló szabírjainkat jelenti…

 

Az orosz Patkonov A szabirok nemzetisége című könyvében a honvisszafoglaló magyar népnek legalább egy törzsét a subar-szabir néppel azonosítja.

 

A szintén orosz Halokova régész megállapítja, hogy a volgai Bolgárország Szuvartu nevű városának a neve a magyarok őseivel függ össze, mivel a magyarok ősi neve szavar volt, mely eredetileg a szabir-szavir népnévre vezethető vissza.

 

Bobula Ida az Origin of the Hungarian Nation c. könyvének 50. oldalán írja, hogy amikor a magyarok a 9. század közepén a meotiszi mocsárvilágban laktak, akkor még magukat szabiroknak nevezték.

 

Badiny Jós Ferenc a Ősi Gyökér magyar kulturális szemle 1990. május-júniusi számának 59. oldalán a következőket írja: “Előbb, vagy utóbb azonban minden magyar kutatónak el kell ismernie azt a tényt, hogy a tatárlakai írásbeliségtől (Kr. e. 5200) kezdődően a Kárpát-medencében írásemléket visszahagyó SA-SAPIR nép történetét kell kutatnunk.”

Az istenes honfoglalók (1986) című könyvének 16. oldalán olvasható: “Árpád ükunokáiról – Tormásról és Bulcsúról – írja a Biborban született bizánci császár – aki az Árpád-fiaknak a bizánci császár vendégbarátja méltóságot ajándékozta, – hogy az Árpád-fiak magukat a szabir nemzetségből valónak vallották.

 

A magyarság őseit a szabirokkal köti össze Dümmert Dezső is, aki Az Árpádok nyomában c. könyvének 33. oldalán így ír: Jordanes és bizánci írók említik a hunokhoz tartozó népek között a Szkitiában, a Meotisz (a mai Azovi-tenger) mellékén lakó szavirokat is…” Konstantinnak A birodalom kormányzásáról (De administrando imperio) szóló munkája tehát hitelesen őrizte meg azt a valóságot, hogy a magyarok őseit – legalább is a nép egy részének őseit (a Megyer fejedelmi törzset, Árpád törzsét mindenképpen K.M.E.) a szavirok között kell keresnünk.

 

A Kárpát-medence honvisszafoglaló magyarsága történetéből a szabirokat kihagyni nem lehet. Padányi Viktor Dentumagyaria című könyvének 240. oldalán így foglalja össze idevonatkozó megállapítását: “A szabirság történetével lehetetlen foglalkozni anélkül, hogy annak feltűnő komplexumát tárgyalás alá ne vegye az ember, és ez a komplexum a modern formában magyar névnek feltűnő és évezredeken át állandó előfordulása a szabir földdel és szabir néppel kapcsolatban.

 

A régészeti leletek is igazolják, hogy a Felső és Alsó Zab folyó (Nagy és Kis Zab folyó) vidékéről – a szabir őshazából Kr. e. a 10. évezredből indul útjára a szabir-magyarok őstörténete.

 

(Bíró József, Szabirok, http://www.szabir.com )

Copyright Árpád-tól Árpád-ig - Tervezte HunorNet