Az Árpádok királyi vére Magyarország családaiban



Írta: Backa-Madarasi Kis Bálint
császári és királyi kamarás, a Ferencz József-rend lovagja, a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság igazgató v. tagja Ötvenhét nemzedékrendi táblával. Buda-Pest, Athenaeum,1895.
“Van-e igazoltsága, hogy valaki a mai demokratikus és gyakorlati irányú korban pár esztendei fáradságos munkát, tanulmányt és vizsgálódást arra fordítson, hogy vagy másfélezer családban egy régi letűnt dynastia vérét kimutassa? Érdekelheti-e ez a mai kort? Lelkesíthet az, hogy némelyikünk önmagában fölismer és ereiben lüktetni érzi azon vért, melyet minden magyar ember a legelőkelőbbnek kell, hogy tartson, s látható, hogy e nemes örökség közkincsévé vált már az egész magyar nemzetnek… S ha áttekintünk e számos családon, mely e munka körébe esik, s a mely családok a legmagasabb köröktől a legszerényebb életpályákon tengődőkig, óriási hitbizományok uraitól a rongyokba burkolt koldusig (nem túlzunk: valóban látunk ilyent is a tábláinkra felsoroltak közt) ez ország társadalmát annak minden rétegeiből képviselik…
Remélem, hogy mindezek hozzájárulhatnak a nemzeti összetartás és együttérzés emeléséhez, s midőn Magyarország a honalapítás millenniumát fogja megülni, lélekemelő és bizalomgerjesztő lesz a tudat, hogy a honalapító hős nemcsak a földet, melyet megszerzett, hanem vérét is hátrahagyta örök időkre a magyar nemzetnek ; hogy miként a szívből az erek ezrein át a testbe, úgy szivárgott az át ezer ágazaton keresztül e haza társadalmába, s nemesíti azt és él benne kiolthatatlanul, mint a hazaszeretet, mely egy íly nemzetben el nem hamvadhat soha. S e nemzet, ezredéves ünnepén, nemcsak hőskorának vezérét fogja ünnepelhetni, hanem ezerek meg ezerekben meg lehet a történelmileg is igazolt tudat, hogy az egyszersmind ősatyja is; hogy e nemzeti fiai vérségileg is annyira -, sőt kiterjedtebben, mint a mennyire tudásunk terjedhet – összekapcsolva, egyetlen családot kell, hogy képezzenek, hazafias eszméken közösen lelkesülve, a közjóért közösen munkálkodva, összetartásban, egységben!
Tovább...

ÁRPÁD



Árpád a hős, az óriás,
Mint bérci pálmaszál;
Árpád, ki ott a nép előtt,
Mint egy hadisten áll !
(Az 1920-as évek elején, egy sorozat részeként, megjelent egy kis füzet “Árpád és a honalapítás története” címmel. A “Mulattató és hasznos olvasmányokat” a magyar népnek és ifjúságnak ajánlja az ismeretlen szerző. Ebből olvasható alább az “Árpád” című fejezet.)
Nem lenne teljes “Árpád és a honalapítás történetének” leírása, ha Árpádról, a bölcs hadvezérről s a lángeszű kormányzóról, ki oly nagyszerűen végezte feladatát, melyre népe bizalma és a Gondviselés elhívta, nem szólanánk.
A honszerző fejedelmet egyik jeles történészünk a következőkben jellemzi:
“Ha Árpádról, a nagy honalapítóról, lelkünkben hű képet akarunk alkotni, méltán zavarba jöhetünk: vajon a nagy hadvezért, ki népe haderejét szilárd kezeibe összpontosította, ügyesen irányzott hadászatával annyi csatát nyert s oly gazdag földet bírt hódítani – vagy a nagy államférfiút rajzoljuk-e élénkebb színekkel, ki az addig közös felsőséget nem ismert magyar törzseket kormánya alatt nemzetté egyesítve, a fegyverrel foglalt földet bölcs intézkedései s célirányos törvények által nemzetének állandó hazájává teremtette”
Ama rövid jellemrajzban, melyet Árpádról bíborban született Konstantin császár írt, a nagy hadvezér és nagy államférfiú kiváló tulajdonait egyesítve szemléltetjük. Konstantin felemlítvén, hogy Etelközben a fejedelemválasztás alkalmával a magyarok Álmos és Árpád közül “inkább választották Árpádot, mint tekintélyesebb, észre, tanácsra és vitézségre igen kitűnő s így nagy hívatásra méltó férfiút”. (Ez teljesen érthető, hiszen Álmos ebben az időben 70-75 éves volt! KE) S ha meggondoljuk, csakis ily tulajdonok egyesülése adhatta meg Árpád személyének azt a szellemi fensőséget, mely a nemzet előbb független törzsfőnökeit tiszteletteljes hódolatra s a tőle leendő függés önkéntes elvállalására bírhatta.
Hadvezéri lángeszének fényes bizonysága amaz eredmény, hogy nemzete haderejét … oly célirányosan tudta kifejteni s felhasználni, hogy a magyar nép, alig hét év alatt Európa egyik legszebb országának urává – s a magyar név rövid időn nyugati és déli Európában rettegetté lett. E haderő ily gyors és hatalmas kifejtésére Árpád személyes katonai jelleme tehetett legtöbbet. Ez vonzotta zászlói alá a rokon kun nemzetséget, ez bírta önkéntes hódolatra a független székelyeket, ez tette hű szövetségeseivé a kievi oroszokat. Árpád nevének dicsősége, fegyvereinek szerencséje, zászlói alá vonzotta Európa különböző népeinek kalandra vágyó lovagjait. Az a lovagias bánásmód, melyet Árpád az önként hódoló nép iránt tanúsított, önkéntes csatlakozásra hívta őket s így sok ezer karral növelte az ifjú magyar nemzet erejét.
Tovább...

A TURUL-NEMZETSÉG ÚJJÁSZÜLETÉSE



Ransanus Petrus, olasz humanista, Mátyás király udvarában élt mint követ és megírta Magyarország történetét. Könyvében a Turul nemzetség reinkarnációját a következőképpen írja le:

Emese álmodik. Megjelenik egy Turul madár nagy ragyogással, berepül Emese méhébe, majd ezt követően ugyanez a Turul madár nagy fényragyogások között kijön Emese ágyékából mint egy hatalmas fénylő folyam, és a földkerekség minden pontjára fénylő sugarakat bocsájt ki magából és az egész földet bevilágítja. 

Hatalmas fényerőről van szó, amikor maga a Turul csillag ölt testet Emese méhében és általa reinkarnálódik a Szent királyok nemzetsége. Álmos és Árpád a tejút vonalát, fekvését követik a csillagos égbolton, s maga a tejút vezeti be ezt a népet a Kárpátmedencébe.

 

Amikor a Turul nemzetség – az Árpádház – 1301-ben kihal, a magyar nemzet kétségbe van esve. 1303-ban Ákos nembéli István országbíró III. Endrére hivatkozva mondja:

Szent István atyai törzsökéből, véréből kihajtott aranyágacska törött le és az ország Rachelként siratja utolsó természetes királyát… fejvesztve megrendülten és megdöbbenve keresi azt, hogy hogyan lehet királyt találni, hogyan lehetne pótolni ezeket a királyokat…

 

(Szántai Lajos előadásából: A TURUL NEMZETSÉG)

 

Szántai Lajos előadásaiban a Turul nemzetségről, vagyis a Árpádokról, a királylányokat beleértve, szent királyok dinasztiájáról beszél következetesen. És Magyarországról, ahol ez a szent királyi dinasztia uralkodott 500 éven át, pedig azt mondja: „Magyarország a világmindenség fényének hazája.”

A MEGYER TÖRZS



Szabir magyarság vagy onogur magyarság?

 

Padányi Viktor

 

(idézetek)

 

„… a magyar nép a szabir néphez tartozó törzsek és az onogur néphez tartozó törzsek 9. századi szövetkezéséből jött létre.

A Megyer-törzs hovatartozásának kétségtelen és korrekt megállapítása dönti el a kérdést, hogy melyik vonal jelenti a magyar nemzet történetének folytatását a honfoglalástól visszafelé, mert amelyikhez az tartozott a két összetevő közül, nemzetünk eredetének az a főága. A másik csupán mellékág, amely belefolyt.

A magot, ami körül a honfoglaló törzsszövetség létrejött, majd nemzetté kristályosodott, a Megyer-törzs jelentette. A Megyer-törzs fejedelme lett a törzsszövetség vezetője. A Megyer-törzs adott a kialakuló nemzetnek 412 éven át uralkodó családot és a nevet, melyet az a mai napig visel. A Megyer-törzs volt a honfoglalás kezdeményezője, irányítója, a Megyer-törzs szervezte a meghódított területet országgá és a Megyer-törzs köré tömörültek a többiek. A Megyer-törzs a magyarság kétségtelen és vitathatatlan magja és a magyar történet a honfoglalástól visszafelé a Megyer-törzs története név és lényeg szerint egyaránt. Őstörténetünkben rendet teremtő kérdés az, hogy szabir volt-e a Megyer-törzs, vagy onogur? Konstantinos Porphyrogenitos tudós bizánci császár két Árpád-unokának, tehát a Megyer-törzs két prominens tagjának közlése alapján írja meg, hogy az ősöket nem türköknek, hanem asphali szabiroknak hívták.

Az onogur törzsek évszázadokon át szervezetszerűen együttélő kötelék, nemzet voltak. Onogoria megdöntése óta (Kr. u. 680) mint egykori birodalmának határőrvidékére kitelepített gyepűnép, kazár fennhatóság alatt … élt bizonyos autonómiában.

A Megyer-törzs, az etelközi törzsszövetkezéskor, a hét szövetkező törzs között a leggazdagabb és a legerősebb. Erősebb a kende és gyula törzsénél és ez a tény szinte kizárttá teszi, hogy a lebediai onogur törzsek közé tartozott.

Dentu-Magyaria és Lebedia egy és ugyanabban a korban, egymás mellett létező két külön politikai, faji és nyelvi kategória volt, amelyek közül a 9. század második felében az egyiknek, a meotiszi Dentu-Magyariának központi törzse a Megyer és feje Álmos, a másiknak, a Donec-Don közén elterülő kazár vazallus-tartománynak, pedig a kazár kormányzat által kinevezett kende volt. Az egyik, Dentu-Magyaria szabir volt, a másik Lebedia, onogur. A két külön politikai és faji képlet megmagyarázza a vérszerződést és a két különböző nyelvet beszélő honfoglalókat. Meg­magyarázza, miért kellett a kazároknak az Alsó-Don Meotisszal szembeni vonalát 834-ben egy erődrendszerrel megerősíteni; Vernadskynak azt az állítását, hogy Kievet Álmos építette 840-ben; a Magyaria nevet; miért fordul elő a Magyar elnevezés olyan gyakran a Kaukázustól délre elterült egykori Szabiriában.

Dentu-Magyaria független szabir állam. Lebedia kazár főuralom alatt álló onogur határőrvidék. A két nép fajilag is, nyelvileg is különbözik, csak egyben azonosak, mind a kettő turáni. Dentu-Magyariát az Abaszida imperializmus arab nyomása elől ideszoruló szabirok alapítják, a kazároktól függetlenül és amíg fennáll, soha kazár fennhatóság alatt nincs. Dentu-Magyaria hadereje nem szolgál a kazár hadseregben, hadereje önálló háborúkat vív, 839-ben az Aldunánál, 860-ban Krimben, 862-ben a Kárpátmedencében, amint erről Hinkmár érsek értesít. Ennek a politikai képletnek a vezető törzse a Megyer-törzs, ettől veszi a nevét Dentu-Magyaria és ennek fejedelme az ország utolsó évtizedeiben Ügek fia Álmos.

A vérszerződés két vagy több különböző képlet szerződése… Vérüket csak különböző vérűeknek kell keverniük, hogy vérrokonság jöjjön létre.

Hogy a szabir és az onogur törzscsoportok közül melyik a lényegesebb elem a magyarságban, mint történelmi kategóriában, hogy melyik a nagyobbik erő, a nagyobbik mennyiség, tehát a nemzetet adó, jelentő és kifejező bázis, az a puszta tényből, hogy a megalakult törzsszövetség központi törzse a Megyer-törzs, fejedelme Álmos, majd Árpád, az nyilvánvaló. A vezetést a lényegesebbik összetevő, a nagyobb szerződő fél veszi át és diktálja a feltételeket. A nagyobb és erősebb kategória nem rendeli magát a kisebbik alá.

A szerződő törzsek két csoportja közül az volt nagyobb, lényegesebb, a tömörülés létrehozója, amely a MEGYER-törzset s annak vezérét, a fejedelmet zárta magába.

 

(Padányi Viktor, Dentu-Magyaria, Buenos Aires 1963, 128-140. o.)

A TURUL NEMZETSÉG ALKATA



Az Árpádok a TAURID embertípushoz tartoztak, mely nyomon kísérhető Palesztinán, Szírián át a Nílus deltájáig, a mai koptokig. (Andrássy Kurta János)

 

Mészáros Gyula a következőket írja „Az országfoglaló népelem monumentális kultuszhelyének egyetlen feliratos emléke a pomázi Holdvilág-árokban” című írásában, mely 1941-ben jelent meg a Nagy Budapest című újságban:

„… Feltárult a maga egész terjedelmében az a két hatalmas… mesterségesen lefaragott sziklafal… A sziklafal előterében az első temetkezőhely is megnyílt. A feldúlt és kirabolt sírban egy idősebb férfi csontváza feküdt. Az ide eltemetett halott, embertani meghatározás szerint az úgynevezett taurid (előázsiai) emberfajhoz tartozik. Az országfoglaló kötelékek „egyik” felsőbb rétegbeli embercsoportja is ebből a típusból való.”

 

Andrássy Kurta János szerint Mészáros a felsőbb rétegbeliség alatt nyilván a honfoglaló vezetőrétegéhez tartozó csoportra utal.

 

(Andrássy Kurta János: Holtak völgye, Holdvilág-árok, Írástörténeti Kutató Intézet, Budapest, 2000, 4. old.)

 

* * *

 

Szántai Lajos Szent Lászlóról  tartott előadásában a Győrött őrzött Szent László hermával kapcsolatban mondta:

 

„Szent László (1077-1095) arcában a pártus királyok arca jön vissza valami egészen időtlen mélységből… ez nem egy személyes arc, időtlen ez a királyi arc, mely a királyi szkíta népek körében bukkan fel, és mindig az uralkodó arcvonásait állítja elénk... Ha valaki egy árpádházi arcába belenézett, ismeretlen érzés és gyönyör fogta el, mert olyan volt, mint hogyha az emberiség fényteli korszakát látta volna. Azt az emberi arcot, amely közvetlenül a teremtés második pillanatában készült el. Ezek nem földi arcú emberek voltak…”

 

Idvezlégy kegyelmes Szent László kerály!

Magyarországnak édes oltalma,

Szent kerályok közt drágalátus gyöngy,

Csillagok között fényességes csillag.

 

(Ének Szent László királyról, XV. század, első versszak)

 

* * *

 

Piroska emléke az ikonográfiában

 

Kassai (Fehérné) Walter Anna

 

Kevés külföldre szakadt magyar eredetű királynénak vagy császárnénak maradt oly sok emléke, mint Árpádházi Piroska (?-1134), vagy mint a bizánciak nevezték Eirene, Szent László királyunk korán külföldre szakadt leányának.

Szent László király leánya Bizáncban élete végén nagyszabású monostort alapított, templomokkal, kórházakkal, szeretetházakkal a Mindenható (Pantokrator) tiszteletére. Az isztambuli Bizánci Intézet világhírű restaurátora és művészettörténésze magától az új Törökország atyjától Attatürk Kemál államelnöktől kapta a meghatalmazást, hogy az 1453 óta többszörös réteggel fehérre meszelt Hagia Sophia (Szent Bölcsesség) bizánci bazilika mozaikjait feltárja. Az 1935 óta folyó, aprólékos gonddal szinte négyzetcentiméterenként leválasztott mészréteg alól csodálatos élénk színű, aranyalapú mozaikképek sorozata került elő, a régi nagy bizánci dinasztiák élethű arcképeivel. Ebben a sorozatban bukkant rá Komnenos János császár és PIROSKA arcképeire is, amint az Istenanyának felajánlják a PANTOKRATOR templom adománylevelét és a hozzá szükséges aranyfedezetet. PIROSKA tartja tekercs formájában az ajándékozó levelet. János császár pedig a pénzes erszényt. PIROSKA az Árpád nemzetség tipikus tagjaként szerepel a mozaikon.

Erre a nemzetségre volt jellemző a keskenytövű, hajlott, metszett orr, feltűnően keskeny orrgyökkel. Ezt bizonyítja többek közt Szent László győri ereklyetartója, a tihanyi altemplom kriptájában megtalált I. András koponyája. Ugyanilyen arcállása Alexnek, a császári pár elsőszülött fiának is (Szent László unokája). 

 

(Magyar Történelmi szemle, II.3., Buenos Aires, 1971)

 

* * *

 

A Barberini Zsoltároskönyvben szintén látható Piroska, illetve a császári család korabeli ábrázolása, amely teljesen megegyezik a mozaikkal. A rajzon feltűnő Piroska magas, karcsú termete, ami szintén jellemző a Turul nemzetségre. A krónikák (Anonymus) és legendák szerint Álmos fejedelem magas és karcsú, Szent László fejjel/vállal nagyobb mindenkinél. A Turul nemzetség többi tagjáról nincs kiemelten szó. Tehát ez a két személy különösen magas kellett legyen, mert a magyar csak azt emeli ki, említi meg ami elüt a általánostól. I. András (1046-1061) és III. Béla (1172-1196) csontváza maradt meg egyedül épen, míg a többi a történelem különböző dúlásainak esett áldozatul. Mindkét király magassága 180 cm felett van! Piroska, Szent László leánya ugyan olyan magas, talán kicsit magasabb a képen mint császári hitvese. A valóságban biztos még magasabb lehetett, csak nem illett úgy ábrázolni. Árpádról is mint daliás férfiről emlékeznek meg a krónikák, aki mindenben apjára, Álmosra hasonlított. Ezekből az adatokból következtethetünk arra, hogy az Árpádok rendkívül magas termetűek voltak, főleg kortársaikkal ősszehasonlítva. Erről a magyar királyi udvar számos vendége megemlékezik. (K.M.E.)

 

* * *

 

Londoni Richard a keresztes lovagokkal jár Magyarországon III. Béla király idejében. Londoni Richard ismeri Barbarossa Frigyest, akit mítikus uralkodónak tartanak nyugaton, de ismer minden nyugati uralkodót. Amikor megpillantja III. Bélát, megdöbben. Elmondja: „Ezt az embert a teremtő különös erényekkel ruházta fel, termete magas, arca szép és nemes (igazi Turul arc), ha másról nem, uralkodói tekintetének előkelősége alapján lehet tudni, hogy ez az ember uralkodásra termett.” Londoni Richardot megdöbbenti Béla király szemefényének sugárzása.

(Szántai)

 

Boldog Temesvári Pelbárt (1435-1504) írja Árpádházi Szent Erzsébetről (1207-1231), aki örökölte a Turul nemzetség teljes erejét: „Imádkozás közben gyakran csodálatosan ragyogott az arca, és a szeméből mintegy a nap sugarai törtek elő… imája mást is lángra lobbantott. Mivel

ugyanis megrótt egy fiatalembert… ez megkérte, hogy imádkozzék érte. Amikor hát átadta magát az imádságnak, kiáltozni kezdett ezt mondván: Úrnő, hagyja abba, mert egészen elégek! S kezdte levetni a ruháit. Sokan, akik odafutottak, s a kezükkel megérintették, nem bírták elviselni a hőséget. Mihelyt pedig Szent Erzsébet befejezte imáját, az megszűnt hőséget érezni…”

(Karthauzi Névtelen, Holnap Kiadó Budapest, 2000)

 

Pándy LajosA rózsakoszorús menyasszony” című írásában olvasható: „… és nekem most attól melegszik fel hirtelen a szívem, hogy a mi nagyjaink szentek családjával kezdődik. Ennek a legendás családnak egyik legfényesebb csillaga: Árpádházi Szent Erzsébet.

(Liptay Katalin, ed, Erzsébet, Helikon Kiadó, 1987)

 

III. Andrásról (1290-1301) írják, hogy szemefényében láttatni tudja a repülő sólymot. Olyan az ereje, mint a villámlás.

 

Az Árpádház kihalása után a magyarság a fényestekintetű uralkodót keresi, akinek van Turul a szemében. Mindössze két magyar király van az Árpádok után, akinek a szeme fényéről beszélnek: Nagy Lajos (1342-1382) és Mátyás király (1458-1490).

 

(Szántai Lajos „A Turul nemzetség” című előadásából)

 

* * * 

 

Amikor az Árpádház tagjairól, a Turul nemzetségről, történik említés, mindig fényről, ragyogásról, csillagokról beszélnek. Kun László király (1272-1290) így fogalmazott őseiről egyik oklevelében: „Szent őseink nyomában maradva, akik… igen szent tetteik következtében, mint a csillagok ragyognak, mindörökké.”

 

(Szántai Lajos „Szent őseink nyomában maradva…”, Főnix könyvek 16, Debrecen, 1998 )

FORRÁS



ANONYMUS
XI., XII. század
Anonymus Belae Regis Notarius. – A Névtelen Jegyző, az első reánk maradt magyar történelmi mű, A magyarok cselekedeteiről, Gesta Hungarorum szerzője. Munkájában hivatkozik a magyar történelmi népköltészetre, regős-énekekre. Művében a Pdictus magister jelölést adja meg és csak annyit mond magáról, hogy néhai Béla király jegyzője volt. Négy Béla király uralkodott, ezért kilétét és korát két évszázada vitatják. Személyéről és körülményeiről többen írtak átfogó tanul­mányt, de megoldást nem találtak.

 

BADINY JÓS FERENC
Gács, Nógrád megye, 1909. június 3. – Budapest, 2007. március 10.
A Ludovika Akadémia tüzér- és repülőkiképzés elvégzése után tényleges repülőtisztként kezdi pályafutását. 1940-ben kiválik és a Budapesti Műegyetemen folytatja tanulmányait. A II. világháborúban az 1. nehézbombázó repülőszázad parancsnoka. A háború után nyugatra távozott. Sumerológiával Argentínában kezd foglalkozni, ahova 1946-ban érkezik. Az első irányítást a római Institutum Pontificum Biblicum-tól kapja és mint P. Deimel iskolájának a követője tanul. Ezen Intézettől nyeri képesítését, mely jóváhagyja tanterveit és kidolgozott tananyagát a Buenos Aires-i Jezsuita Egyetemen felállítandó Sumerológiai tanszék létesítéséhez, mely tanszéknek a vezetésével az egyetem rektora 1966-ban megbízza. Élete végéig ugyanennek az egyetemnek ny. r. tanára.
Munkásságának óriási eredménye az, hogy az 1971. tanévre hirdetett előadásaira 21 argentin rendes hallgató iratkozott be. Tantárgyai:
1. a sumir nyelv és ékírás
2. a mezopotámiai kultúrák története,
3. a mezopotámiai vallások.
A sumir-magyar nyelvazonosság hirdetője és bizonyítója. A Nemzetközi Orientalista Kongresszus tagja, ahol 1967-ben Ann Arborban (Michigan, USA) az esztergomi királyi kápolna oroszlános díszítésének sumir és babiloni eredetét igazolta. Bizonyítását „Altaic People’s Teocracy” címen fogadta el a Kongresszus. 1971-ben a canberrai (Ausztrália) kongresszuson – Argentínát képviselve – kimutatja a Pártus Birodalom sumir tradícióin át, a pártus nép magyar vonatkozásait „The Ethnic and Linguistic Problem of the Parthians” c. előadásában.
 Az ŐSI GYÖKÉR című kulturális szemlét 1972-ben alapította, 1999-ig volt a lap szerkesztője, kiadója és tulajdonosa. A 17. évfolyam 3-4. dupla számától kezdődően Magyarországon jelenik meg az Ősi Gyökér a MBE Nagy Lajos Király Magánegyetemének Magyarságtudományi és Sumerológiai tanszéke gondozásában. Örökös főszerkesztő haláláig Badiny Jós Ferenc professzor volt.
A Miskolci Nagy Lajos Király Magánegyetemen megalapította 1997-ben az Ókori-közel-keleti és sumerológiai tanszéket, melynek tanszékvezető egyetemi tanára volt. Argentinából rendszeresen hazajárt tanítani.
2000. június 17-én meghalt szeretett felesége Ilonka. Ezután elhatározta, hogy Magyarországra költözik végleg. 54 év argentínai tartózkodás után, “2001. április 13-án, nagypénteken indulok Budapestre, hogy végleges hazatelepülésemet a Feltámadás napján kezdjem” írja egy levelében. Máriaremetén, a Nyugdíjas Pedagógus Otthonban kapott egy kis lakosztályt. Itt töltötte utolsó éveit.
92 éves korában – lányai biztatására, hogy levelezhessenek egymással, és hogy könyveit könnyebben legépelhesse – tanulta meg a számítógép használatát. Magas kora ellenére rendszeresen tartott előadásokat televízióban, rádióban, kongresszusokon.

 

Számos őstörténeti munkája jelent meg spanyol és magyar nyelven. Külföldön és 1990 után Magyarországon is keresettek könyvei. Az utóbbi években Magyarországon több kiadást megértek. Főbb művei:  Kaldeától Ister-Gamig I. (1971); II. (1981); III. (1997); Mah-Gar a magyar…! (1976); Igaz történelmünk vezérfonala Árpádig (1996); Jézus Király a pártus herceg (1998); A káld-pártus hagyomány és a magyarok Jézus-vallása (1999); Indiánok Nógrádban (1999); Az Esztergomi-Istergami oroszlánok titka (2000); A sorsdöntő államalapítás (2000); A Táltos Isten (2001); Szabadkőmíves volt Badini uram (2004); Az istenes honfoglalók; A magyar Szent Korona; Jézushitű Attila; A magyarság eredete és a Boldogasszony.
Hosszú, gazdag élete után Badiny Jós Ferenc professzor bevonult Csaba királyfi égi hadseregébe és ott teljesít szolgálatot népe, nemzete javára.
(Kerkayné Maczky Emese)
BAKAY KORNÉL
Kalocsa, 1940. május 27 –
Régész, tanár, múzeumigazgató. Egyetemi tanulmányait az ELTE Bölcsésztudományi Karán végezte (1963), ahol többek között László Gyula régészprofesszor tanítványa volt. Főként a magyar őstörténettel, a magyar államalapítás korával, az eurázsiai népvándorláskorral és az európai középkor kutatásával foglalkozik. Írásaiban és előadásaiban élesen bírálja a finnugorisztikát. 1972-ig a Magyar Tudományos Akadémia Régészeti Intézetének tudományos munkatársa és a régészeti topográfia részleg vezetője volt. 1977-ben lett a Kőszegi Városi Múzeum igazgatója. 1980-tól tanított a szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán, az Egri Tanárképző Budapesti Tagozatán, a Miskolci Bölcsész Egyesület Nagy Lajos Király Magánegyetem Magyar Történelmi Tanszékén (tanszékvezető). 2000 őszén Kazahsztánban ásatásokon vett részt, 2001-ban tanulmányutat tett Örményorszában. 2008 őszétől a Szent Korona Szabadegyetem őstörténet-történelem tanszék tanszékvezető tanára. 2004-ben alternatív általános iskolai történelem tankönyvsorozatot indított Harangozó Imrével és Molnár V. Józseffel közösen. Az izig-vérig magyar könyv nagy vitát kavart, mert ellentétes nézeteket vall a hivatalos hazai és nemzetközi szaktudományos közmegegyezéssel. Ezért a könyveket nem nyilvánították tankönyvvé. Eddig negyvennél több könyvet és tanulmányt írt.
A páratlan tudású és tartású régész professzor több mint harminc évet töltött a Szent László király által Somogyváron alapított bencés monostor kutatásában, régészeti feltárásában. Ennek a hatalmas és kitartó munkának eredménye egyik legfontosabb munkája a Somogyvár – Szent Egyed monostor című, 2011-ben megjelent könyve.
——-
BOWRING, SIR JOHN
Exeter, Anglia 1792. – Claremont, Anglia 1872
Angol diplomata, nyelvész. 1832-1849 között az angol alsóház tagja, 1849-től Kínában mint kantoni angol konzul, majd mind Hong-Kong kormányzója tevékenykedett. A Fülöp-szigeteken és Jávában is megfordult. Sziámban kereskedelmi tárgyalásokat folytatott. Élete során egész Európát bejárta. Különös nyelvtehetség volt; a The Cambridge Encyclopedia of Language szerint 100 nyelvet beszélt és további 100 nyelven tudott olvasni. Korai munkái európai irodalmak fordításai és azokról írt tanulmányai voltak, beleértve a magyar nyelvet. Magyarul tökéletesen beszélt, írt és olvasott. Magyar vonatkozású műve: Poetry of the Magyars preceded by a sketch of the Language and Literature of Hungary and Transylvania. A magyar nyelvről és irodalomról írt tanulmányok után szemelvényeket közöl eredetiben és angol fordításban a magyar irodalomból. Olyan írókat is tárgyal, akiket irodalomtörténetünk nem említ meg. Bevezető tanulmányában leírja a nemzet történetét, a magyar nyelv szerkezetét és annak szép hangzását. Többször előfordult, hogy az ő fordításában magyar író munkája előbb jelent meg angol nyelven Angliában, mint a Habsburg abszolutizmus korlátozó intézkedései miatt magyar nyelven Magyarországon.

 

DR. BOBULA IDA
Budapest, 1900. – Gaffney, SC, USA 1981
Történettudományi doktorátusát, summa cum laude, 1923-ban a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen szerezte, majd az USA-ban a Bryn Mawr College-ben fejlesztette tovább tudását. 1929-ben Budapestre visszatérve ő volt az első nő, aki a történelemből egyetemi magántanári képesítést nyert Magyarországon, minisztériumi előadó és kollégiumi igazgató. 1947-ben érkezett ismét az USA-ba, ahol előbb a New Jersey Women’s College, majd a Kongresszusi Könyvtárban dolgozott évekig. Ezután a houltoni Rickers College-ben francia-német nyelv és antropológia tanár, majd a délkarolinai Limestone Collegeben történelmet és szociológiát adott elő.
1955-1957 között a magyar menekült program igazgatója volt Philadelphiaban. Több tudományos társaság tagjaként szerepelt.
Könyvtári munkája alatt kezdett foglalkozni a sumér-magyar rokonság kérdésével. Ebben a tárgykörben kilenc könyve jelent meg, zömmel angol nyelven, melyekben a sumer-magyar rokonság elismeréséért harcolt. A Sumér-magyar rokonságot bizonyító könyvének tartalmára vonatkozólag, a római Institutum Biblicum néhai igazgatója, P. Anton Deimel S.J., a Sumerisches Lexicon szerzője, a következőt írta Dr. Bobulának: „Könyvét többször gondosan áttanulmányoztam… a legkisebb aggályom sincs a magyar-sumir rokonság elfogadására.” Bobula bizonyította, hogy a sumír-magyar rokonság nem csak a nyelv területén létezik, hanem vitathatatlan nyomai vannak a magyar élet minden vonatkozásában is. Évtizedeken át kultúrpolitikával is foglalkozott és írásaival helyesen választotta a magyarságról elterjesztett hamis nézet megváltoztatásának a módját. Bobula Ida történet-filozófiai megállapítása: “Vannak korszakok, mikor egy-egy nemzet fennmaradása szempontjából döntő fontosságú, hogy mit tud a nemzet saját eredetéről, hivatásáról, de az is, hogy mit tudnak róla mások, akiknek a sors alakítására az adott pillanatban hatalmuk van”.

 

 —
DÚCZ LÁSZLÓ
1945 – Pomáz, 2009. január 9
Erdész, író, őstörténet-kutató, solymász. A pilisi rengeteget jól ismerő vadász érdeklődése a kerecsen sólyom, majd a turulmadár alakja felé fordult. Felismerte a mitikus madár kötődését a hun-, magyar- és déli magaskultúrák történelméhez. Első előadásait a Turulról tartotta. Kitűnő és érdekes előadásaival mindig lebilincselte a közönség figyelmét. A Turullal kapcsolatos ismereteit A közöttünk élő turulmadár című könyvében írta meg, mely eddig négy kiadást ért meg.
A pomázi Klissza-dombon, árpád-kori romok közelében építtetett egy kis kápolnát Csete György tervei alapján, amely előtt számos magyar ünnepséget tartottak. A kápolna Boldogasszony szobrát Szerváciusz Tibor faragta. Dúcz László Pomáz város díszpolgára volt.
Állandó szereplője volt a magyar őstörténettel foglalkozó konferenciáknak (Lakitelek, Somogyfajsz).
—–
DR. ENDREY ANTAL,
Hódmezővásárhely 1922 – 2010. május 28.
Ügyvéd, bölcsész. Tősgyökeres jogász és politikus családból származik. Anyai ágon ősei székely nemesek. A középkor óta a Tisza bal partján gazdálkodtak. Tanulmányait a premontreiek gödöllői Szent Norbert reálgimnáziumában, a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen és a berlini Friedrich Wilhelms egyetemen (a magyar külügyminisztérium ösztöndíjasaként) végezte. Jogi stúdiumai mellett teológiai tanulmányokat is folytatott és behatóan foglalkozott történelmi tárgyakkal. A budai Szent Imre Kollégium kollégistája és az Egyetemi Mária Kongregáció tisztségviselője volt. A háború utolsó hónapjaiban mint önkéntes páncélromboló szolgált, orosz fogságba esett, ahonnan sikerült megmenekülnie. 1947-ben minősítéssel tette le az ügyvédi vizsgát és szülővárosában ügyvégi irodát nyitott. Hat idegen nyelven beszél.
Ellenzéki politikai tevékenysége miatt 1948 végén menekülnie kellett. 1949-ben kivándorolt Ausztráliába. 1956-ban megszerezte a University of Tasmania jogtudományi oklevelét és ausztrál ügyvédi képesítést. 1972-ben kinevezték az ausztrál szenátus egyik legfontosabb bizottságának állandó jogtanácsosává. Jogi érdemeiért 1975-ben elnyerte az angol királyi tanácsos (Queen’s Counsel) rangot. Közben jelentős történészi munkásságot fejtett ki. 1972-től két évig a University of Melbourne történet-tudományi tanszékén dolgozott mint posztgraduális kutató. Kutatásai főleg a magyar őstörténet és a Közel-Kelet ókori történelmét ölelték fel. Külföldön tizenegy könyve és egy hosszabb tanulmánya jelent meg, elsősorban a magyar történelem köréből. 1989-ben tért haza Magyarországra. Ügyvédként dolgozott (1999-ig) és birtokán gazdálkodott. Az egész Kárpát-medence területén rendszeresen tartott történelmi előadásokat. A Nemzeti Újság című havilap szerkesztője és kiadója volt 5 évig Ausztráliában és 1990-haláláig Magyarországon. Magyarországon könyvei magánkiadásban jelentek meg. Erre a célra megalapította a “Boldogasszony Kiadó”-t.

 

FEHÉR MÁTYÁS JENŐ, Dr, 
Vassurány, 1913. – Cordoba 1978.
Történetíró. Tanulmányait Szombathelyen, Sopronban, Grácban és Budapesten végezte. A Domonkos Szerzetesrend magyarországi történetének megírására kapott megbízatást. Kutatásokat végzett sok középkori kolostorban és családi levéltárban. 1942-ben a kassai püspökség könyv- és levéltárosa lett. 1945-ben külföldre menekült. Ausztriában, Franciaországban, Rómában a Domonkosrend Történeti Intézetében és a Vatikáni levéltárban folytatta kutató munkáját, Továbbá az Amerikai Egyesült Államokban, Németországban, Spanyolországban és Argentínában. Történelmi tanulmányait szakmai folyóiratok közölték, de több önálló műve is megjelent. Alapított folyóiratai: Documenta Transsylvania Erdélyi Magyarság, Magyar Történelmi Szemle.
— 

 

FEHÉRNÉ WALTER ANNA
Kassa, 1915. – Buenos Aires, 1992.

 

Tanító, szerkesztő, őstörténeti kutató, író, rovásírás kutató. Iskolai tanulmányait Budapesten végezte. A II. világháború végén külföldre menekült; Németország, Ausztria, Olaszország után végül Argentínába került, ahol dr. Fehér Mátyás Jenő felesége lett. Továbbiakban vele együtt végzett nagyarányú kutatómunkát. Részt vett férje által alapított folyóiratok szerkesztésében. 1970-től pedig maga is külön folyóiratot szerkesztett: Magyar Őskutatás címmel. 1973-ban kiadta Torma Zsófia addig csak németül olvasható, 1894-ben megjelent művét magyar nyelven. Több tanulmánya jelent meg nyomtatásban. Fontos műve: Az ékírástól a rovásírásig I, II, (1975).
DR. FETTICH NÁNDOR
Acsád 1900.01.07 – Budapest 1971.05.17
Régész. Tanulmányait a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen fejezte be. Bölcsész-doktori oklevelét Pannóniai fogadalmi táblák című értekezésével szerezte meg. A szovjet hatóságok engedélyével fölkereste a legnagyobb népvándorláskori gyűjteményeket őrző oroszországi múzeumokat, majd fölkereste a magyar őstörténet szempontjából fontos Káma-vidéket és Perm-et is. 1941-ben kinevezték a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatójává. 1941. augusztus 14-től László Gyulával együtt Kievben biztonságba helyezte az Ukrán Nemzeti Múzeum régészeti kincseit, amik sértetlenek maradtak a háborús események alatt. Több előadást tartott külföldi egyetemeken, valamint számos nemzetközi régészeti értekezleten. Budapest ostroma alatt helyén maradt és hol eréllyel, hogy ügyesen alkalmazott, találó kedélyes magatartásával elérte, hogy a múzeum állagában semmi komoly kár nem keletkezett. 1950-1954 között segédmunkásként dolgozott. Hogy nyomon kísérhesse a népvándorláskori népek fémművességi technikáját és saját helyzetén is könnyítsen, kitanulta az ötvös-mesterséget. Ötvösművészeti alkotásai keresettek lettek, munkáival részt vett az 1957. évi Brüsszeli Világkiállításon – egyedi munkákra állami megrendeléseket is kapott és ez lehetővé tette, hogy régészeti munkáját is folytathassa. 1954 után a régészeti szekér­modellek kérdésével foglalkozott, aminek eredményeként tisztázta az őskori kocsitípus kialakulását a Kárpát-medencében. Utolsó tanulmánya a magyar néphitben máig élő vallásos jellegű varázs-szövegekről szól. Bejárta a Rába völgyét Meszlentől Kondorfáig és ezzel ősrégi imádságokat tartalmazó gyűjteményét 141 darabra gyarapította.

 

 —
FORRAI SÁNDOR
Munkács, 1913.3.18 – 2007. május 25.
A rovásírás tudósa, oktatója és terjesztője. A trianoni békeparancs következtében menekülniük kellett Kárpátaljáról, mert édesapja egymaga negyvenezer aláírást gyűjtött össze a rutének között a visszacsatolás érdekében. Tanulmányait Diósgyőrben és Újpesten végezte. Már korán, a családi otthonban megismerkedett a hazaszeretettel. Édesapja és ő maga is a Turán Szövetség tagja volt, és ekkor került kapcsolatba a magyar őstörténettel és rovásírással. 1935-ben a rendőrségen irodai alkalmazott lett, megtanulta a gyors- és gépírást is. Ekkor vette észre a hasonlóságot a Marsigli által lemásolt rovás botnaptár rövidítései és a gyorsírás között. Felesége, Marika, 1939-ben gyors- és gépíró iskolát alapított, ahol másodállásban szaktárgyakat tanított. Az iskolát 1952-ben államosítottak.
Forrai Sándor számos rendszerező és összehasonlító könyvet írt a rovásírásról. Hatalmas érdeme, hogy elhívatott terjesztője a magyarság ősi írásának. Létrehozott egy rovásírás kiállítás anyagot több mint 120 képből és ábrából. Ez az ország több városában látható volt. Részletes tervet dolgozott ki egy Ópusztaszeren felállítandó, a vérszerződést megörökítő rovásfeliratos emlékműre. Különböző folyóiratokban rendszeresen figyelmeztetett, hogy őstörténetünket meg kell tisztítani a hazugságoktól. Forrai Tanár úr elképzelései alapján szervezte meg a Magyar Rovók és Rovásírók Országos Szövetségét (MAROSZ), Friedrich Klára és Szakács Gábor, akiket Forrai megbízott, hogy folytassák életművét. A Szövetség Forrai Sándor halála után, tiszteletből és kegyeletből, a FORRAI SÁNDOR ROVÁSÍRÓ KÖR nevet kapta.
Haláláig, magas kora ellenére, azért harcolt, hogy a magyar rovásírást kulturális örökségünk részévé nyilvánítsák. Fáradhatatlanul ostromolta a mindenkori kulturális kormányzatokat, amelyek sajnos közömbösek e nemzeti ügy iránt.
Forrai Tanár úr élete legfontosabb eredményének tartja az ősi magyar rovásírással való megismerkedését, arról írott könyveit, annak terjesztését, valamint magánéletében három gyermeke tisztességes, jó magyar emberré nevelését.

 

FRIEDRICH KLÁRA, 
Budapest, Ozora?, 1948 –
Tanár, gyógypedagógus, logopédus, rovásírás-oktató. 1966-ban érettségizett, az Eötvös Lóránd Tudomány Egyetemre mint “klerikális reakcióst” háromszori kísérlet után sem vették fel. Gyógypedagógiai főiskolát végzett. A rovásírás és történelem iránti érdeklődését édesapjának köszönheti. Már gyerekkorában megtanulta a rovásábécét, de komolyan 1994 óta foglalkozik a rovásírással – a mindennapi rendes munkája mellett. Férjével közösen végeznek őstörténeti kutatásokat és terjesztik a csodálatos ősi magyar írást. Megszervezték a Magyar Rovók és Rovásírók Országos Szövetségét (MAROSZ), mai néven Forrai Sándor Rovásíró Kör. Rovásírásversenyeket szerveznek az egész Kárpát-medencére kiterjedően. Oktató-gyakorló tankönyveket írnak. Friedrich Klára tapasztalatai szerint egy mai 10 éves gyerek – nagyon hamar – 4-5 szakköri foglalkozás alatt megtanulja a rovásírást.

 

GRANDPIERRE KOLOZSVÁRI ENDRE
1916 – Budapest, 2003. július

 

Író, költő, történész. Ősei francia huguenották, kik először Svájcba menekültek, majd 1820-ban Erdélyben találtak otthonra. Anyai ágon székely származású. Dédapja Kossuth Lajos íródeákja volt. Családja részt­vett Garibaldi szabadságharcában. A Rákosi rendszer alatt politikai üldözött volt, s műveit nem jelentethette meg. Magamról című híres költeményét a BBC-ben is közölték. E költemény az elnyomatás éveinek fontos megjelenítője. Szépirodalmi kötetei mellett számos oknyomozó történelmi mű szerzője.

 

 

HUSZKA JÓZSEF
Kiskunfélegyháza, 1854.11.20. – Budapest, 1934.10.30.
Rajztanár, művészettörténész, néprajzkutató, közíró, festő, a magyar ornamentika kutatója. A szarvasi gimnáziumban érettségizett. Egy évet a Műegyetemen tanult, majd 1873-1876 között mint ösztöndíjas tanárjelölt folytatott tanulmányokat. 1891-1919-ig a történelmi Magyarország különböző városaiban, Zentán, Désen, Sepsiszentgyörgyön tanított. A magyarság ornamentika kincse különösen érdekelte, amellyel tanárévei alatt sokat foglalkozott. Rajztanárként elsősorban a magyar díszítőművészet megismertetésére fektetett hangsúlyt. Ezen keresztül nevelte nemzeti érzésre a fiatalságot.
Mint festőművész arcképeket és hangulatos erdélyi tájképeket festett. Ő nyerte az ezredéves kiállítás főkapujára kiírt pályázatot.
Nagy hatással volt rá a székely nép élő művészete, ami a magyarság eredetének kutatására ösztönözte. Huszka volt a magyar népművészet egyik első felfedezője, gyűjtője és dokumentálója (rajz, fénykép). Az erdélyi népi, építészeti emlékeket közkinccsé akarta tenni úgy, hogy közben tudományos igénnyel fel is dolgozta azokat. Foglalkozott az erdélyi több száz éves templomok történetével s az ő felfedezőmunkájának köszönhető, hogy hozzáférhetőek lettek a székelyföldi református és unitárius templomok és vártemplomok lemeszelt Szent László freskói. Örök értékű munkássága nemzeti kincsünk.
A magyar díszítőművészettel kapcsolatban 6 könyvet és számos tanulmányt írt. 1930-ban megjelent életének főműve, “A magyar turáni ornamentika története” című, saját rajzaival, felméréseivel illusztrált könyve. Példaértékű munkássága hittel és erővel párosult, ezzel szerzett híveket országszerte a magyar hagyományok ápolására. Huszka József emlékét tisztelettel őrizzük!

 

 

DDR. VITÉZ JUBA FERENC
Nagyvárad, 1915.11.25 – Komárom, 2006. május 10.
Jogász, tengerészkapitány, hajóorvos. Képesítéseit Magyarországon szerezte. 1939-1948 között mint tengerész, 1948-1962 között a Tengerészeti Hivatal szakelőadójaként tevékenykedett. 1962-1965 között kórházorvos, hajóorvos és kórházi főorvos volt. Évtizedeken át gyűjtött hajózási vonatkozású tárgy- és iratanyagát a komáromi múzeumnak adományozta, melyből ott állandó kiállítás nyílt. Komárom városának magyar tengerész emlékművet ajándékozott, melyet közterületen állítottak föl. Foglalkozik a magyar történelem hajózási témáival és a hajóorvoslás szakirodalmával, mely témakörben számos előadást tartott magyar és német kongresszusokon. Több szak­cikke valamint könyve jelent meg magyar és idegen nyelven.
KÁLTI MÁRK 
14. század
1336/1337-ben udvari pap, a királyné káplánja, 1342-1352 között a Buda külvárosi Szent Péter templom plébánosa, 1352-ben fehérvári és veszprémi kanonok.
Jankovics Emil kutatásai alapján Kálti Márkot tekintik az 1358-ban készült Képes Krónika szerzőjének.
KÉPES KRÓNIKA (1358)
Eredeti címe: Cronica de gestis Hungarorum (Krónika a magyarok tetteiről). Régebben első őrzési helyéről nevezték Bécsi Képes Krónikának. A művet az 1360-as években lemásolták és 147 színes iniciáléval valamint miniatúrával díszítették. A krónika I. Lajos király rendeletére készült, címlapját az ő arcképe és az Anjouk liliomos címere díszíti. Tartalma a magyarok történetének előadása 1342-ig, a régi magyar mondák legbőségesebb gyűjteménye. Szerzője valószínűleg Kálti Márk székesfehérvári őrkanonok, de nem ő a másoló és a festő. A gazdag illusztrációk készítője egy mesélőkedvű magyar ember: a hazai viseletek és címerek kitűnő ismerője. A magyar viselet történetét az ő miniatűrjeinek tanulmányozása nélkül nem lehet megismerni. Történelmünkből olyan részleteket tud, például Szent István és Szent László királyok legendáiból, aminőket a szövegíró Kálti nem említ. Személyét illetőleg találgatásokra vagyunk utalva. I. Lajos több kézirat-miniátort foglalkoztatott, köztük a Sopron megyei festőcsaládból származott Meggyesi Miklóst, kit 1352. évi oklevél a király címerfestőjének mond. 1356-ban is azt jegyzik fel róla, hogy “sok különféle munkát készített a királynak, aki ezeket igen kedvelte”.
A mű egyik fontossága, hogy a legművészibb magyar krónika és egyben a 14. századi európai könyvkötő művészet remeke. 1933-ig a bécsi volt Udvari Könyvtár őrizte, amikor is az 1932. évi velencei kultúregyezmény alapján visszakerült Magyarországra, s azóta az Országos Széchenyi Könyvtár őrzi.

 

KÉZAI SIMON 
13. század második fele
Királyi jegyző, krónikaíró. Írása nem tükröz Magyarországon kívül szerzett élményeket; magister fokozatát az országon belül, esetleg a veszprémi főiskolán szerezte. IV. László király udvari papja és krónikása lett. A király őt 1283.10.19-én mint homo regius-t, saját jegyzőjének nevezi. IV. László király utasítására írta meg 1282 táján krónikáját, az Őskrónika folytatásait kivonatolva, GESTA HUNGARORUM címen.

 

KISS DÉNES
Pacsa 1936.1.1.-
Babérkoszorús költő, író, nyelvkutató, nyelvészprofesszor, szerkesztő. 1954-ben érettségizett Nagykanizsán. 1956-57-ben főiskolai hallgató Pécsett. 1956. okt. 24-én megjelent verse miatt 1957-ben kizárták az ország összes főiskolájáról és egyeteméről, internálták. 1957 végétől Budapesten gyári munkás, könyvtáros, 1960-tól az Esti Hírlap, 1963-tól üzemi lapok munkatársa. 1974-től a Népszava irodalmi mellékletének szerkesztője, 1991 a Magyar Fórum főszerkesztő-helyettese és a Magyarok c. folyóirat főszerkesztője, 1991-93 az Új Magyarország olvasószerkesztője, 1993-tól a Heti Újság, majd a Heti Nemzeti Újság főszerkesztője. 1998-tól  Lyukasóra folyóirat szerkesztőbizottsági tagja. – Versek mellett ír novellákat, kritikákat, nyelvészeti tanulmányokat. Esszéköteteiben nyelvi kutakodásairól ír. A szójátékok, nyelvi lelemények verseinek egy részére is jellemzők. Fordít orosz, német, észt de főként finn költők műveiből. Eddig 51 kötete jelent meg. 1985-ben a Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság főtitkára. 1996- a Magyar Művészeti Akadémia tagja, a Magyar Írók Egyesületének főtitkára, 2000- a Trianon Társaság elnöke. Díjak: József Attila-díj (1975), SZOT-díj (1983), Magyar Lajos-díj (1988, Kölcsey-díj (1994), a Magyar Köztársaság Babérkoszorúja-díj (1999).

 

DR. KISZELY ISTVÁN 
Budapest, 1932.6.14. –
Egyetemi tanár, antropológus. Gimnáziumi tanulmányait a budapesti Bencés Gimnáziumban végezte. Az érettségivel egy időben zongora-orgona diplomát szerzett a Zeneakadémián. Ezután 5 év katolikus teológiát hallgatott Pannonhalmán. 1963-ban végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetemen biológia földrajz szakon. Doktori munkáját (1963) talajhidrológiából írta.  1964-től a Magyar Tudományos Akadémia Régészeti Intézetében dolgozott. Itt az interdiszciplináris osztályon a morfológiai munkái mellett kémiai laboratóriumot vezetett. Kutatási területe a csontkémia, a csonthisztológia és a csontszerológia volt. Az akadémiai ásatásoknál rendszeresen antropológiai leletmentést végzett. Érdeklődése egyre inkább a magyar őstörténet felé fordult. Magyarországon jelen volt számos őskori, római kori, avar, honfoglaláskori és Árpád-kori magyar temető feltárásánál. Részt vett a székesfehérvári királysírok, a budavári nádori kripta, valamint a pilisszentkereszti feltárási munkákban is.  Külföldi régészeti ásatásai, ahol a csontanyag feldolgozását végezte: Ausztrália (Keilor legkorábbi emberleletei), Ausztria (Melk, Babenberg család), Egyesült Államok (California, Black Lady), Egyiptom (Királysírok völgye), Európa (az összes longobárd temető), Finnország (Isokyrö és Turku), Franciaország (Senlis, Capet Hugo családja), Iraq (Eridu, sumér temető), Kína (Astana), Németország (Bardo­wieck környéke), Olaszország (Firenze, Medici sírkápolna, Santa Croce székesegyház). Utazásaival egy időben, melyek sok kutatási lehetőséget nyújtottak számára, megírta “A Föld népei” című monográfiáját.
1971 óta a magyarság őstörténete és a Föld népei című tantárgyakat tanítja Magyarország, Európa, Amerika és Ázsia számos egyetemén. 1993 óta óraadó a Szent István Egyetemen Gödöllőn a Környezetgazdálkodási Tanszéken. Több önálló szak­könyvet írt (A Föld népei, A magyarság őstörténete I+II, A magyarság ősi kultúrája) és mintegy 250 tudományos cikket közölt magyarországi és külföldi szakfolyóiratokban, melyek 16 nyelven jelentek meg.

 

 

B. KOVÁCS FRÉDA 
Erdély 1900.6.6. – Cleveland 1969.12.7.
Ősi erdélyi családból származik. Apja katonatiszt volt. Iskoláit Bethlenben, Désen és Kolozsvárott végezte a református kollégiumban. Írásai Reményik Sándor lapjában, a Pásztortűzben és más erdélyi lapokban jelennek meg. 1924-ben Balázs Lóránd Hunyad megyei földbirtokos felesége lett, három gyermek anyja. Szeretett Erdélyét 1928-ban hagyta el, mert a romániai földreform földön­futókká tette őket. Első történelmi regénye Rohanó áradat Budapesten jelenik meg. Sikere átütő, katonai akadémiákon, a rendőrképző iskolákban kötelező olvasmány lett. A Halhatatlan Harcos utolsó otthon megjelent munkája. 1945 után Magyarországon munkáit indexre tették és minden elérhető példányt megsemmisítettek. 1945-ben külföldre menekült és Ausztriában, Németországban és az Egyesült Államokban folytatta áldozatos működését. Magas, tudományos színvonalon álló ismeretterjesztő előadásai mellett kimagasló érdemeket szerzett a Western Reserve University magyar művelődéstörténeti tanfolyamának megindításában és fenntartásában, ahol évekig egyetemi előadóként működött.
A Halhatatlan Harcos második kiadását már nem érte meg, melynek egyetlen nehezen fellelhető példányát személyes biztonságának kockáztatásával Erdélyből hozott ki.
KUBINYI TAMÁS
Művelődéstörténész, író, újságíró, riporter, szerkesztő, műsorvezető. Arizonaban (USA) tanulta a médiakreátor mesterséget. Eddig tíz műsor elindításában vett részt, közülük a történelmi tárgyú Agora váltotta ki a legnagyobb érdeklődést. Megalapította az Álmos Király Akadémiát, rendszeresen tart országszerte ingyen előadásokat elhallgatott történelmünkről. Könyvei (Álmos hét könyve, Bartók) kiadására megalapította az Agora Kiadót. Vesszőparipája a zene.
Vallja: “A Magyarság a Jóisten népe! Célom történelmünk fehér foltjainak feltárása, az információs blokád lebontása. Életünknek ezek a legfontosabb kérdései.”
LÁSZLÓ GYULA
Kőhalom, 1910. március 14. – Nagyvárad, 1998. június 17
Széchenyi-díjas magyar régész-történész, képzőművész, egyetemi tanár. Elemi iskoláit Kőhalomban és Kolozsvárott végezte. 1928-ban Budapesten érettségizett. A Magyar Képzőművészeti Főiskolai tanulmányait 1933-ban fejezte be. Művészettörténet, néprajz, magyar, földrajz, régészet szakot hallgatott. 1935-ben a budapesti Tudományegyetemen bölcsészdoktori oklevelet szerzett. Egyetemi évei alatt dolgozott a Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeumban és a Magyar Nemzeti Múzeumban gyakornokként. Később a Múzeumi Központban előadó lett, majd a Nemzeti Múzeum középkori osztályának vezetője. Tanulmányúton járt Londonban, Rómában, Párizsban és Firenzében. 1938-ban megkapta a Harriseion-ösztöndíjat, így Görögországban a görög és bizánci művészeteket tanulmányozhatta. 1940-1949 között Kolozsvárott volt egyetemi tanár. Székelyföldön népdalokat tanult, fejfákat, bútorokat rajzolt, festett. Ezenkívül kortársairól mintegy 600 arcképet rajzolt és festett. Megtanulta a bronz-, kő-, és faszobrászatot, valamint a terrakotta- és éremkészítést is. Miután visszatért Budapestre, a Magyar Nemzeti Múzeumban kiállítások ügyeivel foglalkozott. 1957 és 1980 között a budapesti Tudományegyetem tanára, tanszékvezetője volt. 1980-ban nyugdíjba vonult. Az 1960-as évek közepén dolgozta ki a kettős honfoglalás elméletét, majd a szidéri-elméletként ismertté vált eredet-elméletet.
Több mint 25 könyvet és számtalan szakcikket írt.
(Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/László_Gyula_(történész)
Egy New Yorkban tartott előadásán mondta a következőket: egy Budapesten megrendezett régészeti konferencián orosz tudósok mondták, hogy ha a Kárpát-medencében a honvisszafoglaláskor szlávok éltek volna, most szlávul beszélnénk itt és nem magyarul. Szlávok csak a történelmi Magyarország peremvidékén élhettek kis létszámban.

 

MAHMÚD TERDZSÜMAN 
1510 – 1575
Bajor származású, Szülejmán szultán tolmácsa, diplomata. 1543-ban Székesfehérvár királyi könyvtárának elégetésekor mentett meg egy latin nyelvű krónikát, mely több kutató szerint az eredeti ősgesta volt. A királyi könyvtár titkos anyagaként kezelhették, mert anyaga még a közép­kori krónikákban sem volt ismeretes. Ezt fordította le Terdzsüman és a szultánnak ajándékozta. A TÁRIH-I ÜNGÜRÜSZ közép-oszmán-török nyelven írt kódexet Vámbéry Ármin hozta keletről és ajándékozta 1860-ban a Magyar Tudományos Akadémiának. Budenz 1861-ben ‘silány őstörténeti munkának’ nevezte, ezért több mint 100 évig nem foglalkozott vele senki. 1971-ben Dr. Blaskovics József, a prágai Károly Egyetem turkológus professzora, megkezdi fordítását. A Tárih-i Üngürüsz 1982-ben jelenik meg először és hihetetlen messzi távlatokba vezeti vissza Magyarország történetét.

 

 

MARJALAKI KISS LAJOS
Kisújszállás, 1887 december 18. – Miskolc, 1972. május 1.
Régész-történész, tanár, geográfus. A Magyar Földrajzi Társaság miskolci osztályának alapító tagja (1957). Kilenc gyermekes családban ő volt az egyedüli, aki tovább tanulhatott. Debreceni ref. kollégium­ban végezte tanulmányait, ahol 1906-ban tanítói oklevelet szerzett. 1906-7-ben Színpetriben (Borsod megye), majd szülőfalujában volt elemi iskolai tanító. Középiskolai tanárképzője elvégeztével magyar, történelem és földrajz szakos tanárként működött tovább; 1913-1918-ig Abrudbányán, Erdélyben. Ugyanekkor a Kolozsvári múzeum régészeti munkájában is részt vett. Mint tudós, történész, a régészet, nyelvészet, néprajztudomány kutatója maradt egy életen át. Tagja volt a Magyar Néprajzi Társaságnak, rendszeresen levelezett kora szinte valamennyi szellemi nagyságával. Szakkönyveit, tanulmányait a miskolci Herman Ottó Múzeum adja ki. Igen sok még a kiadatlan kéziratos gyűjteménye.

 

 
NÉVTELEN MAGYAR TÖRTÉNET (1740)
Az isztambuli Núruoszmánije Könyvtár 3386/5. sz. kéziratának 63-101. lapjain egy eddig ismeretlen magyar történelmi tárgyú mű szerepel, melynek sem címe, sem szerzője nincs feltüntetve. A kéziratra Prof. Orhonlu Cengiz bukkant rá, és 1975-ben rövid ismertetést közölt róla a “Türk-Macar kültür münasebetleri” (Istanbul, 1976) c. könyv 160-169. oldalain.
A szerzőre a műben semmiféle konkrét megjegyzés nincs. Az a körülmény, hogy a magyar személy- és helynevek csaknem kivétel nélkül helyes magyar kiejtés szerint vannak írva, a német nevek viszont sokszor erősen el vannak torzítva, a szerző magyar voltának  bizonyítéka. Az viszont, hogy az erdélyi eseményekkel bővebben és részletesebben foglalkozik, mint a magyarországiakkal, erdélyi származását bizonyítja… A szerzőből aztán hithű jámbor muszlim és lelkes oszmán-török lett. Erre több megjegyzés is rámutat. (Dr. Blaskovics József jegyzete)
— 
 
DR. PADÁNYI VIKTOR 
Vatta (Borsod) 1906.1.26. – Melbourne/Moorabbin 1963.12.3.
Történész, nyelvész, író. Középiskolai tanulmányait Egerben és Budapesten végezte. A szegedi és a budapesti tanárképző főiskola elvégzése után a szegedi tudományegyetemen történelemből, filozófiából és magyar irodalomból doktorált. Magyarországon oktatáspolitikai kérdésekkel foglalkozott. Tanított Tarnamérán, Törökszentmiklóson és Kiskunfélegyházán, majd Szegeden az egyetemen. Kiválóan zongorázott, hegedült és festett. Szülei és felesége Csősz Emília szintén tanárok voltak. Három fiúgyermek édesapja. Padányi nemzeti gondolkodó volt.
Magyarországról 1945-ben távozott. 6 évig a bajorországi Oberammergauban, majd 1951-től az ausztráliai Melbourneben élt, ahol mint könyvelő, műszaki rajzoló és tanár működött. Tanulmányai, könyvei főleg a magyar őstörténetre vonatkoznak. Főbb művei: A nagy tragédia 1952, Vérbulcsú 1954, Tér és Történelem 1955, Rákóczi 1961, Sumir Magyar nyelv lélekazonossága 1962, Dentu-Magyaria 1963, Egyetlen menekvés 1967. Írt azonban tankönyvet, regényeket, novellákat, verseket és színdarabokat is.

 

 

PRISZKOSZ RÉTOR (PRISCOS RHETOR)
Panion, Trácia, 415 – 473(?)
Bizánci történetíró. II. Theodosios császár megbízásából Maximinosszal együtt, követként 449-ben Atilla hun király udvarában járt és beszámolójában részletes leírást adott a hunokról, valamint a királyi udvarról. Művéből csupán töredékek maradtak meg.

 

RANSANUS PETRUS
1428–1492

 

Szicília püspöke, olasz humanista, két évet töltött a magyar királyi udvarban mint a nápolyi király követe s ezután írta meg könyvét Magyarország történetéről: Epithoma rerum Hungarorum. Ez a könyv a hiteles Corvinák egyike, de soha nem volt Mátyás király könyvtárában. A Ransanus-kodex 1490-ben készült el, azt a király halála miatt a szerző már nem tudta számára átadni. Két év múlva Ransanus is meghalt, s akkor egyik rokona, egy Palermo-i dominikánus átfestette a címlapon Mátyás és Beatrix címerét, helyükre Ulászló II. és Bakócz Tamás címerét téve. A kódex az Ulászló emlékek között szerepel.
SZENTKATOLNAI DR. BÁLINT GÁBOR
Szentkatolna, 1844. március 13. – Temesvár. 1913. május 26.
Nyelvész, az eszperantó nyelv első magyarországi terjesztőinek egyike. A nyelvek kiskorától ragadtak rá. Mire leérettségizett, 12 nyelven beszélt beleértve az ókori klasszikus nyelveket. Pesti és bécsi tanulmányai alatt fordult a keleti nyelvek felé, mert kutatni akarta a székelység eredetét. Számtalan keleti nyelvet megtanult, pl. török, kazáni tatár, kalmük, mongol, arab, kínai stb. (nincs pontos adat mennyi és milyen nyelveken beszélt, írt és olvasott). Azonban tagadta a magyar nyelv finnugor eredetét, a török eredeztetést sem támogatta. Azt állította, hogy a magyar a 150 milliós turáni nyelvek egyik önálló ága, s a hun és szkíta nyelvvel hozta kapcsolatba. (Mennyire igaza voltA párizsi Sorbonne egyetemen nyelvészek összehasonlításokat végeztek számítógépekkel a nyelvek ősiségét illetően. Azt vizsgálták, mely nyelv őrzött meg legtöbbet az ősműveltség elemeiből, az ősetimonokból, alapszavakból. Megdöbbentő eredményre jutottak: a mai angol nyelv 4% etimont, a latin 5%, a héber 5%, a csendes-óceáni nyelvek 7%, az indiai mundakhol 9%, a tibeti szanszkrit 12%, az ős-török, türkmén 26%, a mai magyar nyelv 68% ősetimont tartalmaz! Szentkatolnai Bálint Gábort igazolta a kutatási eredmény. A magyar önálló ősnyelv!) Külföldi sikerei ellenére hatalmas tudását Magyarországon életében nem ismerték el igazán.
Élete évszámokban:
1871-1874 – Orosz birodalomban kutatott (kazáni tatárok, nyugat-mongol kalmükök között Asztrahánban, Szentpéterváron, Mongólia)
1875-1877 – Budapesti Egyetem (ma ELTE) magántanára. Részt vett gróf Széchenyi Béla indiai expediciójában.
1879-1892 – önkéntes száműzetésbe vonult és elhagyta az országot. Az oszmán birodalomban dolgozott, majd Dél-Európa városaiban egyetemeken tanított
1893-1912 – a Kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem ural-altáji tanszék vezetője és tanára. Az Erdélyi Múzeum című folyóirat közölte írásait, többek között kaukázusi, kabard tanulmányait is.
1895-ben a Zichy-expedíció tagjaként a Kaukázusban járt.
—-
THURÓCZY JÁNOS
1435 – 1490 körül
Királyi ítélőmester, krónikaíró. Pályafutását Pálóci László országbírónál kezdte, 1467-től konventnek, országbírónak jegyzője, 1486-tól Drági Tamás ítélőmester mellett 1486-1488 között személynöki ítélőmester volt 1488-ban lett a király protonotáriusa. A Thuróczy-krónika szerzője, amellyel feltehetően 1486-ban kezdett el foglalkozni és 1487.O8.17 után fejezte be művét. Könyve Chronica Hungarorum címmel két budai könyvkereskedő költségén 1488-ban, egy időben két helyen, Augsburgban és Brünnben jelent meg, számos fametszettel ellátva. A magyarországi reneszánsz jelentős irodalmi alkotása.

 

VARGA CSABA
Mezőcsokonya, 1945 –
Matematikus, grafikus, íráskutató, filmrendező, filmproducer, festőművész, zeneszerző, író. Nős, négy gyermek édesapja. Alapfokú tanulmányait Mezőcsokonyán, Mohácson és Kaposvárott végezte. 1968-72 között Pécsett elvégezte a Tanárképző Főiskola matematika-rajz szakát. 1970-ben készítette el első amatőr filmjét. 1972-ben Pécsett animációs műhelyt hozott létre, majd megalakította az “Yxilon” Filmstúdiót. E stúdióból 1979-ben a Pannónia Filmstúdióval közösen megszervezte a Pécsi műtermet, amelynek egy ideig igazgatója volt. Első, hivatalosan jegyzett filmje, a Változások-változások 1977-ben készült. 1985-ben költözött Budapestre. 1988-ig a Pannónia Filmstúdió munkatársa. 1989-ben Erkel Andrással megalapította a Varga Stúdiót. 1997-től a Minores Animációért Alapítvány elnöke. 1992-től számos világsikerűvé vált film producere volt. Műveivel több mint 50 fesztiváldíjat nyert. 1999-ben létrehozta a Fríg Könyvkiadót. Rendszeresen kap meghívást nemzetközi filmfesztiválok zsűrijébe.  A New York-i Modern Művészetek Múzeumba több művét őrzi.
A rendkívül sokoldalú művész 1999-től foglalkozik az írás eredetével és az őskori műveltséggel. A kőkori látásmódot, írásbeliséget és az ősnyelvet kutatja. Erről több könyvet írt. Művei izgalmas olvasmányok, hiszen nem kevesebbet állít, minthogy messzi a kőkorban – 45 ezer éve – kitaláltak egy nyelvet, amely még ma is él, és amelyből a magyar nyelv őrzött meg a legtöbbet. Kutatási eredményeit nagy meggyőző erővel adja elő.

 

 

VARGA GÉZA
Biharkeresztes, 1947. október 4. –
Írástörténész. Református családban született, a szülei postatisztviselők, a nagyszülei többgyermekes szegényparasztok. Felmenői között székelyek, kunok és besenyők is vannak.
A budapesti Szabó József Geológiai technikumban technikusi végzettséget szerzett és az alföldi kőolajtelepek kutatásban vett részt. Munka mellett tovább tanulván, öt felsőfokú képesítésre tett szert műszaki és társadalomtudományi területeken. A rendszerváltásig geológiai és számítástechnikai munkakörökben dolgozott az olajiparban és az alumíniumiparban. Szoftvert írt, amely a krígelést és a háromszöges készletszámítási módszert ötvözte és alkalmazta a bauxitkutatásban (készletszámításban és térképszerkesztésben). Az 1970-es évek elejétől kutatja a székely írást, az elmaradt rendszerváltás óta fő tevékenységi területe az írástörténet (a székely rovásírás eredetének kutatása).
1965-ben államellenes izgatás előkészülete gyanújával két társával együtt letartóztatták. A vád szerint röpcédulázásban és a gellérthegyi Szabadság-szobor előtt állt szovjet harcos szobrának felrobbantására tett előkészületekben vett részt. Két hét előzetes fogvatartás után kiengedték, mert a BTK az izgatás előkészületét nem rendelte büntetni (nem volt ilyen bűncselekmény) s mert nem merült fel terhelő bizonyíték.

A rendszerváltáskor Simon Péterrel és Forrai Sándorral együtt határozták el az Írástörténeti Kutatóintézet alapítását, amelynek az egyik vezetője és kutatója.

Nős, nyugdíjas, négy fia és négy unokája van. Egy őrségi parasztházat ad ki turistáknak. Közel tucatnyi kötete jelent meg (magyar, német és angol nyelven), mintegy 1700 cikket írt.   (Forrás: hu.metapedia.org)


Időtáblázat Ügyek születésétől a honvisszafoglalásig



787: Ügyek születése: Obadia, a Kazár Birodalom kagánja és környezete 780 után zsidó vallásra tért, az ebből következő reformok 800-tól felgyorsultak. Elégedetlenség, lázadások, krími felkelés következett. A kagán 791-es halála után támadásra indult a cordobai arab kalifátus és a szamakandi emír.

 

810: Ügyek kagán (810-840) Dentu-Magyariában: A 9. században a Kaukázus előterében Madjgarya város a Kuma folyó partján Kunmagyaría fővárosa. Nem messze tőle található Ügyek városa. A kabaroknak nevezett törzsek kiválnak a kazár kagán uralma alól és Dentu-Magyariában Ügyekhez csatlakoznak.

 

810-815:  Támadás éri a kazár Sarkhelt, az erődrendszer erősen megrongálódik. A vár Dentu-Magyaria felé a legerősebb kazár védmű, amelyből a Don áruforgalmának vámfelügyelet ellátják.

 

814. január 28.: Nagy Károlyt az avaroktól elrabolt magyar Szent Koronával együtt eltemetik Aachenben.

 

819: Álmos születése

 

825: Ügyek elfoglalja a Krím-félszigeten Szurozst a kazároktól. Kiéleződika Don és Dnyeper közötti Dentu-Magyaria viszonya Kazáriával és Bizánccal.

 

825: Szabí-arab megállapodás a kazárok ellen. A kazár kagán Theophilus bizánci császártól (829-842) kér építőmestereket Sarkhel erődrendszerének megerősítésére. Petronius irányításával megérkeznek a bizánciak és munkához látnak.

 

825: Mamun kalifa megveri a kazárokat.

 

834: Ügyek szabír király a Krím-félszigeten harcol a kazárok ellen. A Don alsó szakaszán folytatódik a kazár védmű építése bizánci hadmérnökökkel. A folyó nyugati partvidékét Dentu-Magyaria tartja kézben. Északról a varég-ruszok, délről görög, zsidó, alán és örmény kereskedők szállítanak Kazáriának .

 

835:  Bizánc újra birtokba veszi a 705 óta független Chersont, kormányzójává a sarkheli építkezés vezetőjét, Petroniust nevezi ki.

 

838: Ügyek megerősíti Kője (Kiev) várát. Szabír követjárás Bizáncban Theophilus császárnál. A szabír fehérmagyarok kazárellenes szövetséget ajánlanak Bizáncnak. A követség nem jár ereménnyel.

 

839: Álmos megnősül Kője/Kievben. Felesége Mária, Nyék-törzsbeli vezér leánya. A magyarok támadást intéznek Bizánc al-dunai telepei ellen.

 

839-855:  Álmos Kője/Kiev kapitánya.

 

840: Kője/Kiev erődjének befejezése, egyben városalapítás Keve, csák és Geréb hadnagyokkal, Álmos tízéves parancsnoksága alatt.

 

840: Árpád (840-907) születése.

 

840-850: Álmos tárgyalásokat folytat Bizánccal. Dentu-Magyaria és a Kazár Birodalom között három onogur-barszil gyepűtörzs volt Lebédiában, a Nyék, Kér és Keszi.

 

858: Árpád megházasodik.

 

860: Álmos átveszi a Nyék-törzs irányítását, a magyarok elfoglalják az egész Krím-félszigetet.

 

862: Dentu-Magyaria csapata a Kárpát-medencében előkészítő hadjáraton.

 

862-894: Hadjáratok a délkeleti területek megtisztítására és védelmi vonal kiépítése a bizánci szövetségre lépő bolgárok ellen. A fiatal Árpád fokozatosan visszaszorítja, majd kiűzi Salán (Zalán) bolgár fejedelmet a Duna-Tisza közéről.

 

881: Hadjárat a Kárpát-medencén túli területekre. Nyugat-Európa ismét megtapasztalta a hun-ogur alávetettséget.

 

882: Aszkold kievi varég kagán és Álmos nagykirály sözvetsége.

 

888: Újabb hadjárat nyugatra.

 

889: Hadjárat, Árpád gyula (889-904) vezetésével.

 

890: Hadjárat

 

890: Vérszerződés

 

892: Álmos szövetségben a Keleti Frank Királyság uralkodójával, Arnulffal. (887-896: király, 896-899: német-római császár

892: Hadjárat nyugatra. Árpád átveszi Álmostól a Megyer-törzs irányítását. A Nyék-törzs vezetése fiára, Leventére száll, aki horka lesz.

 

893: Hadjárat nyugatra. Kurszán (895-904) kende Bölcs Leó bizánci császár (870-912) követével Niketasz Szklerosszal szövetsége lép Simon bolgár cár ellen.

 

894: Hadjárat nyugatra. Al-dunai hadjárat Levente és Tas vezetésével a bolgárok ellen. Szabolcs, Tas, Tétény támad Marót ellen. A szövetséget kérő Bizánc elárulja a magyarokat és különbékét köt a bolgárokkal. Árpád fia Levente életét veszti a bolgárok elleni csatában, miközben hősiesen leköti az ellenség erőit, előkészítendő a honvisszafoglalást.

 

895: Honfeladás Dentu-Magyariában és honvisszafoglalás a Kárpát-medencében. A tökéletesen szervezett katonai hadművelet eredményeként szinte harc nélkül kerül a régi-új haza a magyarok kezére. Álmos halála: életáldozatával magára veszi a honfeladás minden magyart terhelő bűnét és fiára hagyja a Kárpát-medencei hadművelet és vérszerződésben egységessé vált magyarság irányítását.

 

Álmos (és Árpád) a fehér magyarok, azaz szabirok egyik mitikus őse volt.

 

(Kubinyi Tamás, Álmos hét könyve – I., Agora kiadó, Budapest 2010, 58-60 oldal)


FEGYVERZET



Bölcs Leó bizánci császár (886-912) Taktikájában írja:

A magyarok fegyverzete kard, bőrpáncél, íj, kopja, s így a harcokban legtöbbjük kétféle fegyvert visel; vállukon kopját hordanak, kezükben íjat tartanak, és amint a szükség megkívánja, hol az egyiket, hol a másikat használják.

 

Lotharingiai Regino apát Világkrónikájában olvasható a magyarokról:

A fáradalmakban és a harcokban edzettek, testi erejük mérhetetlen… karddal csak keveseket, de sok ezreket ölnek meg nyilakkal, amelyeket olyan ügyesen lőnek ki szaruikból, hogy lövéseik ellen alig lehet védekezni.

 

Kiszely István írja a Magyar nép őstörténete című munkájában (2001):

Őseink harcosainak eredményessége sok tényező együttes hatására épült: az alkalmas ruházatra, a fáradtság tűrésére, a kitűnő fegyvereikre, kitűnő lovaglókészségükre, igénytelen és kitartó lovaikra, … és az átgondolt hadvezetésre.

 

Ősmagyarok fegyverei

 

Az íj és nyilak

 

A visszacsapó, az összetett reflexíj a honvisszafoglaló magyarok legfontosabb fegyvere volt. Rugalmas és kemény fából, állatok inából, szaru- és csontlemezekből, halenyvvel összeragasztva készült. Egy jó íj elkészítése 5-10 évig tartott és több lónak vagy marhának árával felért. Díszített bőrburkolatban – íjtegez – tartották. Kétszer olyan messze lehetett vele lőni mint a más népek által használt íjakkal. Egész Európában a magyarok nyilaitól féltek. Litániákban imádkozták: A magyarok nyilaitól ments meg Uram minket.

nyílhegyek vasból készültek különböző alakban és méretben. A  nyílvessző könnyű és egyenes kellett legyen. Általában nádat és berkenyét használtak.

Szablya

 

A szablya rövid, enyhén görbe kard. Hegyénél mindkét oldala éles. Így egy vágással támadtak ember és ló ellen. Először az emberhez vágtak és mikor visszarántották a kardot a másik élével felhasították a ló hasát. (Bővebb leírás a Kardgyártás című fejezetben.)

 

Buzogány

 

Rövid nyelű, fémbunkóban végződő ősrégi fegyver. Több változat létezett: a fémbunkóból tövisek álltak ki, vagy láncon lógott (láncos buzogány).  Ütésre használták. Botond (a bizánci vaskapu hősének) kedves fegyvere. A magyaroknál és más keleti népeknél vezéri jelvény is. (Jogar)

 

Lándzsa

 

A közelharc félelmetes fegyvere. Két méter hosszú fanyelük és 20-40 cm hosszú vashegyük volt. Kétféle lándzsát használtak őseink: hajítódárda és két kézre fogott közelharcban használt súlyos döfőlándzsa.

 

Kopja

 

Rövid lándzsa-szerű, tömör hegyű szúró fegyver. Ezzel taszították le ellenfelüket a lóról.

 

Fokos

 

Hosszúnyelű, kicsi, díszes balta alakú fegyver. Ezzel hasogatták fel az ellenség páncélját.

Ide tartozik még a harcibalta, szekerce, csatabárd (Szent László király kedves fegyvere, ábrázolásában mindig szerepel).

 

Parittya

 

Követ hajító fegyber. Bőrdarabból és a végén hozzáerősített szíjakból áll. Gyors forgatás után az egyik szíjat elengedik, hogy kirepülhessen a kő.

 

Kengyel

 

A kengyel erősen növelte a lovas erejét, ügyességét. Olyan biztonságosan  lehetett benne támaszkodni és mozogni, mintha földön állna az ember. Vágtában mozgó lóról nyilazni csak kengyelben állva lehet. A kengyel használatát az avarok és magyarok tanították meg Európa többi népével.

 

Fegyvereiket az övükre akasztva hordták, hogy a felső test szabadon mozoghasson.

(K.M.E.)

Árpád az ókorban



Az észak-egyiptomi dinasztia megalapítójaként egy ER-PAT, ER-PET, azaz Árpád nevű királyt tisztelnek, akinek neve mellett gyakran szerepel az őshazájára, a Zab folyó vidékére utaló ZAB név, amit az egyiptológusok SAB, SEB alakban írnak át. (A Nagy és Kis Zab folyó Észak-Mezopotániában (ma Irak) található.)

 

Michael Haberlandt, Ethnology (1920 London): A görögös formában írt Osiris, aki Kr. e. 3400–3200 táján uralkodott, magát szintén ER-PAT SAB-UR ősétől származtatta.

(Budge E. A. Wallis: The Book of the Dead, London 1956)

 

(Kubinyi Tamás, Álmos hét könyve – IV., 62. old., Agora Kiadó, Budapest 2010)

 

Szabir-magyar őshaza a Kr. e.-i tizedik évezred utolsó harmadától létezett a Tigris folyótól keletre, a Nagy és Kis Zab folyók mentén… A SA, SU subar ősnépről már a legrégibb ékírásos agyagtáblák írnak. Az agyagtáblákon subarnak megjelölt népet P. Dhorme azonosítja a klasszikus történetírók Saspeires, Sapeires, Sabeires, Sabiroi és Saberoi (vagyis szabir) elnevezések alatt feltüntetett népnevekkel. (Revue d’assyrologie et d’archeologie oriental VIII., 1911, című őstörténeti folyóiratban ‘Subartou-Mittani’ alcímen). Ez a megállapítás fényesen igazolja, hogy Mezopotámia autochton (eredeti) őslakos subar népe az ókori történetírók szabir népcsoportja, amely sokféle elnevezéssel bár, de egyértelműen a mi honvisszafoglaló szabírjainkat jelenti…

 

Az orosz Patkonov A szabirok nemzetisége című könyvében a honvisszafoglaló magyar népnek legalább egy törzsét a subar-szabir néppel azonosítja.

 

A szintén orosz Halokova régész megállapítja, hogy a volgai Bolgárország Szuvartu nevű városának a neve a magyarok őseivel függ össze, mivel a magyarok ősi neve szavar volt, mely eredetileg a szabir-szavir népnévre vezethető vissza.

 

Bobula Ida az Origin of the Hungarian Nation c. könyvének 50. oldalán írja, hogy amikor a magyarok a 9. század közepén a meotiszi mocsárvilágban laktak, akkor még magukat szabiroknak nevezték.

 

Badiny Jós Ferenc a Ősi Gyökér magyar kulturális szemle 1990. május-júniusi számának 59. oldalán a következőket írja: “Előbb, vagy utóbb azonban minden magyar kutatónak el kell ismernie azt a tényt, hogy a tatárlakai írásbeliségtől (Kr. e. 5200) kezdődően a Kárpát-medencében írásemléket visszahagyó SA-SAPIR nép történetét kell kutatnunk.”

Az istenes honfoglalók (1986) című könyvének 16. oldalán olvasható: “Árpád ükunokáiról – Tormásról és Bulcsúról – írja a Biborban született bizánci császár – aki az Árpád-fiaknak a bizánci császár vendégbarátja méltóságot ajándékozta, – hogy az Árpád-fiak magukat a szabir nemzetségből valónak vallották.

 

A magyarság őseit a szabirokkal köti össze Dümmert Dezső is, aki Az Árpádok nyomában c. könyvének 33. oldalán így ír: Jordanes és bizánci írók említik a hunokhoz tartozó népek között a Szkitiában, a Meotisz (a mai Azovi-tenger) mellékén lakó szavirokat is…” Konstantinnak A birodalom kormányzásáról (De administrando imperio) szóló munkája tehát hitelesen őrizte meg azt a valóságot, hogy a magyarok őseit – legalább is a nép egy részének őseit (a Megyer fejedelmi törzset, Árpád törzsét mindenképpen K.M.E.) a szavirok között kell keresnünk.

 

A Kárpát-medence honvisszafoglaló magyarsága történetéből a szabirokat kihagyni nem lehet. Padányi Viktor Dentumagyaria című könyvének 240. oldalán így foglalja össze idevonatkozó megállapítását: “A szabirság történetével lehetetlen foglalkozni anélkül, hogy annak feltűnő komplexumát tárgyalás alá ne vegye az ember, és ez a komplexum a modern formában magyar névnek feltűnő és évezredeken át állandó előfordulása a szabir földdel és szabir néppel kapcsolatban.

 

A régészeti leletek is igazolják, hogy a Felső és Alsó Zab folyó (Nagy és Kis Zab folyó) vidékéről – a szabir őshazából Kr. e. a 10. évezredből indul útjára a szabir-magyarok őstörténete.

 

(Bíró József, Szabirok, http://www.szabir.com )

Álmos (819-895)



(Kubinyi Tamás hétkötetes ismeretterjesztő sorozatot adott ki, amelyben Álmos történetét írja meg. Magyar történelemkönyvekben Álmost legfeljebb egy-két sorban említik meg, mert hivatalosan nem kutatható. Élete és tettei azonban sorsdöntőek voltak a magyarság számára. Benne testesül meg újra a Turulnemzetség. Az újjá született Turul életét dolgozta fel Kubinyi Tamás Álmos hét könyve című sorozatában.)

 

Részletek egy interjúból Kubinyi Tamással:

 

Álmos az a személy, aki a magyarság történetében mindmáig ható legnagyobb döntését meghozta. Két összetartozó döntés ez, egyrészt Dentu-Magyaria, vagyis az akkor létező legnagyobb magyar haza feladása, ami a legnagyobb Isten és ember elleni bűn, ugyanakkor az elődök jogán járó haza, a Kárpát-medence visszafoglalása, ami a legnagyobb Isten és ember előtt szerezhető érdem. E vitán felülálló történelmi ténypár iránti kíváncsiság hajtott…

 

– Mi Álmos érdeme?

 

A kiemelkedő történelmi alak legnagyobb érdeme az idő és a lehetőségek felismerése, amit ott és akkor kiválóan kellett látnia, mert ha nem dönt helyesen, eltűnt volna a süllyesztőben, és mi sem értekezhetnénk róla. Miben áll Álmos alakjának perdöntő volta? A magyarság többgyökerű származásában, amelyet egyebek mellett VII. Bíborbanszületett Konsztantin A birodalom kormányzása című munkájában ránk hagyott, és ami sok szempontból egybevág más adattal. A magyarság kettős eredetű… E kettős identitás a honfoglalás előtti Vérszerződésben elegyedett egységes magyarsággá, ezért a korábbi időszakban vizsgálnunk érdemes a szövetség feltételeinek kialakulását, a külső és belső kényszereket. Pontosan ez az időszak esik egybe Álmos uralkodásával. Történelmi léptékű döntésének legnagyobbika az óhaza feladása, amelyhez foghatót mind a mai napig senkinek nem kellett nagyjaink közül meghoznia, és reméljük, minden látszat ellenére ez a jövőben is így marad. Álmos vállalta a felelősséget, magára vette a hazavesztés következményét. Nemzeti sorsfordító kor és személy találkozása ez.

Olyan időket élünk, amikor mindenkinek saját kezébe kell vennie sorsát, és ezek között Jézus tanítása szerint nem az a legfontosabb, hogy mit veszünk be a szánkon, hanem az, amit rajta kimondunk. Legyen végre igazság … sarjad a teremtő erő. Álmos a magyar történelem legnagyobb döntéshozója, vitathatatlan karizmájú, mai szemmel nézve emberfeletti személyiség…

 

Könyve előszavában írja:

 

… Őstörténetünk kezdőpontja Álmos, akinek uralkodása a magyar honvisszafoglalás előkészítését, az egységesülő magyarság többágú származását és születésében a misztikus égi kapcsolatot, a turulmadártól való fogantatást jelenti. Álmossal a hivatalos történelemkutatás nem tud mit kezdeni, mert nincs azoknak a módszereknek a birtokában, amelyek magyarázatul szolgálnának egy ennyire összetett személyiség feltárásához, pedig Álmos a magyar történelem kulcsfigurája, elhallgatott származása pedig magyarázatul szolgál mindarra, ami a kerekegyházakban, palmettás-életfás tarsolydíszítésekben, a kor legmagasabb szintjén álló magyar fegyverekben és más régészeti leletekben tárgyiasult. …

Álmos élete a magyar őstörténet kulcsa, e róla szóló könyv a több ezer kötetes, és ilyen formában egy ember számára befogadhatatlan mennyiségű információ összefoglalója. Olyan bevezetés, amely után minden más munka egy csapásra érthetővé, térben, időben és szándékában elhelyezhetővé válik. Nem csupán a magyar nép megmaradásának alapkérdéseit karizmatikusan felismerő és megoldó személyiség bemutatója ez a könyv, hanem az emberiség magaskultúráját egy pásztornép egyszerűségében hordozó égi közvetítő leírása a régészeti tárgyak, az irodalom és nem utolsó sorban a képzőművészet eszközeivel. Legfőbb bizonyosságunkat, 21. századbeli létezésünket és eljövendő megmaradásunkat egy személyben neki köszönhetjük. Ha Álmost megértjük, akkor mindent megértünk, ha Álmost követjük, akkor mindent elérünk, ahogy a múltban, úgy a jelenben is.

 

(Kubinyi Tamás, Álmos hét könyve – I., Agora Kiadó – Budapest, 2010.)

Copyright Árpád-tól Árpád-ig - Tervezte HunorNet