NIMRÓD A SZÍR HAGYOMÁNYBAN



Idézetek a “Kincsesbarlang” című, a 4. században írt szír irodalmi remekműből.

 

“Reú kétszázharminckét évig élt, és nemzette Szerúgot. Reú napjaiban, életének százharmincadik évében került hatalomra az első király a földön, a hős Nimród aki hatvankilenc évig uralkodott, a fővárosa pedig Bábel volt. (1)

Nimród az égen megpillantotta egy diadéma képmását. Hívatta Sziszánt, a takácsot, szövetett magának egy ugyanolyat, és a fejére helyezte. Ezért mondják, hogy az égből szállott alá koronája. (2) …

Nimród, a vitéz király napjaiban tűz tűnt fel, mely a földből szállott föl; odament hát Nimród, meglátta, és leborult előtte. Papokat állított mellé, hogy ottan szolgáljanak, s tömjént vessenek reá. Ettől az időtől fogva imádják a perzsák a tüzet, mind a mai napig. (3) …

Nimród Jókdórába, Nód országába ment, s midőn az Atrasz-tóhoz ért, ott találta Jóntónt, Noé fiát. (4) Leszállt, megfürdött a tóban, áldozatot mutatott be, és leborult Jóntón, Noé fia előtt. Így szólott hozzá Jóntón: “Te király vagy, mégis leborulsz előttem?” Nimród így felelt: “Hiszen a te kedvedért jöttem el idáig!” Ott maradt hát nála három évig, Jóntón pedig megtanította Nimródot a bölcsesség és kinyilatkoztatás könyvére, majd így szólt: “Ne térj vissza hozzám többé!” Útra kelt hát Kelet felől, és sokak csodálkozására jövendölni kezdett ezen nagy kinyilatkoztatásokból. Idasér, a pap, aki a földből felszálló tüzet szolgálta, látván, mily ősi és magasztos titkokkal foglalkozik Nimród, könyörögni kezdett a tűz körül megjelenő démonnak, hogy tanítsa meg Nimród tudományára… Nimród jövendőmondását azonban, minthogy Jóntón tanította meg rá, senki sem vetette el az igazhitű tanítók közül, hisz maguk is gyakorolták. A perzsák ezt kinyilatkoztatásnak, a rómaiak pedig asztronómiának nevezik… Nimród erős városokat épített keleten, Bábelt, Ninivét, Reszainát, Szeleukiát, Ktészifónt és Ádorbajgánt, és továbbá három erődöt emeltetett…

… Mikoron Salamon a Széírnek nevezett hegy határához ért, egy oltárt talált ott, amelyet Pijózákár, Pijórázáh és Jázdód épített. Ők azok, akiket Nimród, a vitéz, Bálámhoz, a Széír-hegy papjához küldött, mivelhogy azt hallotta, hogy az a csillagokban olvas. Széír határához érve oltárt állítottak a Napnak. Amint meglátta ezt Salamon, várost épített azon a helyen, és Héliopolisznak (5) nevezte el, ami annyit tesz, hogy a Nap városa”

 

Jegyzetek:

  1. … Nimród a pszeudepigráfikus irodalomban is népszerű alak: híres városalapító…
  2. Nimród a rabbínikus irodalomban általában mint a királyság megalapítója szerepel. A korona elkészítésének módja a perzsa királyi diadémára utal. Nimród alakja a Kincsesbarlangban a perzsa szászánida-dinasztia uralkodóinak egyes vonásait viseli…
  3. A perzsa tűzimádás aitiológiai legendája, amelyet Nimródnak, a királyság megalapítójának személyéhez kapcsol a Kincsesbarlang hagyománya, annál is inkább, mivel ebben a hagyományban Nimród alakja az iráni szászánida uralkodók vonásait viseli. Ugyanígy ismeri a legendát az etióp Ádám-könyve is.
  4. A Noé negyedik fiáról szóló legenda mind a keleti, mind a nyugati kereszténység körében ismert volt. Az örmény Ádám-könyv neveként a Manitum nevet közli, amely a Jóntón névvel azonos hagyományból ered. A messze keleten élő, az asztrológia feltalálójaként aposztrofált Jóntónt említi a 11. századi arab keresztény szerző, Salomo Bassoranus munkája, A méh könyve és több szír forrás… A hagyomány Nyugat-Európába valószínüleg a Kincsesbarlang egy görög nyelvű kivonata, Pseudo-Methodius munkáján keresztül jutott el. Methodiusnál Jóntón hazájaként Khorászán szerepel, Jóntón itt tehát a párthusok őse…
  5. Heliopolis (a mai Baalbek) Libanon vidékén fekszik.

 

A jegyzetek szerzője Fröhlich Ida

 

(A Törzsek származásáról avagy a Kincsesbarlang, Prométheusz Könyvek, Helikon Kiadó)

 

——-

Kincsesbarlang írója, a szír keresztény hagyomány alapján, Nimródról a tisztelet és elismerés hangján emlékezik meg. Még véletlenül sem hozza össze Ábrahámmal, mint a mohamedán arab legendák.


A KITALÁLT KÖZÉPKOR



Pap Gábor

Földindulás a nyugat-európai középkorkutatásban

(“A tizenegyedik parancsolat: NE HAZUDJ!” c. eloadássorozat keretében, 2001 december 5-én (Magyarok Háza) elhangzott eloadás írott változata. Az eredeti hang- és videoanyag letöltheto a: címrol)

Pap Gábor ( a fotó az eloadáson készült )

Ebbol már gyaníthatjuk, hogy arról a nagyjából 300 éves idocsúsztatásról lesz szó, amelyik jelenleg az európai történettudománynak lehet mondani, hogy a botrányköve. Nagyon érdekes jelenségnek lehetünk tanúi, ugyanis olyan kérdésrol van szó, amit egy tudomány, még akár 10-15 évvel ezelott is nagyon egyszeruen intézett el, ugyanis hallgatott róla. Jelenleg az Internet korszakát éljük, és egyszeruen nem lehet hallgatni dolgokról. Tehát befutottak a saját csövükbe, az Internetet arra találták föl, hogy „Flinston család” és egyéb szinten elárasszák azokat, akik egyáltalán szabadidovel rendelkeznek, – elsosorban az ifjúságot s azon belül is a fiatalabb réteget – és ezáltal lehetetlenné tegyék, hogy egy szervesebb, egy magasabb szintu muveltséggel egyáltalán találkozni tudjanak. Ha valaki mégiscsak ilyet juttat be remélték hogy ez úgy el fog veszni a nagy áradatban, hogy senki nem fogja megtalálni. Mellé lottek – nem az elso eset, de ez katasztrófával járt, ugyanis az a helyzet, hogy ma már jelentos felismerést nem lehet meg nem történtté tenni. Ezt felismerte az a kutató csoport, melynek muködését és eredményeit most röviden ismertetni fogom, ugyanis ok már 1992-ben közzétették az elso idevágó felismeréseiket s abban a pillanatban, ahogy lehetoség nyílt az Internetre bejuttatni híreket, teljes szélességben bejutatták. [ – a szerk.] S volt annyi eszük, hogy nemcsak a mellettük szóló írásokat, hanem azokat is, akik velük vitatkoztak, ugyanis nagyon tanulságos egy elmélet életképessége szempontjából hogy eloször is mernek-e ellene érvelni; ketto milyen szintuek ezek az érvelések – gondoljunk itt ilyen újabb kori kiadványokra, mint a Sacrum Imperium címu idoszaki kiadvány – azon le lehet mérni, hogy akiknek nem tetszik a mi muveltségünk azok milyen szinten fogalmaznak. Azt egyébként, ha valaki ismeri ezt a kiadványt mert legnagyobb meglepetésemre ezt is lehetett kapni a Fehérlófia nevu boltban, ami azt jelenti, hogy úgy látszik kezdünk „mindenevokké” válni, – mindenesetre már megjelent az ellenírás, de nekem semmi közöm nincs hozzá, úgy értve nemhogy nem én írtam, nem is tudtam hogy megjelent „Kontra Sacrum Imperium” címmel. Mondjuk én ilyen stílusban nem vitatkoznék, de meg kell hogy mondjam, hogy telitalálatok sorozata. Ez arra figyelmeztet, hogy nekünk nem kell fölvenni minden koszlott büdös kesztyut, azok ott vannak jól, ahol vannak a sárban. Viszont ma már vannak olyanok, akik névtelenül – tehát álneveken – meg tudnak védeni s meg is akarnak védeni és ez nagyon nagy tanulság, mert ez megint csak nem régi jelenség. Még egy 2-3 évvel ezelott biztos, hogy erre a… – most nagyon finoman fogok fogalmazni -, nívón aluli íráshalmazra még nem ment volna válasz. Egyszeruen nem mert volna válaszolni az, akinek meglettek volna pedig az érvei. Volt egy olyan pillanat, amikor úgy gondoltam, hogy ezen utolsó alkalmon tanulság céljából éppen ezt a Sacrum Imperiumot fogom elemezni – lebeszéltem magam róla. Nekünk tényleg nem ez a feladatunk. Nagyon jól tudjuk, hiszen többször is említettem, akár én csapok bele a sárba, akár a sár csapódik rám, csak én lehetek sáros. Tehát egy bizonyos szint alatt tényleg nem szabad csapkodni.

Visszatérve erre az elméletre – illetve itt most már többrol van szó, mint elméletrol a Kitalált középkorról, – ennek az elotörténete is tanulságos. Két úton jutott hozzám ugyanis ez az alapveto írásmu, aminek valóban ez is a címe. Egyszer Miskolcon a kezembe nyomta egy fiatalember, aki Grazban tanul. Itt valószínuleg ismeretlen úgyhogy a neve nem fontos, hogy elhangozzék…, a lényeg az, hogy még annyit suttogott hozzá hogy ez egy nagyon izgalmas történetírói munka, amelynek a lényege az, hogy Nagy Károly mint olyan nem létezett. Mint történelmi személy Nagy Károly nem létezett. Jól tetszett hallani! Az egész Karoling kor egy kitalált történet.

Dr. Heribert Illig ( fotó: Sigrid Reinichs )

Ilyenkor mit csinál az ember, nyílván ugyanazt, mint a jelenlévok nagy része, el kezd vigyorogni, hogy persze én meg a római pápa vagyok és krokodilnak születtem. Lehet végül is dolgokat jópofán elmagyarázni és ahogyan leírja ennek a könyvnek a szerzoje – Heribert Illignek hívják -, ahogy leírja az eloszóban tényleg amikor publikálta eloször ezt az írását – még akkor más címen, más részletezettséggel -, akkor csak ennyit reflektált rá a szakmai sajtó, hogy „na van végre egy új Danikenünk”, most éppen a történettudományban, annyira képtelenségnek tunik. Egyszer valamelyik eloadáson – meg is tudom mondani, hogy melyiken -, itt az elso padban ült egy hölgy aki föladott nekem egy könyvet, – nem tudom most itt ül-e mert…ah itt van! csak akkor az elso sorban ült, – s föladott nekem egy könyvet. Itt van a kezemben – ebbol láthatja, hogy megbecsülöm – …és a következo van beleírva – ugye nem baj, ha felolvasom? Az van beleírva: „Úgy néz ki nem csak nálunk hazudnak!” – egy ilyen eloadáson volt, „a 11. parancsolat” címun, mégpedig az áprilisin. [ 2001.április 25. Készíthetnek-e órát azok, akik annyit sem tudnak róla, hogy ketyeg? – Honnan “küldték” a Magyar Szent Korona egyes “alkatrészeit”, s ha tették, miért nem tudják máig sem, hogyan muködik?, Magyarok Háza – a szerk. ] És akkor hát van egy rövid kedves beírás, s aláírás Nothaftu Zsuzsa. Na most aki tud németül az tudja, hogy itt „beszélo” névrol van szó – nyilván o maga is tudja, mert rám mosolygott akkor amikor végigolvastam itt, – a „nothaft” azt jelenti hogy „szükségszeruleg”, legalábbis az egyik jelentésében ezt. Ebben a pillanatban leesett egy tantusz, hogy ezt a témát nem fogom tudni megkerülni. Ugyanis valahonnan már akkor ismeros volt ez a cím, és ahogy hazamentem rögtön elkezdtem, – mit kezd el az ember olvasni, ezt a hátulsó borító szöveget – és akkor vált ismerossé, hogy jééé én ezt már olvastam valahol, s ami velem szinte soha nem fordul elo, benyúltam a könyvespolcra és egybol megtaláltam az elozot. Ez egyébként hetek felesleges munkája, miután nem szoktam megtalálni. Egybol, benyúlva, megtaláltam, összehasonlítottam, kiderült hogy ugyanarról van szó. Ez az a pillanat, amikor az embernek tudomásul kell vennie, hogy a téma keresi, nem én keresem a témát, tehát ezt nem lehet átlépni. A lényeg az, hogy ennek a könyvnek, megvannak a maga elozményei.

Két kutatási vonulat ér ugyanis össze Illignek ebben a munkájában. Még egyszer mondom a címét: Das erfundene Mittelalter, a Kitalált középkor. Ebben a muben, ahogyan O a bevezetoben szépen végigköveti, két kutatási vonulat találkozott s o maga figyelmeztet rá, hogy ez egy egészen rendkívüli pillanat volt. Az egyik az az idoszámítás történetének a menetén került be a képbe, a másik pedig a hamisításoknak a története mentén.

Heribert Illig: Das erfundene Mittelalter

Mind a kettovel éppen abban az idoben foglalkozott, olyan értelemben hogy a középkor föl se merült, tehát O idoszámítási kérdésekkel is, meg hamisításkérdésekkel is foglalkozott, de elsosorban egyiptomi, ókori témák kapcsán. Ott figyelt föl bizonyos dolgokra, publikált is ebben a témakörben, mégpedig egy olyan folyóiratban, amit O alapított és mindjárt az elején egy munkatársi gárdával dolgozott benne, ez akkor még ilyen címet viselt – 1989-ben indította el – hogy: Vorzeit-Frühzeit-Gegenwart. Azt jelenti, hogy Elokor, korai ido és jelenkor. S ebben még elsosorban ókori témákkal foglalkozott. A kora középkori hamisítások tulajdonképpen egy konferencia kapcsán kerültek bele a látóterébe, egy nagyon híres hamisításokkal foglalkozó történész, ez a bizonyos Horst Fuhrmanns, 1986-ban – tehát jóval elobb még mint ahogyan ez a folyóirat elindult – egy konferenciát a következo szöveggel zárt le, miután megint egy pár írásról a középkor derekáról kiderült hogy hamisítvány. Mi ezeket a híreket úgy elolvassuk valamelyik újságnak az utolsó elotti oldalán két sztriptíz no meg három húsreklám között, ezek teljesen kimaradnak a tudatunkból. Az tudniillik, hogy milyen arányban fedeznek föl jelenleg hamisításokat – a Karoling korra vonatkozóan például 1986-ban a következo az adat: 270 ún. Nagy Károly okmányról tudunk és ebbol már 1996-ig – amikor Illig ezt publikálja -, már 101-et hamisnak minosített a tudomány. 270-bol 101 hamis. Erre már azért föl kell tenni a kérdést – és ezt minden szaktudós egyértelmuen elismeri: Mi a hitele egy olyan történetkutatásnak, amelyik a saját történetének tetemes részében, kb. fele arányban hamis adatokkal dolgozik, arra épít föl történelemkoncepciót, s ami ennél is veszélyesebb, ennek alapján tervez nekünk jövot? Már idestova a felénél tartunk ugyanis a fönnmaradt összes adat esetében, amirol egyértelmuen kiderült, hogy hamis, s hol vagyunk még akkor a folyamat befejezésétol. Ennek a – ez egy konferencia volt – és ennek a zárszavát Horst Fuhrmanns tartotta, s egy nagyon érdekes, figyelemre méltó megállapítást tett. A hamisítások amelyek olyan nagyon híresek, s amiket többé kevésbé azért már korábban fölfedeztek, egy közös jellegzetességet mutatnak. Ezeknek a hamisításoknak az idopontját általában pontosan tudjuk. Tudjuk, hogy mondjuk 294-ben hamisítottak egy adatot. Igen ám de a felhasználás, amikor eloször használják ennek a hamisításnak az eredményét az nem akkor történik. Hanem? – átlagosan 300 évvel késobb, s valamennyi ilyen fontos hamisítás – fölsorolja, s miután itt nem szakemberekbol álló gárda van, én nem fogom egyenként fölsorolni ezeket, de a könyvben benne vannak részletesen, – tehát figyelemre méltó mondja O, hogy honnan tudhatták, mondjuk 284-ben hogy 584-ben mik fognak történni, hogy annak az érdekében hamisítsanak? S azt mondja a zárszóban, hogy engedjenek meg neki egy játékos következtetést: „…itt két eset van, többrol nem lehet beszélni. Vagy minden hamisító próféta volt, – tehát pontosan tudta, hogy 300 év múlva mi fog történni – vagy valami gond van az idoszámításunk körül.” Ennyit mert megfogalmazni egy szaktekintély 1986-ban, ’88-ban pedig a konferencia jegyzokönyvében ezt írásban is közzétette. Ez volt az egyik indítéka Heribert Illignek. Leírja még O, de Horst Fuhrmanns-ra hivatkozva, hogy „nem szokás hamisítani raktárra.” Ilyen nincs, hogy én raktárra hamisítok dolgokat, majd csak eljön az ido, amikor használni fogják ennek az eredményét. Ilyen nincsen. Minden hamisítás azonnali, célratöro muvelet, ami azt jelenti, hogy azonnal kell hogy a hasznát lássák vagy megsemmisítik, mert semmi értelme nincs.

Mi volt a második vonulat? Elore bocsátom a második vonulat önmagában is elegendo lett volna ahhoz, hogy Heribert Illig felállítsa ezt az „idocsúszás”-elméletét. Ez pedig mint említettem az idoszámítás története, tehát naptártörténet. Azt tudjuk ugye, hogy a Gregorián naptárrevízió az 1582-ben történt, XIII. Gergely pápának az utasítására 1582 október 4.-e után mindjárt október 15.-ét iktatott be a naptárba. 10 napot korrigált. Miért volt szükség erre a korrekcióra? Zárójelben megjegyzem, hogy ezt római-katolikus világban vezették be, a reformáció egy darabig még nem vett róla tudomást, de meglepoen hamar átvette, – gyakorlatilag a nyugati világ nem sokkal a bevezetése, kihirdetése után ebben az idoszámítási rendszerben számol a mai napig is. S mert a keleti egyház nem vette át, ebbol adódott az a furcsaság, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom az november 7.-én történt. Már ennyit elcsúszott – október 25.-ét mi itt november 7.-ének írtuk, ok pedig még akkor a régi naptár szerint október 25.-ének. Nem tévesztendo össze az október 23.-ával. Ez a csúszás ugyanis a Julián naptárhoz képest történt. A Julián naptár a nevét Julius Caesarról kapta, mint az ismert, o pedig Krisztus elott 45-ben vezette be, amikor is egységesítette az addig teljesen heterogén, s különbözoképpen történo idoszámítást. Miután nem volt pontos az o korrekciós metódusa – tehát keveset korrigált – elcsúszott a tényleges idotol az, amit számontartottak. Ez mit jelent? Azt hogy hiába volt a nappal egyforma hosszú, mint az éjszaka, még nem jelzett a naptár tavaszi napéjegyenloséget. Miért olyan fontos ez? Azért mert a középkorban a tavaszi napéjegyenloséghez számították a Húsvétot és akkor még a Húsvét kiszámítása nem mellékes dolog volt egy társadalom életében, hanem a legfontosabb dolgok egyike. Ez azt jelenti, hogyha elcsúszott a napéjegyenloségtol a naptári adat, akkor az egész ünneprend csúszott, mivel mozgó ünnep lévén valahová le kell horgonyozni, ez a tavaszi napéjegyenloség. A mai napig is oda horgonyozzuk le. Ez a folyamat nagyon jól utánaszámolható. Illig is mit mond, számítógépek korában élünk, nézzük meg Krisztus elott 45, adjuk hozzá 1582-t, – én most fejbe nem fogom kiszámolni – lényeg az, hogy ennyi évre vonatkozó csúszást kell korrigálni. Pillanatok alatt kidobja a számítógép: 13 napot kell korrigálni. (12,7 napot.) Ehhez képest a pápa 10 napot korrigált. Ez önmagban még nem lenne tragédia, azt mondjuk jó hát akkor nem volt pontos számításra lehetoség…, most az egyik az, hogy ekkorát nem lehet tévedni, azt felejtsük el. A másik meg nem ez a gond – Illig is hangsúlyozza -, az gond hogy pontos a naptár. Nem tudom értheto-e? 13 nap helyett csak 10 napot korrigált és mégis pontos a naptár. Semmi baj nem lenne, hogyha azzal a 3 nappal csúszásban lennénk, de nincs csúszás. Ez pedig egyetlen módon képzelheto el, hogy az ennek a 3 napnak megfelelo évmennyiség sohase történt meg. Muvileg van beiktatva. Nem tudom követheto-e? – ez rettento fontos tétel.

Természetesen Illig nem 1-2 nap alatt jött erre rá és foleg azonnal utána nézett, – az nem létezik, hogy erre az idoszámítással foglalkozó tudósok rá nem jöttek volna. Ha mások nem, akkor a csillagászok, azok közt még akad azért gondolkodó fej. Tényleg rájöttek, na és mit tetszik gondolni mivel magyarázzák? Ez tényleg olyan, hogy ezek után semmiféle nemzeti kisebbrenduségünk ne legyen, mert még nekünk se hazudtak ekkorát. Majd rá fogunk jönni, hogy valahol itt vagyunk a gyökereinél a hazugságoknak. Mivel magyarázták? Nem Krisztus elott 45-ig korrigált a pápa, hanem a niceai zsinatig. Erre ugye mindenki elképed, húúú kéne tudnom mikor volt a niceai zsinat…, már mindenki szégyelli magát és nem is gondolkodik hogy ez egy blöff, miért a niceai zsinatig, miért nem Napóleon trónra lépéséig… Mi köze ennek a kérdéshez? Itt egyszeruen arról van szó, hogy egy felgyülemlett hibát kell korrigálni, s tudjuk, hogy mióta gyülemlik föl – mi köze ennek a niceai zsinathoz? Az égvilágon semmi! Ráadásul volt olyan alapos, – én biztos nem lettem volna ilyen alapos, mert nincs ténylegesen köze a kérdéshez – de O volt olyan alapos, hogy utánanézett a niceai zsinat aktáinak. Hátha legalább szóbakerült az idoszámítás mint olyan, – szóba sem került! Megvannak az aktái. Nem tudom érzékeljük-e? Ismerjük ezt az arcot, megjelenik a televízióban, mosolyog és közli, hogy „nem lehet a Magyar Szent Korona Szent István koronája, mert hiszen rajta van a paláston Szent István eredeti hiteles képe és azon nyitott korona van…” Magyarul, így szépen mosolyogva az arcunkba hazudik. Én innentol kezdve az Akadémiánk elnökét fölmentem, mert „kismiska” azokhoz képest… [ taps a nézotéren ] …ennyire ne szeressék ot, attól azért o még mindig olyan amilyen, csak azért nála nagyobbat is tudnak hazudni… és ugyanazzal a mosolygós képpel így bele, csak most nem 2 milliónak, aki nézi a TV-t, hanem mondjuk 200 milliónak, akit érint a kérdés. Magyarán szólva itt 300 évvel semmi módon nem tud elszámolni, se a történettudomány, se a csillagászat tudománya, se az egyháztörténet. Ez a 300 év akarjuk vagy nem, mesterségesen van becsempészve a történetírásba, – nem a történelembe, mert sohase történt meg. Ez ami a faktum, az a két útvonal volt ami figyelmeztette Ot arra, hogy valami gond van és innentol kezdve gyakorlatilag ezzel a kérdéssel foglalkozik. Innen megint egy pár információ. Eloször hagy fogalmazzam meg az O fo tézisét, ahogyan O ebben a könyvben ezt leírta, – szó szerinti idézet következik:

„1991 januárja óta a következo tézist képviselem röviden fogalmazva. Az európai történelemben a VII., VIII. és IX. század muvileg beiktatott idoegységet képez. Ennek nincs semmiféle reális történése, úgyhogy maradék nélkül törlendo. Az elotte és az utána lévo idoszakok pedig közvetlenül vagy csupán kis eltéréssel összekapcsolandók. A kérdéses idoközt ekkori tudásomnak megfeleloen – tehát ’91-et írtunk ekkor – pontosan behatároltam. A fiktív, kitalált idoszak 614 szeptemberétol 911 augusztusáig tart. Egy ilyen precíz adatolást azonban csak a további kutatások fényében erosíthetünk vagy változtathatunk meg.” – eddig az idézet. Ez a ’98-as könyvbol való.

A Zeitensprünge folyóirat tartalomjegyzéke 13 évre visszamenoleg:

Hozzáteszem, hogy 1999-ben már módosította ezt a javaslatot, nem sokkal, a 614 mint dátum maradt, s augusztus végétol javasolja a kimaradást és azt 911 szeptember elejéig, tehát az az idoszak maradt ki, ez gyakorlatilag 300 év, – egészen pontosan az O számításai szerint ez 297 év. Az elmélet kidolgozására vonatkozóan, még néhány adat: 1989-ben a Vorzeit-Frühzeit-Gegenwart… és ’91-tol már benne az idocsúszás téma folyamatosan jelenik meg. Mindezt nem azért idézem most, hogy telerakjam a fejüket adatokkal, hanem hogy jelezzem, mire az ember komolyan vehet egy elméletet milyen hallatlan mennyiségu és minoségu tényanyaggal kell azt megalapozni. Nehogy már azt higgyük, hogy a hasára ütött és szeretett volna imponálni a kutatótársainak ezért kitalált valamit. Itt ’91 óta módszeresen ennek a feltárására gyulnek-gyulnek az adatok – el is hoztam ennek a folytatásaként megjeleno Zeitensprünge címu folyóiratnak néhány példányát. 1995-tol ugyanis megváltoztatta a címét ennek a folyóiratnak, s innentol Zeitensprünge néven jelenik meg, Idougrásoknak fordítjuk magyarra. Itt pedig nagyon kiváló munkatársai voltak, megint neveket mondanék de csak nagyon röviden: Hans-Ulrich Niemitz [Prof. Dr., E-mail: niemitz@r.htwk-leipzig.de ], Angelika Müller… – azért mert hátha ülnek közöttünk olyanok, akik történészek és mond nekik valamit. Megint azt kell mondjam, nem az utcáról érkeztek s nem olyanok akik mindenáron föl akartak tunni, – ezek nagyon jó nevek… Vagy Manfred Zeller ok Erlangenbol valók, aztán Gunnar Heinsohn Brémából [Prof. Dr., E-mail: gheins@uni-bremen.de ], Christian Blöss, Uwe Topper Berlinbol. Tolük már mind jelentek meg írások, ezeket lehet ellenorizni. Végül Illignek a vonatkozó munkái – aztán nem lesz további hasonló adatdömping, – 1992-ben megjelenik egy nagyon csúnya nevu – de nem is tudom hol van ez a helység – úgy hívják hogy Gräfelfing. Mindenesetre a második is, azt már nem fogom ismételni, tehát hol van ez? [nézotérrol: München közelében..] …München közelében, tudniillik O bajor majd ez ki fog derülni a továbbiakból. Ennek az a címe, hogy Karl der Fiktive, genannt Karl der Große …Na most ez akkora poén meg kell mondjam, hogy én nem változtattam volna meg ezt a címet a további kiadványokban sem. Ez magyarra fordítva így szól „Fiktív Károly, akit mi Nagy Károlynak nevezünk” – teli találat. Ha valaki ez után se olvassa el a könyvet, az ilyenre hogy „Kitalált középkor” nem fog rámozdulni. Ez volt az elso könyve és már ekkor ennek a megjelenésekor elkezdodött ez a számunkra nagyon is ismeros foglalkozásmód – „na végre Daniken megjelent a történettudományban…” és ezt ok nagyon pontosan tudják, de nehogy azt higgyük, hogy mi raggatjuk rájuk ezeket a „fenegyerek” címkéket. Akárhol vizsgáljuk a bajorok szereplését – nemcsak a történettudományban – mindig jön egy ilyen elbiggyesztett ajak német részrol, „ja már megint a bajorok”, holott ha valakinek ok nekik köszönhetik, hogy egyesült mai állapotukban megmaradhattak a II. világháború után. Akkor pontosan a bajoroknak köszönhetik. Ha azok ki nem tartanak a német egység mellett a legvadabb idoszakokban is, akkor bizony ma nincs Németország. (Azt várhatjuk, hogy mikor lesznek hálásak nekik…)

Friedrich Kaulbach (1822-1903) festményén “Nagy Károly 800-as császárrá koronázása” látható. „Die Kaiserkrönung Karls der Großen 800″, 1861. Jelenleg Münchenben van kiállítva.

Az 1994-es kibovített kiadás még mindig ugyanott jelent meg, az már merészebb volt de kevésbé bikfangos, ennek az volt a címe: Hat Karl der Große je gelebt? – „egyáltalán élt valamikor is Nagy Károly?” Aztán ’96-ban jelentette meg eloször ezt a Das erfundene Mittelalter, a Kitalált középkor c. munkáját – ezt már Münchenben. Ez a mu 2000-ben már a 9. kiadásánál tartott. Ehhez azt kell tudni, hogy egy új kiadáshoz minimum 10.000 példányban el kell fogynia, – ezt németországi barátomtól tudom, tehát megbízhatónak tunik az adat. Ez azt jelenti, hogy ez minimum 90 ezer 2000-ig. Közben megjelent ’98-tól ugyanennek a zsebkönyv változata – ezt mutattam elsonek, ez a kicsi. Ez azért is különösen érdekes, mert a címlapján egy olyan festmény van, amelyen Nagy Károlyt koronázza a pápa, de furcsa módon az a korona, amit a fejére tesz egyértelmuen a Magyar Szent Korona. Sajnos a reprodukciónak nincs itt a szerzoje, nincs megnevezve, hogy kinek a festménye és egyenlore nem is találtam meg. Valahol ez a Moritz von Schwind körébol származhat, mert stílusa alapján egy ilyenfajta származást gyanítok, de hát ezt be kell bizonyítani, illetve meg kell tudni – ebben majd segítséget kérnék, mert rendkívül fontos tételrol van szó. Ugyanis ez az egy kép többet elárul a szándékról, mint nekem majd hosszú sok mondatom. 1999-ben pedig megjelent a folytatása a Kitalált középkor címu könyvnek, ennek az a címe Wer hat an der Uhr gedreht? „Ki forgatta át az órát?”…tehát ki az aki átállította? Ez nagyon lényeges kérdés, mert végül is mi elkövetünk minden nagy felfedezéssel kapcsolatban egy típushibát. Példát mondok: Az aranymuvesek annakidején egyértelmuen kiderítették Dukász Mihály nem lehet eredeti a Magyar Szent Koronán. A reagálás nem az volt, hogy „köszönjük szépen a felismerést”, ami egyértelmu, cáfolhatatlan, hanem az hogy ugyan kinek lett volna érdeke? – nem tudom értheto-e? -, nem a ténnyel foglalkozik, hanem amíg nem tudod bebizonyítani, hogy kinek volt érdeke mikor miért, addig magát a tényt sem vesszük komolyan. Ez módszertanilag megengedhetetlen és ráadásul nem is egészen jóhiszemu hiba, hanem azt jelenti, hogy itt már aljas szándékokat fel lehet tételezni…, tehát ilyen újabb idokben már ilyen kérdésre már nem válaszolok, hanem visszacsatolom a kérdezohöz mint egy bumerángot, hogy döbbenjen rá hogy milyen aljasul manipulálták ot, hogy egyáltalán ilyen kérdést megenged magának.

Dukász Mihály bizánci császár zománcképe a Magyar Szent Koronán Szuz Mária helyén.

Mindenesetre nagyon sokan tették föl neki is a kérdést, ugyan „hogy lehetett ezt megoldani?”, ugyan „ki lehetett az?”, s O is nagyon finoman emlékeztet rá, hogy ez a két kérdés nem szigorúan kapcsolódik egymáshoz. Attól hogy O esetleg nem tudja pontosan megmondani, hogy ki állította át az órát, attól még az az óra át van állítva! Attól még a 10 nap amit korrigált XIII. Gergely pápa nem fog ugrásszeruen megnoni 13 napra! Ez egy külön kérdés, s különös szerencse kell hozzá ha mégis meg tudja mondani. De ez egy másik kérdés. Mindenesetre nagyon komoly érdekeltségeknek kellett közrejátszani, mert itt nem babra megy a játék. A második jelentos része még nem ezzel foglalkozik – azzal is foglalkozik -, hanem ennek a lebonyolítási lehetoségeivel. Ugyanis rögtön ezzel kezdi egy átlagember ha meghallja, hogy ugyan már, ez kivitelezhetetlen, ez teljesen lehetetlen hogy ne vették volna észre, ne derült volna ki és ezzel le nem buktatták volna. Aki így fogalmaz, ha közember, akkor ez megbocsátható. Jó hát nem lehet minden tekintetben tájékozott az úr vagy hölgy, de ha szakember teszi, én meg kell hogy mondjam nagyon zordan szoktam lereagálni. Ugyanis aki ennyire nem ért dolgokhoz az tényleg ne tegyen föl még kérdést se…, – legföljebb egy könyvet a polcra, az a maximum. De kérdésig sem szabad elengedni, ugyanis itt nagyon lényeges dologról van szó, a kérdésekkel nagyon-nagyon keményen lehet csúsztatni, és egyszeruen le lehet állítani folyamatokat. Aki szakember az azonnal tudja, hogy a középkornak abban a szakaszában, amelyrol most szó van, nem abszolútumhoz mérték az idot. Az hogy mi kijelentjük, hogy lehetetlen volt átállítani, mindenki tudta hogy mikor született Jézus és ahhoz képest meg mindenki tudta, hogy hol tart az idoszámítás. Lehet hogy tudta, lehet hogy nem tudta, az tény hogy nem így számították az idot. Az átlagos idoszámítás az indikcióktól történt. (Az beiktatást jelent magyarul.) Ha királyság volt a király indikciójától, ha hercegség a herceg indikciójától, ha pápaság a pápa indikciójától és senkit nem érdekelt, hogy egy abszolút idoponthoz képest ez most 720 év, vagy 220 év vagy 1220 év. Ha egyáltalán számoltak abszolútumhoz akkor az sem a Jézus születése volt, hanem a világ teremtése. A világ teremtéséhez, ahogy ma zsidók számolnak – tehát tudjuk ok se Jézus születésétol, nem is tudom miért…(?) – mindenesetre nem onnan számolják az idot, hanem egy feltételezett világ teremtése dátumtól. Ezzel a dátummal viszont egy nagy baj van és ezt Illig nagyon pontosan – egyáltalán szokjuk meg Illig nagyon pontosan adatol, létkérdésrol van szó. O elore is megmondta, késobb is minden vitapartnerének felhívta rá a figyelmét, hogy tényekre, tehát a személyeskedést hagyjuk ki a játékból. Ha tényekbol ennyit meg tud cáfolni, akkor szóba állok magával, ha nem, akkor ne is számítson válaszra. Nekünk is meg kellene már ezt tanulni, illetve pontosabban mi már gyakoroljuk jó régen ezt, – „övön aluli” dolgokra nem szabad reagálni. Fölbátorítjuk vele az illetot. Ez az Illig féle válaszadási mód… – egy pillanatra még hagy nézzem meg, mit kellene… – igen! Illig a következo alaptényeket közli még velünk. Adva van egy olyan idoszámítási rendszer, amelyet az Ószövetség kétféle hivatalos fordítása – tudjuk hogy a középkorban kétféle hivatalos fordítása volt az Ószövetségnek. Az egyik, amikor görögre fordították. Ez a 70 tudós által adott görög nyelvu változat, a Septuaginta, így találjuk meg ezen a néven a lexikonokban is. A másik pedig, ami Hieronymusnak (Szent Jeromosnak) tulajdonítódik és amelyet viszont Vulgatának nevezünk, ez volt az általános, tehát latin nyelven így futott a teljes Biblia szövege. Ebben a kettosségben azonban rejlik egy nagyon érdekes gond, amivel tudomásom szerint egyáltalán nem foglalkoznak, pontosabban Illig tudomása szerint, amit nekem is illik most tolmácsolnom. Ez pedig a következo: a kétféle idoszámítás között 300 év differencia van. Az egyik szerinti Világteremtés 300 évvel elcsúszik a másikhoz képest. Ahhoz képest, hogy itt egy rendkívül fontos tételrol van szó szinte egyáltalán nem téma. Föl sem merül, hogy hogy lehet ugyanabból az alapszövegbol ekkora mértéku tévedéssel fordítani görögre, illetve latinra. Miután itt pontos forrásmegjelölések vannak, nem érdemes most ezen itt vitatkozni. Egyet kell tudomásul venni, hogy a 300 év – illetve ahhoz közeli elcsúszás a ketto között már a középkorban megfogalmazódott. Pontosan idézi azt a forrást, ami még ki is számítja már a középkor folyamán siránkozások közepette, hogy milyen rosszul jártunk, mert, és akkor leírja hogy hány generációnyi a tévedés a kétféle változat között. Ezt nem Illig fedezte föl, már a középkorban tudatosított eltérésrol van szó. Ezek a 300 évek úgy szép lassan el kezdenek gyarapodni. Azt mondja az ember, ha ez egyikre építem a történetírást akkor megkapom azt amit mi ma jegyzünk. Ha a másikra építem, akkor megkapom az Illig félét, ami megfelel a tényeknek. Ezek persze oldalirányból jövo megvilágítások, de nem elhanyagolhatók. Ami a kérdésnek a “ki és milyen érdekbol vitte ezt véghez” részére vonatkozik, azt viszont megint idézet formájában hagy olvassam föl. Ezt mondanom sem kell nem bátortalanságból fakad, hanem abból, hogy tényleg még csak véletlenül se fogalmazzak mellé. Ilyen címeket sorol fel O, hogy „kik, mikor, hol” – az átállítás kik által, mikor és hol történt meg. Erre O két verziót ad, a ketto összhangzatosan muködik, nem egymástól független és nem is vagy-vagy alapon történik, hanem is-is alapon.

Eloször a Keleti átállítást veszi, a Ki? kérdésre a válasza, ezt egy táblázat formájában közli: „Ki? – VII Bíborbanszületett Konstantin.” Most véletlenül nem ismeros ez a név nekünk? Az a helyzet tudniillik, hogy a mi ostörténetünkben kulcsszerepet játszik. Ez a De administrando imperio, amelyben a magyarok Honfoglalás elotti állapotaival foglalkozik, meg a Honfoglalást követoen is egészen a Bulcsú idejéig. Ezt bizony mi tole tudjuk. Ha az ember megtudja, hogy ez a császár képes volt csúsztatni, akkor azt úgy megkérdezi: hihetünk neki a saját történelmünkre vonatkozóan? Ott semmiféle érdek nem motiválta? Majd mindjárt látjuk, hogy egyszeruen a magyar történelem nem hagyható ki ebbol a játékból. Minden egyes figura, aki ebben szerepet játszik, nekünk is kulcsfiguránk.

„Hol történt mindez? – Bizáncban. Mikor? – a X. században. Mit tesz? – mármint Bíborbanszületett Konstantin – átállítja az órát és kitölti az így nyert többletidot.” Itt van a dolognak a nyitja. Ezeknek ido kell, és hát nyilván Illig nem meri megfogalmazni, de már mi kitalálhattuk, hogy mire kell az ido. (Majd a végén az összefoglalásban én is elmondom a magam elképzelését.) Tehát idot kell nyernie, „miért? – hogy ily módon idot biztosítson a birodalmi ereklye, a Szent Kereszt fiktív visszaszerzésének.” Ez így eléggé „kínaiul” hangzik, ehhez azt kell tudni, hogy a perzsa támadás éppen ebben az idoben a 600-as évek elején – ezért is kellett a 614-el indítani ezt az idorést – betörnek a bizánci birodalom területére, eljutnak Jeruzsálemig és a perzsa hadsereg magával viszi a Szent Keresztet. Az egész kereszténység legfontosabb ereklyéjét, amit még annak idején Konstantinnak az édesanyja Heléna császárno – legalábbis a legendák szerint – fedezett fel, ismerjük, sokat festették a jeleneteket és ez volt a fo ereklyéje a bizánci birodalomnak s rajta keresztül az egész kereszténységnek. Ezt a perzsák elhurcolták, és ha a tényleges idorendben számoljuk a dolgokat, bizony Bizáncnak ezt soha nem sikerült visszaszerezni. Ha én megkérdezném, – hogy ha valaki itt esetleg a vallástörténetnek, egyháztörténetnek a tudora – akkor nem mondaná e meg nekem, hogy hol van a Szent Kereszt, ma – egy elég nagy darab fa, valahol azért csak megvan? Erre azt szokták mondani, ó kérem szépen azt már annyi kis szilánkra feldarabolták és ilyen kereszt ereklyetartókba befoglalták, hogy abból már egy erdot lehetne konstruálni, nem egy keresztet. Amilyen cinikus annyira nem is igaz ez a kijelentés. Egyáltalán nem biztos. Mindenesetre, ha a tényleges idorendet tekintjük, akkor ideje sincs Bizáncnak arra, hogy földarabolja ezt a keresztet és kicsi részletekben kereszt ereklyetartókba foglalja. Miért? Azért mert nem fér hozzá, Perzsiában van. Tehát „be kellett iktatni – írja Illig – azt az idoszakot – ami nem 2-3 év – ami alatt meg lehetett írni, mint hogyha a bizánci császár elorenyomult volna, elfoglalta volna Perzsiának egy részét, visszaszerezte volna a Keresztet.” – ezért fiktív a visszaszerzés. Nem valóságban megtörtént és ehhez kell ido, mert egyébként a megtörtént dolgokat elég pontosan lehetett tudni, ezeknek idot kellett szakítani és ennek idot csak jóval késobb lehetett szakítani, amikor már egyetlen kortárs sem élt. Ne felejtsük el logikailag ez egy hibátlan konstrukció Illig részérol. „Mennyit kellett? – erre írja O le, hogy az órát bibliai alapon – a kétféle fordítás különbségét tekintetbe véve – dinasztikus alapon – ennek megint megvan a részletes indoklása, hogy miért kellett kitágítania a bizánci császárságnak a muködési idejét – és/vagy kronológiai alapon.” Ez azt jelenti, nehogy azt higgyük, hogy ennyiféle idoszámítási rendszer volt Európában Bizáncot is belevéve. (Itt az elobb azért vettem elo a földrol a kéziratot, mert bizony néhányat fölírtam, de végül is úgy ítéltem meg, hogy ezt nem fogom mindet felolvasni.) Nehogy azt higgyük egyetlen féle idoszámítási rendszer volt, hanem volt külön egy alexandriai, meg volt külön egy Alexander, vagyis Nagy Sándor féle és a ketto között megint ez a buvös majdnem 300 év a különbség. Amikor Illig sorra veszi az idoszámításoknak a középkorban szokásos fajtáit, teljesen döbbenetes hogy állandóan ez a 300 év körüli különbség jön elo, és erre mondja O valahol, hogy tényleg bolond lenne valaki, aki ezt nem használja ki, hogyha egyszer szüksége van idore. Itt már tényleg nem lehet megspórolni, hogy kimondja az ember – miért van szüksége idore? Azért mert ha nincsenek tényleges osei, és ha nincsenek tényleges hostettek a múltjában, akkor helyet kell nekik szorítani! Európának nincs múltja mint ismeretes… Sem a bizánci részen, se a nyugat európai részen – no majd csinálunk nekik. Bizony nagyon nagy szükségük volt erre a 300 évre és itt már maga Illig is érezheti, hogy tulajdonképpen maga alatt vágja a fát. Minél több igazságot hoz felszínre, annál inkább recseg-ropog az az ág, amin o maga is ül. Akár mennyire is tudjuk, hogy a bajor nem azonos a némettel, tehát mindjárt ki fog derülni, hogy az egész Német-római Birodalom az a Karoling Birodalmon alapszik… – és már Illig megfogalmazza, nem az én következtetésem hogy többrol van itt szó – az egész Európa Ház, mint olyan az a Karoling birodalmi eszmén alapszik. Ha O kihúzza Karoling korszakot, mint jellegadó osképet, akkor összeomlik az Európa Ház koncepció. Értheto?

Mindjárt ott kezdodik, hogy nincs is ezredforduló, 1701-ben vagyunk. Nade „mecsoda özlet” volt ez azoknak a köröknek, akik nem fogják föladni ezt a tézist. Legalábbis addig, amíg valamilyen biztos széfbe nem juttatják a szerzett hasznot… – természetesen „kemény munkával” szerzett hasznot. A másik része – majd látjuk hogy ez csak egyik fele a képnek, amit itt elolegesen elmondtam – az átállításnak Nyugaton történik, s ugyanezeket a kérdéseket teszi föl. „Ki?” – itt megint azt kérdezném, hogy nem akarjuk kitalálni? Ugyanis a válasz „III. Ottó császár és II. Szilveszter pápa”. Na most itt már tényleg érezhetjük, hogy a bizonyos nostra res agitur, itt a mi ügyünkrol van szó, ez nem kétséges. Ahol a baloldalt a pápaság és a császárság a nyugati formájában van, a jobboldalt a bizánci császárság – ahol nem kell két személyt megnevezni, mert ugyanaz a személy tölti be a legmagasabb szintu egyházi és a világi hatalmat (cezaropapizmus) -, akkor itt az ember azért rákérdez, hogy véletlenül a térképen a ketto közé nem esik valami terület? …És az nem fontos terület? Akkor kiderül, hogy az egész cirkusznak egyetlen tétje van, az pedig a Kárpát-medence. Miután ezt nyilvánvalóan észrevette Illig is, egy ilyen gyors visszavonulást fuvatunk. Ugye ennyire azért nem akartunk igazat mondani, jön kicsit visszafelé – nem sokat becsületére váljék -, ez maga már egy óriási dolog, hogy ennyit lemert írni… Már sokan kérdezték, hogy „él még ez az ember?” Az arcképe megvan az egyik könyvben és hát egy bizony kicsit megviselt ez az ember, nem is csodálom, egyfolytában „nyírhatják” odakint, de azért jó egészségnek örvend. Most a legutolsó Zeitensprünge is itt van és egy nagyon szellemes, kedves eloszót írt hozzá, nem így szokott halála elott 5 perccel fogalmazni az ember – én nagyon hosszú életet kívánok neki és eredményeset.

III. Ottó császár és II. Szilveszter pápa. „Hol történik mindez? – Rómában és Kölnben.” Erre már nyilván fogalmazódik a kérdés, miért nem mond Aachent? Majd megtudjuk miért nem mond Aachent. Erre csak úgy lehet válaszolni, ahogy Kálmán királyunk válaszolt volna, hogy „Aachenrol miután nincsen, említés se tétessék.” Tessék csak fogódzkodni, az az Aachen amit nekünk tanítanak Nagy Károly korára, a Karoling korra vonatkozóan, akkor még egyáltalán nem is létezett! Itt csúsztatásoknak mestermuveivel állunk szemben és ezeknek megfelelo áhítattal tessék majd hallgatni. „Hol? – Rómában és Kölnben” – ezek ugyanis már akkor léteztek. „Mikor? – a X. században. Mit tesz? – átállítja az órát. Miért? – itt jön egy nagyon érdekes dolog – azért hogy a „végidok császára” (ez az „Endekaiser”) birodalma elkezdodhessék” – ezt ugyanis 1000-re jósolták. Értheto? Ha még nincs 1000 csak 700, akkor én III. Ottó nem lehetek az Endekaiser. Más az eset, ha be tudom úgy állítani az órát, hogy most van 1000, mert akkor én vagyok a „Jani”. Nagyon szépen mutatja, hogy hogyan készülnek erre, szinte évenként változtatja meg a címét ez a III. Ottó a pecsétjein is, ahogyan a világ felé megmutatja önmagát, s egyre határozottabban jelzik ezek a címzései, ahogyan megszólítatja magát, ahogyan az oklevelein jelzi magát, hogy o most azonosítja magát ezzel az Endekaiserrel, a Végidok császárával. Azért ne felejtsük, hogy ma, amikor az a bizonyos Sacrum Imperium címu folyóirat – amire többet nem fogok hivatkozni, de azért még egy „kellemes” kis oldalt reflektorfénybe hagy állítsak bele – egyfolytában a Nagy Károlyi eszmére hivatkozik, amelyhez képest mi természetesen „büdöslábú” kis alantas ilyen nem tudom én kik vagyunk, s örüljünk hogy egyáltalán megturnek bennünket. Ennek létezik ma Magyarországon egy nagyon nagy szájú, nagyon eroszakos és egyértelmuen külföldrol pénzelt képviselogárdája… Nem veszélytelenek, tessék csak oket számontartani. Ezt a Sacrum Imperium folyóiratot, valamelyik példányát – na ezt már biztosan nem lehet kapni, ami ez a bizonyos ominózus szám, de bármelyiket kézbevehetjük, vagy akár a Pannon Fund-nak bármelyik számát. Ugyanezek s csak a legeroszakosabb cikket vegyük kézbe, rájuk fogunk ismerni. Ez valamennyi és ezt ki is fejezik, leírják expressis verbis lehet olvasni, hogy mindegyik Nagy Károlyra épít és erre a birodalmi eszmére, és ehhez képest vagyunk mi periférikusak, alacsonyabb szintuek, megvetendok, fölzárkóztatandók és lehet folytatni. A nagy semmihez hogy zárkózzunk föl? Valószínuleg megvolna a jó szándék mindannyiunkban, mert annyira bennünk van, hogy fölzárkózni ketto, három, négy, de nincs mihez. Ez a zseniális Illigben, hogy egészen idáig ki is mondja, ki mondja azt is hogy ez az egész Európa koncepció amit ma itt adagolnak nekünk az magára a nagy semmire épül és annyit is ér. Ha valaki mégis föl akar zárkózni ám tegye. „Mennyit állít át? – erre egy nagyon szellemes mondás van – az óra 1000-re lett hitelesítve.” Ot nem az érdekelte, hogy mennyit állít át, hanem az hogy a megszerezheto, mozgósítható adatok ne mondjanak neki ellent, tehát ez a 300 év most jött el, mert most vagyunk 300 évre 1000-tol. Vagy most állítjuk át az órát, vagy utána nem lesz rá módunk, mert utána már nem lesz Endekaiser. Ha o mondjuk 800-ban kap észbe, akkor ez 1100-ra fog kijönni, s o sajnos csak 300 év körüli dátumot állíthat át, mert azokra kapta meg korábban ezeket a jelezéseket, ami a Septuaginta és a Vulgata közötti különbség, meg ami a különbözo idoszámítások között adódó különbség. 300-tól nem nagyon lehetett eltávolodni. Ez teljesen nyilvánvalóvá teszi, hogyha o azt akarja, hogy 1000-re legyen hitelesítve órája csak 700 körül állíthatja át. Ezzel az óra visszaállítással egy nagyon érdekes anyag maradt ki a történelembol, erre egy külön táblázatot állított össze Illig. Adva van egy táblázat, amelyen be van satírozva, hogy milyen részek kerülnek bele ebbe a bizonyos 300 évbe. O, mint említettem 614-tol 911-ig tartja ezt az idoszakot, én meg kell mondjam máris korrigálnám és nemcsak az egyszeruség kedvéért, majd látni fogjuk a második felében az eloadásnak, hogy ennek is van alapja amit én mondok. Úgy veszi a táblázatot, hogy ha nem is országonként de legalább Európa és Afrika illetve Ázsia bizonyos egységes területeit figyeli egyszerre. Irántól Marokkóig, ez szemmel láthatóan most az iszlámnak a területe lesz… Mi marad ki? Megmarad nagyjából a szasszanida kor és kiesik az iszlám expanzió ideje. Ez azt jelenti, hogy nagyon nagy pontossággal utánamentek, hogy egyáltalán ez a futás – tudjuk, ami a Mekkából Medinába történo átmenekülés idopontja ami kezdete az iszlámnak, innen számolják az idot, az bármilyen furcsán hangzik a jelenlegi iszlám idoszámításban is elvan csúsztatva. Ezt ok tudják, mert számontartják azt az évet is, amikor a tényleges idopont kellene, hogy beíródjék a történeti muvekbe, de nem azt írják be, hanem van egy megegyezésszeru dátum. Ez azt jelenti, hogy az iszlám történetírásba szintén felfedezheto ez a probléma, de tulajdonképpen nem magában az iszlám történetírásban van a gond, hanem a szinkronizálásban. 614-ig viszonylag turhetoek az adatok. Elindul az iszlám – mert már elindul -, egy kicsit késobbre van datálva, hogy valamivel ki tudják tölteni ezt a 300 évet. Egy kicsit korábbi eseményeket hátrább csúsztatják a késobbi eseményeket elorébb, minden esetben ez a gyakorlat. Na jó de van egy nagy rész, amit nem lehet kitölteni, nincsen semmi. S még egy, nem tudom fölfigyeltek-e rá, hogy itt soha régészeti adatokra nem hivatkoznak. Ugyanis a régészeti adatok azért nagyon sok mindent elárulnak, ezt Illig maga is hangsúlyozza, hogy igazából hamisítani csak írásokat lehet. Mert azért mondjuk egy Karoling méretekben, az írásokban hamisított Nagy Károly képhez méltó palotát föld alá leásni, hogy majd kiáshassuk és „fölfedezhessük”, ez megoldhatatlan még a mai eszközökkel is. Ezt legföljebb úgy lehet, hogy csinálunk egy Nagy Károlyról szóló monstre filmsorozatot, ehhez fölépítik a díszleteket, utána sok ilyen „macis” sorozatot csinálnak, elfelejti a nézo, mert a nézo mindig csak a tegnap esti tévémusorra emlékszik, elfelejti, hogy Nagy Károlyról volt 10 évvel ezelott egy filmsorozat és utána jön a régészet s „föltárja”. Végül is ma már ezeket is meg lehet csinálni, de azért ilyen mértékure a legjobb tudomásom szerint még nem vetemedtek. Ugyanis nagyon költséges. Tulajdonképpen ez az egyetlen hátulütoje, viszont írást úgy lehet hamisítani, ahogy nem röstellnek. Namost itt a röstelkedésnek nyomát sem látjuk, mindenesetre az iszlám expanziónak van 300 éve, ami alatt az iszlám semmi mást nem csinál, mint feldúl, gyilkol, lerombol, rohan, terjeszkedik. Mi csodálkozunk, hogy sehol senki nem áll ellen – hogy van ez? Semmi más nem történik ugyanis. Mindaz, ami ténylegesen fogható emlék azt O szépen sorban mutatja ki egyfolytában, antedatált tehát korábbra csúsztatott, vagy késobbre csúsztatott s még így is óriási lyukak vannak amikor egyszeruen nem történik semmi. Megjelenik utána megint a történelem régészeti, építészettörténeti adatokkal is az Emirátusok illetve a Szultanátusok idején. Ez már a IX. század, pontosabban a 900-as évek.

Mi történik Bizáncban? Meg kell mondjam, hogy az egész muveletben ez volt a legzseniálisabb! S ez azért nagyon érdekes, mert én nem hiszem, hogy aki foglalkozott már muvészettörténettel vagy történelemmel ne tunt volna fel, ezt egyszeruen nem tudom elhinni. Ugyanis mi történik? Ha én bizánci történetírást folyamatában nézem, akkor – Illig gyönyöruen kimutatja – egyszeruen kimaradt maga a történetírás is, nem csak a történelem, hanem az a Bizánc, aki majdnem minden, elnézést de „tetuelmozdulást” a császár sapkáján följegyez, egyszer a történetírás nem folytatódik. Emlékanyag semmi. Ez tényleg kínos, mert akármennyit datálnak késobbi idore a korábbról való emlékek közül, és akármennyit csúsztatnak vissza az idoben, a közepe mindig üres marad. Márpedig ez egy nagyon jól adatolt birodalom. Mit találtak ki? Nem fogják kitalálni. Egyszeruen zseniális! A képrombolást. Van egy olyan irányzat a bizánci birodalom történetében, amikor a csúnya bizánci császárok betiltják a képeket, ezt nevezzük képrombolásnak, s ezzel ok nyertek egy másfél évszázadot gyakorlatilag. Már csak a peremeket kell kitölteni, ugyanis ez pontosan a kellos közepe ennek a 300 évnek, és itt nem kell keresnünk muveket. Miért? Mert a csúnya császárok betiltották. Teljesen értheto, hogy nem készültek. Ez zseniális, s mi ezt bevesszük. Bevesszük, megtanuljuk jól a dátumokat is, megtanuljuk és komolyan is vesszük.

Spanyolország következik és már most itt egy kicsit kezdhetünk gyanítani megint dolgokat, ugyanis a nyugati gótok maradnak ki. Már érezhetjük, hogy itt nagyon nagy baj van, mert eddig az iszlámból maradt ki a legdicsoségesebb korszak, most pedig itt a germán hosi osi múlt kezd nagyon komoly veszélybe kerülni. Ha nincs nyugati gót, akkor majd ki fogja megverni Atillát, illetve hol van azoknak a hos nyugati gótoknak az utódja – mert ez már késobb van mint Atilla – akik olyan dicsoségesen elpáholták? Kimarad 300 év nyugati gót, vagyis vízi gót. Akkor most mire fogja építeni a germán a maga nagymellényét, ami van neki, ez nem múlt ido, van. Van a két világháború után is, sot nott még egy kicsit. Mire fogja építeni? Nincs ezek szerint sem nyugati gót – vízi gót -, sem asztúriai nagy birodalom, ami aztán majd segít kiszorítani a csúnya iszlámot a Spanyol-félszigetrol.

Itália. Megint baj van, mert a longobárdok nincsenek. Márpedig ezek is germánok. Csináljuk, csináljuk az „osöket”, remélem ebbol már kiderült. Nagyszeru, ez a 300 év eddig még csupa olyan „ossel” telt meg, ami nélkül nagyon nehéz lenne ezt a „nagymellényt” viselni. Kimaradnak a longobárdok és a karolingok. Nincs Karoling korszak Itáliában – rettenetesen kínos, igaz hogy emléke se volt de írások azért imitt-amott beszéltek róla.

Németország. Kimaradnak a merovingok és teljesen kimaradnak a karolingok úgy ahogy vannak.

Végül Franciaország, s mondanom sem kell ugyanez a kettos, a merovingok és a karolingok és egy egész pici kis jelentéktelen Karoling-dinasztia töredék él a 900-as években ismét. Ennyi maradt a nagy Karoling korszakból, ez is csak Franciaországban. Erre a nagy semmire építik a mai Európa Házat. A továbbiakban a lombardok pedig egy egészen kicsi részben tényleg megmaradnak – a longobárdok – a Lombard Királyságban, de az is már a 900-as évek.

Ha ezt egy történész végignézi, az vagy kétségbeesik vagy úgy viselkedik mint egy sarokba szorított vadállat. Kitámad, fröcsköl és semmiféle érvet nem hoz föl, viszont szabályosan a torkomnak ugrik. Elore figyelmeztetem, hogy az Illignek a torka egy kicsit távolabb van innen, én most itt bemutatok egy elméletet. Mert még nagyon távol állok attól, hogy minden részletét alaposan ellenorizni tudtam volna, de eddig még Illig urat nem tudtam rajtafogni hamisításon, pontosabban hamisítást föl sem tételezek róla, de tévedésen, csúsztatáson egész egyszeruen nem tudtam rajtafogni, pedig a példáinak a nagy része olyan, amit én is ismerek. Egyebet, mint szégyenkezést nem éreztem, mert erre nekem is rá kellett volna jönnöm.

A továbbiakban azt fogjuk vizsgálni, hogy milyen allergikus pontok vannak ebben az új történet képben, és miket kell korrigálnunk.

“Nagy Károly koronázása” – Vita Caroli ( Bibliothéque nationale de France )

Az elobb láttuk, mint egy térképre vetítve – virtuálisan ugyan dehát mégiscsak térképre vetítettük magunknak -, hogy milyen államok illetve milyen földrajzi egységek maradnak ki ilyen módon a történelembol – gondoljunk a longobárdokra -, most pedig olyan alapon osztályozom, ami bennünket közelebbrol érdekelhet. Az elso az, hogy a Karoling-kor mint olyan gyakorlatilag megszunik. Miért nagyon fontos ez? Azért mert a történelmünkben elég sok fontos tétel éppen a „Nagy Károlyi rabláshoz” kapcsolódik, amit olyan nagyon sokáig magam is komolyan vettem, lévén hogy nem volt más adatom rá. Hogyha egyszer nem volt „Nagy Károly” akkor ki rabolta el az avar kincseket? Ezzel a kérdéssel történetesen Illig maga is foglalkozik, és mint minden ilyen esetben megnézi a forrásokat. Egyáltalán honnan tudjuk mi, hogy „Nagy Károlynak” voltak rablásai? És akkor kiderül, hogy tulajdonképpen két alapmu van, amit soha senki eddig nem kérdojelezett meg. Az egyik ez a Vita Caroli, az Eginhardnak az udvari történetírónak – most már ilyenkor én nagyon nehezen tudom visszafojtani a nevetést, mert ezek mind, tulajdonképpen mind fiktív alakok. De hát így kerültek be a történelembe, így említem oket – Eginhard. Mindenki Eginhardra hivatkozik, ha a Karoling-korról van szó, mintha o tényleg létezett volna. Annyira hozzászokunk ahhoz, amit sokszor mondunk az úgy igaz, hogy föl sem merül bennünk, hogy talán esetleg azt is kellene bizonyítani, hogy Eginhard egyáltalán létezett. S tényleg föl sem merül, bennem sem merült föl – jaa a Vita Caroli, persze a Vita Caroli, Károly élete… Ja hát akkor az ha benne van az tévedhetetlen, az kortárs volt, kiváló muveltségu volt, azt már csak tudta. A másik pedig az annalesek, a birodalmi annalesek. Illig mind a kettorol nagyon kurtán-furcsán de nem úgy, hogy kevés adat alapján, hanem nem sokat „lelkizve” a dolgon egész egyszeruen kimutatja, hogy hamisítvány. Ez akkora érvágás a nyugat európai öntudaton, hogy ezt tényleg nem lehet kiheverni. Itt egyet lehet csinálni valóban úgy tenni, minthogyha nem történt volna semmi, addig ameddig tudnak. Végül is nagyon hosszú ideig ez nem fog menni, de gondolom ismeros ez a képlet, amikor még egy kicsit tudunk még hazudni, azalatt összelopkodunk még ezt-azt amazt, utána úgyis odébb állunk valahová, ha még egyáltalán maradt hely a Földön ahol hisznek nekünk és akkor majd ott hazudunk az annak megfelelo módon.

A Karoling kor ilyen apróságokat – mint mondjuk a két szóbahozott mu – tartalmaz, és ezeket idézi egyenesben Illig, hogy „Nagy Károly” ezen és ezen télen kétszer egymás után hadserege élén átkelt az Alpokon és itt megyünk szépen, olvasunk tovább s föl se tunik, álljunk meg egy pillanatra! Egy macska se tud átmenni télen az Alpokon, nemhogy hadsereg! Hogy képzeli ezt? – kétszer egymás után? Esetleg a Szent Gotthard alagúton. Ez nem átjáróház, télen nem lehet átmenni az Alpokon, kész le van zárva. Hadsereggel semmi módon. De, hogy nehogy el kezdjünk gondolkodni kétszer megy át. [nevetés a nézotéren] Ha leírná, hogy egyszer megy át – ahh hát ez képtelenség! De kétszer átment… Az elsonél még hitetlenkedünk, de hát, ha kétszer átment… – most ezt így kell csinálni! Ha nekünk itt bizonyos kérdésekben az a benyomásunk, hogy profin hazudnak, ezek gyenge kis amatorök, „kispályások”…- így kell hazudni. Ezt úgy veszi be jelenleg a világ, hogy föl sem merül a kétségnek árnyéka se. Utána Illig nagyon „kegyetlen”, én ahhoz képest borzasztó szelíd vagyok – egyáltalán, nem is említhetem magam egy lapon egyébként se Illiggel -, a lényeg az hogy O egyszeruen azt mondja, különben meg ha már itt tartunk nézzük meg hogy voltak-e egyáltalán utak akkor. Egy hadseregnek valahol föl kell vonulnia. Kiderül, hogy nincsenek utak, illetve semmi nyoma nincs. A 900-as években kezdenek eloször utak épülni Nyugat-Európában, amin egyáltalán hadseregek vonulni tudnak. Akkor hol vonultak? Hol csinálták a fegyvereiket? Van egyáltalán város Nyugat-Európában ekkor? Kiderül, hogy nincsen. De hát akkor Aachen? Aachen nincsen, bármilyen furcsa, pici „vakondtúrás” vagy még annyi se. Nade hát akkor ott van mégis ez a palotakápolna. Tényleg?

Nahát, Illig mondom „kegyetlen”. O azt hiszem pontosan 24 szempontot sorol föl,- most ennek nem nézek utána, úgy emlékszem hogy pont 24-et, tehát húszon fölül -, mindegyikbol megnézi hogy egyáltalán ez a kápolna épülhetett-e a feltételezett idoben. Kiderül, hogy szóba se jöhet. Egészen egyszeruen nem lehetett volna olyan építészt találni, amelyik 200 év szünet után és újabb legalább másfél évszázad elott egyszerre így szépen „fölspriccel” a föld alól. Megcsinálja ezt a tényleg világraszóló épületet, amiben olyan építészeti bravúrok vannak, amit körülbelül másfél-két évszázad múlva ér utol az európai építészet. De ennek semmi elozménye nincs. Ha ezek az építomesterek nem az urbol jöttek, akkor nem tudtak honnan jönni, sehol máshonnan. Ez mindegyik nagyon komoly szempont, itt nem arról van szó, hogy az amator odamegy, azt mondja hogy hát ezt a színt így nem is csinálhatták, nem errol van szó. Mert a palotakápolnának rendkívül bonyolult a térlefedo rendszere. Ezt mi annak idején tanultuk és tényleg az ember úgy eltunodött, hogy honnan a bánatból szedték ezeket a megoldásokat. Sehol elozménye ennek nincsen!

Kimutatja pontosan, hogy mikor jelenik meg az egyik térlefedo elem, mikor jelenik a másik – ezek megoldások, nem fölhasznált anyagféleségeket jelentenek – és kiderül hogy legkorábban a XI. században. Még nem így az összes, mint ami a palotakápolnán együtt van, hanem egyáltalán a fontosabb térlefedési megoldások. Semmi szín alatt nem készülhetett elobb a XI. század közepénél, második felénél. Nagyon keményen hozza a példákat. Itt az a szerencsém nekem, hogy azért mégiscsak muvészettörténész volnék, így a példákat azonnal ellenorizni tudom, s kiderül, hogy amikor mi tanultuk ezt a palotakápolnát az nem igaz, hogy ezek bennünk nem merültek föl -, fölmerültek. Csak jól voltunk idomítva. Aki fölteszi a kérdést az utána „kimegy” s utána nem jön vissza, aki bent akar maradni az nem tesz föl kérdést. Ez az igazi muvészet a muvészet-történetírásban, megsejteni idejében, hogy melyik az a kérdés, amit nem ildomos föltenni. Mert ez dönti el végül is, hogy benne maradok-e egy csapatban vagy nem maradok benne, – ez az egyetlen kritérium. Nem igaz, hogy nekünk ezek nem tuntek föl, mindegyik föltunt kivétel nélkül mindegyik. S valami ösztönös parancs, hogy ha én azt akarom, hogy majd egyszer 2001 december 5.-én én három órát „untathassam” a közönséget, nekem akkor nem szabad megszólalnom. A legtöbben pontosan ezért utálnak, mert nem lehet azt mondani rám, hogy dilettáns. Kellemetlen. De se nyelvészeti vonatkozásban, se muvészettörténeti vonatkozásban. Illigre rá lehet mondani, mondják is. De tényekre nem lehet mondani. Ezért Illig mindig tényekkel kezdi, és tényekkel folytatja és tényekkel végzi. Erre nem lehet azt mondani, hogy dilettáns, tessék utánanézni.

Ez az avar kor, ez tényleg allergikus pont. A legújabb számában ennek a Zeitensprünge-nek – ezt nemrégen kaptam meg, s tulajdonképpen ma olvastam el az egyik tanulmányt a másikat még csak átfutni tudtam, nagy részletességgel nem – de ez a másik most ami miatt kézbe veszem ez az egyetlen olyan Karoling uralkodói székhely amit megpróbáltak módszeres ásatásokkal föltárni. A dolog egészen karikatúraszeru. Hozzá kell tennem, hogy maga Illig egy szerzotársával ír róla – lllig nagyon jól ír, nemcsak egyszeruen, hanem egészen jól azon a német nyelven, amit tényleg a mosóno is megért, mert ez is a célja. Semmi nagyképusködés, ugyanakkor szellemes, de végtelenül szellemes, úgy tud „hazavágni” hogy én oldalakon keresztül a hasamat fogtam. Ezt is jó lenne Tole megtanulni. Néha mi olyan nagyon durván támadunk, teljesen fölösleges.

[1.] Felolvasok egy rövid fölsorolást, a következovel él, azt mondja, nézzük, hogy amikor nagy kiállítást csinálnak ebbol a bizonyos Pfalz-ásatásból – ez Ingelheimben van. Ingelheim az a Rajna partján van, nagyon közel a Rajnához és a Karoling-kor egy reprezentatív emlékének tanítják. Miért? Mert benne van a Vita Caroli-ban és természetesen az annalesekben is. Azt mondja, hogy a cím már gyönyöru: Ingelheim – karolingisch oder römisch? „Karoling vagy római” és ezen az ember úgy el kezd töprengeni. [Zeitensprünge 2001/3, 467-492.] A régészet ennyit nem tud megállapítani? Hogy valami 800 körüli-e, vagy 300-400 évvel született Krisztus után? 400 éves távlatokban nem tud dönteni? S akkor jön a következo: akkor mit ér ez a régészet? S akkor itt messzirol földereng, hogy de hiszen ez nekünk ismeros. Honnan ismeros? Fehérvár – fehér folt.

Bradák Károly: Fehérvár – fehér folt. Hol volt, hol nem volt királyaink koronázó és temetkezo városa?, Püski kiadó, Bp. 1999. Függelék: 1.) Pap Gábor: Fehérvár – ezüstvár? – Egy elképzelés színe és visszája. 2.) Bradák Károly: Megjegyzések Szörényi Levente Az eltunt Osbuda c. tanúlmányához

Ugyanez a kérdés csak itt még gyönyörubb. Következo, idézi ugyanúgy, mint hogyha Bradák Károlyt olvasnám, pontosan ugyanaz a módszer, ugyanaz az elegancia, ugyanaz a tömörség, semmi mellébeszélés, de idézi a katalógusból, azt mondja: „monolitikus oszlop – elso tétel – római (II. évszázad)”, még csak nem is a vége római uralomnak. A következo: „oszloplábazat – római vagy VIII. század.” Ezt mi most el kell fogadjuk, hogy ez „szakvélemény”? Értheto? Ez körülbelül ilyen, mint: „csizmadia vagy kéjgáz”. [nevetés a nézotéren] Együvé került, valami módon összejött. No, azt mondja: „kompozit fejezet (oszlopfejezet) – római (II.- III. század) vagy VIII. század vége.” Most, ha ennyire pontosan tudja, hogy II. – III. század a római koron belül, akkor hogy lehet ilyen, hogy vagy a VIII. század vége. No most nem én mondom, még Illig se mondja ki, ez önmagáért beszél. Aztán még nem állunk le.

„Korinthusi oszlopfejezet – római (II. század) vagy VIII. század vége.” Ezek a hat évszázadok csúszkálnak ide-oda, hát Istenem! Ennyit szabad tévedni. „Gerendázat – római vagy VIII. század vége.” Itt legalább nem osztályozza a rómain belül, hogy II. század. „Fal és padlólapok – na most hogy nem lehet megállapítani, hogy fal vagy padlólapok azt nem tudom – római vagy VIII. század vége.”

Nem untatom ezzel tovább a tisztelt jelenlévoket, ez tipikus esete annak, ami nálunk Fehérváron elofordul. „Szent István bazilikája” miközben egyfolytában római emlékanyag jön elo, ahogy ezt itt annak idején megbeszéltük. [Fehérvár – fehér folt: A székesfehérvári „Szent István kori bazilika” és a „királysírok” botránykrónikája. 2001 május 16., Magyarok Háza] Megint azt kell mondanom, hogy azért ok a profik. Szóval, az hogy föl se merüljön… – nálunk legalább fölmerült, és azért Bradák nem most kezdte ezeket, elottük járunk legalább egy fél évtizeddel, náluk pedig ezek egészen friss dolgok. Ez a legutolsó Zeitensprünge, ez akkor még nem volt meg, amikor Miskolcon én megtartottam az eloadást a nyár végén. A legfrissebb adatokból és a Karoling-korból legyen elég most ennyi.

A 2. számú allergikus pont az avar kérdés. Ez az elobb már fölmerült egy pillanatra, tudniillik az avar kérdés azért rendkívül lényeges itt, mert tulajdonképpen az egész avar birodalomi kor kimarad. Erre szoktuk mondani, ezért ez túl nagy ár, akkor inkább nem egyezünk bele Illignek az elméletébe. Most ez nem beleegyezés kérdése és nem annak a kérdése, hogy nekem tetszik-e vagy nem tetszik. Majd mondok én a 9. pontban olyat, hogy feláll a szor a hátunkon. Ennek vannak olyan következményei is, amit biztosan nem lehet elfogadni, de elso látszatra bizony következik ebbol az idokimaradásból és ezeket mind komolyan kell venni. A 3. és legfontosabb – mert az avar kérdést majd a továbbiakban a Honfoglalással kapcsolatban tárgyalom – arra figyelmeztet Illig is, de leginkább a Zeitensprünge-nek az egymást követo cikkei, hogy az avarokat bármennyire is úgy tanítjuk ma, hogy önálló birodalom volt, mindig vagy kifejezéssel kapcsolják össze az eredeti hiteles források és ott vagy a hunokhoz kapcsolják, hogy hunok vagy avarok, vagy a magyarokhoz. [Volker Friedrich: Nibelungen und Phantomzeit im Donauraum. Fiktives Awarenreich zwischen Hunnen- und Ungarnsturm, 2001/1, 50-72.] Avari sive – ha latinul fogalmaznék – hungari. Nem önálló népként, hanem mindig minthogyha egy másik elnevezése lenne a hunnak vagy a magyarnak. A Krónikáink például egyáltalán nem ismerik ezt a szót, hogy avar. Egyáltalán nem szerepel. A magyar krónikás hagyomány nem ismeri – no most ez feltuno hiány. Ez azt jelenti, hogy nem lehet 300 évig, ha létezik egy Avar Birodalom, hogy annak valami nyoma ne maradjon egy olyan krónikás hagyományban, ami az elottük lévo Atillát részletesen tárgyalja. Ezekre már rég föl kellett volna figyelni és majd a végén hivatkozom egy olyan tanulmányra, amelyik bizony egy kicsit föladja a leckét nekünk.

A 3. tétel az allergikus pontok között a szláv kérdés. Ezzel a rangjának megfeleloen elég sokan foglalkoznak. Talán a legélesebben ez a Heinsohn-Sidorczak kettos [Joanna Sidorczak: Gibt es Slawen betreffend Schriftquellen aus dem frühen Mittelalter? (mit Gunnar Heinsohn) Zeitensprünge 2001/2, 200-212], de mások is írnak róla, Zeller, Topper. Ez a következo miatt érdekes: nekünk a jelenlegi történettudomány a következo módon adja elo a történteket. O leírja, hogy hol jelenik meg pontosan eloször a szláv kifejezés, és itt már lehet látni, hogy azért a németektol nagyon sokat ne várjunk. Ne várjunk, egyrészt nem mindenki grállovag mint Illig, aki hajlandó a saját rovására is vagy a saját múltjának a rovására is az igazságot kimondani. Másrészt pedig, mert mondjuk nem annyira talán mint az orosz, aki tényleg nem tudja hogy mikor hazudik, mert rutinból hazudik, nem úgy hogy mindig elhatározza, hogy most o hazudni fog, hanem mert egyszeruen benne van ebben, megy neki. De azért a német is hajlik rá, és mindig ott van az a kicsi ördög a háttérben, hogy azért ha egy mód van rá, akkor megszerezzük ezt a Kárpát-medencét. Addig-addig hallgatunk el tényeket, addig-addig nagyítunk föl kicsi dolgokat, addig-addig csúsztatunk át, na nem sokat, amíg egyszer csak kiderül mégiscsak germán volt eloször a Kárpát-medencében. Majd látni fogjuk, hogy hát persze! – erre kellett az a 300 év. Mert nem voltak itt, most mit csináljunk? Mi aztán nagyon gyujtjük be oket ide több egymást követo korszakban, de hát már olyan korra vonatkozóan én nem tudom behívni a németet, amely kor nem is létezett. Pedig aztán itt most nagyon megy a német behozatal.

A szlávban az a „kellemetlen”, hogy pontosan arra a korra esik a „nagy szláv birodalom” amely kor nem létezett. Akkor itt szépen írja, de ez nagyon kedvesen és nyílván a Sidorczak az szláv eredetu; a névbol következtetve valószínuleg lengyel volt eredetileg, a források is, amiket használ elsosorban lengyelek és a lényege a következo. Itt döbben rá az ember, hogy tulajdonképpen mit tanítanak ma nekünk. Mert nekünk azért nem ennyire surítetten tanítják a hazugságot, mert akkor mi magunk is rájönnénk. Hanem úgy, hogy itt egy kicsit hazudok, ott egy kicsit, itt egy kicsit tolok rajta, itt egy kicsit húzok belole, és így tovább, és így tovább, egyszer csak kialakul egy kép, hogy körülbelül a VI. századtól, – mert attól kezdodik eloször ugye. Fölmerül a sclavus mint olyan, onnantól kezdve egészen a IX. század vége X. század eleje (tehát 900-as évek eleje) létezik – és most tessék megfogódzkodni, mert ezt tanítják – egy hatalmas szláv birodalom Európában. A Balti-tengertol az Adriai-tengerig és Kelet felé egészen a Fekete-tenger partjáig. Ez így van a tankönyvekben. Csak egyszerre ekkorát nem hazudnak. Mert akkor azért az ember mégiscsak fölhördülne: Valami kis bizonyítékot nem kellene mégis mellé tenni? Mert jól hangzik, kétségtelen, de valami kis picike bizonyíték nem kéne?!

Összeadnak ilyen kis említéseket, de egyvalamirol megfeledkeznek és sajnos Illig is hajlamos már megfeledkezni. Ha én azt olvasom hogy sclavus, az egyáltalán nem biztos hogy az népre vonatkozik. A sclavusnak ugyanis jelentése van. Azt jelenti, hogy szolga. Ha egyszer leírják, hogy az avaroknak csak kb. 1/5-e volt avar, a többi a kb. 50%-uk sclavus volt, eszébe nem jut, mert ez egy ilyen társadalom volt. Aminek kb. a fele az a sclavusokból volt vagyis a szolgákból. Akkor név szerint már csak olyat említenek népisége tekintetében, akinek egyáltalán volt népisége. Nem tudom értheto-e? Miközben mi egyfolytában ilyeneket olvasunk: „a szláv törzsek”, hát könyörgöm a szláv ott kezdodik, ahol törzsi hovatartozás megszunik. Ilyen nincs hogy „szláv törzs”! Ez körülbelül olyan, mint az a vaskarika, ami tetszik tudni bükkfából készült. Ilyen nincsen! A sclavus az azt jelenti, hogy elvesztette a törzsi hovatartozását. Nem tud betagozódni törzsbe, mert szolgai szerepre kényszerült. Ezért nem tud a nyelve sem szervesen muködni, mert a valóságnak mindig csak egy bizonyos részletével találkozik. Az egészre vonatkozóan szókincse sincs. Nemhogy a belso összefüggései meglennének a nyelvének. Tehát el lehet szlávosodni. Na de ez hogy létezik egy birodalom az Északi-tengertol az Adriai-tengerig és innen Kelet felé a Fekete-tengerig, ez, ahogyan Illig és csoportja teljesen logikusan felteszi a kérdést. Akár komolyan veszem azt, hogy ezek törzsek, hogy ezeknek van nemzeti hovatartozásuk, akár nem valami régészeti hagyaték kéne, hogy maradjon utánuk. És kiderül, hogy nincs. De nem úgy nincs, mint ahogy mondjuk elore-hátra datálva csak kitöltheto ez az idoszak, hanem egyáltalán nincs. Ha egyszer majd megnézzük ezeket a szláv kiadványokat, amikben aztán már tényleg minden szláv. Ott sincs. Egész egyszeruen nem maradt semmi, pedig aztán ok ásnak. Az biztos. Azt is lehet tudni, hogy lesz például mondjuk egy szlovák „múlt”. Ezt nagyon pontosan lehet tudni, a közelmúltban, ami népmuvészet és egy kicsit több benne mondjuk a kék, mint ahogyan általában, az onnantól kezdve „szlovák népmuvészet”. Ezek még a két világháború között úgy voltak közzétéve, hogy: „népmuvészet Szlovákiában.” Már régen nem, már “szlovák népmuvészet”. Aztán, népmuvészet Romániában. Nem, már „román népmuvészet”, – és azt az oldalát fényképezik, ahol nincs felirat, mert a felirat sajnos magyar. Ez a közelmúltra vonatkozó. Ami a múlt csinálásnak a régebbi korokra vonatkozó része, ezt hirtelen ki akartam mondani a nevét, egy nagyon kiváló történészünk gyujtötte föl, majd eszembe fog jutni a neve. Tudniillik, hogy egyszerre avar emlékeket eloször, az elso publikációk általában magyar szerzoktol származnak, mert Magyarország területén, a történelmi Magyarország területén kerültek elo. Nos, utána jött a két világháború közt, megkockáztatták hogy „avar-szláv”. Jól értesült tudományos körök nem szisszentek föl, tehát lehet továbbmenni. Úgy ahogy annak idején a demarkációs vonalat meghúzták nekik Trianon elott, eszükbe nem volt megtartani, jöttek tovább. Azt mondták, kipróbáljuk mit szól hozzá az Antant, nem szólt semmit.

Ugyanez a módszer azt mondja, hogy próbáljuk ki. Azt fogjuk írni, hogy szláv. Mit szólnak hozzá? Egy hang sincs. Miért szóljanak? Nekik nem fáj. Ma már ilyen módon, Bécsben láttunk egy nagy kiállítást annak idején, pontosabban nem is Bécsben volt, hanem közelebb a határhoz egy régi kis kastélyban és avarokról, hunokról – elsosorban avarokról volt – és csak nézek: „karantán muvészet”, a legtisztább késoavar muvészet, csodálatosan szép dolgok, fényképeztem is. És már karantán. A karantán az tudvalevoen szláv, – miért?, mert a jegyzeten már „karantán-szláv”. Ez a karantán késobb Karinthia lett. Választhattok. Nem kell a szláv majd lesz pre-osztrák meg Karinthia…és akkor jön a csiki-csuki játék. Nem tetszik a szláv? Majd kaptok osztrákot. Nem tetszik az osztrák? Majd kaptok szlávot. Valami elképeszto, hogy mit megengednek maguknak. A szláv azért nagyon fontos kérdés, mert akárhol túrunk bele a történelembe mindenütt ebbe a kérdésbe botlunk. A szláv kérdés kulcskérdés. Ha a nyelvtörténetet tárgyaltuk – emlékezünk még rá -, ceterum censeo az egész szláv jövevényszó kérdést alapjaitól újra kell tárgyalni. Ezek a tanulmányok egyértelmuen kimutatják, semmi nyoma nincs olyan szláv muveltségnek Európában, amelytol mi bármilyen kultúrszót át tudtunk volna venni. Ha nem volt elég értheto elismétlem: Nyoma sincs olyan szláv muveltségnek Európában, amitol mi akár egyetlen egy muveltségi szót kölcsönözni is tudtunk volna. Magyarul, itt a hazugságnak egy olyan hallatlan dömpingjével állunk szemben, ami bennünket sújt elsosorban, de azért most már a németek is érzik magukon. Mert egyszeruen nem lehet tovább hurcolni. Na most, ha még vissza tudunk rá emlékezni Grover S. Krantz-nak a muvét én itt elég részletesen ismertettem az elso vagy második alkalommal. [“Az Szkítiából kijöttekrol” – A szkíta-hun-avar-magyar etnokulturális folytonosság és paródiái, a Nagy-Morávia, a dáko-román és az illír-szláv elmélet. 2001 február 14., Magyarok Háza – a szerk.] Ha az o gondolatmenetét – ez egy amerikai kutató volt és o vezette le, hogy csak innen a Kárpát-medencébol terjedhetett szét, az amit mi ma „finnugornak” nevezünk és nem pedig Keletrol jött ide -, biztos emlékszünk rá mert ez egy elég nevezetes és elég hosszan ismertetett tézissor volt. Ha még emlékszünk rá ott is meg kellett jegyeznem, Krantz-nál is egyetlen allergikus pont volt. Az a szláv. A szlávval nem tudott mit csinálni. Persze, mert nála még bent volt ez a 300 év. Még komolyan kellett venni a szlávot valamilyen módon. Nem tudta sehogy sem adatokhoz kötni, ott volt kerékkötoként, állandóan nyikorgott-csikorgott a kerék, de ezentúl hogy észrevette, hogy itt gond van nem tudott mást mondani.

A 4. az Bizánc, a képrombolás – errol már ejtettünk szót. Bizánccal nagyon komoly gondok vannak. Ez azt jelenti, hogy a bizánci uralkodólista ugyanis megvan. Pontosan tudjuk lexikonban utána lehet nézni mikor ki uralkodott és ettol ok kitöltötték ezt az idot. Itt egyenesbe kell föltenni a kérdést: Hazudnak? Tényleg hazudnak? Igen, hazudnak. Ezek csinált nevek, és ahogy eddig ezt csak a pápákról tudtuk, azt gondolom tudjuk, hogy a pápaság korai története az elejétol a végéig fiktív adatokkal dolgozik. Ezt egyháztörténetben lehet olvasni, nem olyan nagyon titkolt dolog. Na de ha én elkezdek fiktív adatokkal feltölteni idoszakokat én akkor akármennyit hozzáadhatok, hozzáadhatok még 300 évet mert fiktív adatokkal azt is fel tudom tölteni. S ha eleve kijelentem, hogy ezt nem is kell komolyan venni, akkor annyit nem veszek komolyan amennyit mondanak. Ha azt mondják, hogy 800 évet ne vegyünk komolyan, akkor 800 évet nem fogok komolyan venni.

5. Az az arab villámháborúk kora. Itt egy nagyon jó tanulmány van az egyik Zeitensprünge-ben amely bizony kimutatja – erre utaltam az elobb – tudják az iszlám történetírók, tudják és mégsem teszik. Mást írnak, mint amirol tudják, hogy igaz.

A 6. kérdés, a kazár kérdés. Na most a kazár kérdés náluk a Honfoglalás ügyében elég jelentos. Azt hogy mi egyáltalán Kazáriát, – hogy mondjam – egy bizonyos vallásalakulat kapcsán szoktuk tárgyalni, amit ok fölvettek, meg holmi ilyen levelekre hivatkozunk, amelyet ebben a bizonyos korban írt egy spanyolországi zsidó sorstársainak Kazáriába, ha volt egyáltalán akkor Kazária és ha volt az a kedves zsidó testvérünk ugye? Mert ha nem volt, akkor az egész összeomlott. S nagyon úgy néz ki, hogy nem volt. Megint egy levél. Ezeket bizony szép lassan megint az alapoktól kell újra tárgyalni. Kazária ugyanis nagyon úgy néz ki, abban a formában, ahogy leírják, az tényleg nem létezett. Nem véletlenül nincs lelet. Megint nincs lelet. Feltunoen kevés a lelete. Feltunoen.

7. Következo a pápai állam kialakulása. Ezt hosszan részletezi Illig, tényleg nagyon szórakoztató olvasmány. A pápaságot háromszor alapították meg, de a második esetben nem tudtak arról, hogy az elso már megtörtént és a harmadik esetben nem tudták, hogy az elso és a második már megtörtént. Ezek nagyon kellemetlen dolgok, különösen, ha az ember adatok birtokában értékeli a dolgokat. Az elso ajándékozás az úgynevezett Konstantin-i. Errol elég korán kimutatták, hogy ez hamisítvány. A reprezentatív kimutatott hamisítványok közé tartozik. A második az a Pippin-i adomány. O adta azt a területet, amelyen ma a Pápai Állam illetve amelyen a valamikori Pápai Állam volt, nem a mai. Ennek a Pippin-nek egyetlen nagyon komoly gondja van, az hogy nem létezett. Pontosan abba az idoszakba esik, amikor „teremnek” ezek a figurák és valószínu éppen azért teremnek, hogy ajándékozhassanak -, és most megint rádöbbenhettünk az egyik indítóokra. Ne felejtsük el a ki kérdésre az egyik az II. Szilveszter, a pápa volt. A harmadik pedig bizony maga Károly és ez a Pippin ez nem a fia „Nagy Károlynak”, hanem az apja Károlynak – Pippinbol több is volt. Ez azt jelenti, hogy háromszor adományozták azt az egyet, ami, ezek után meg lehet kérdezni, egyáltalán adományozta ezt valaki? Attól hogy számontartják, hogy adományozta az egyáltalán nem is biztos, hogy meg is történt.

A 8. tétel az a vikingkérdés. Megint nagyon szellemesen tárgyalja Illig. A vikingekrol majdnem ugyanazt tudjuk, mint az arabokról. S már ha a kettot párhuzamosan olvassuk, már biztos hogy vakarjuk a fejünket. Az hogy ezek egyebet nem csinálnak, mint pusztítanak, felgyújtanak, lerombolnak, legyilkolnak, és az ember eltunodik, már egy század eltelt, nem unják még? Nem. Megint elindulnak, megint feldúlnak, megint fölégetnek és így tovább. A II. világháború után a szonyegbombázások és egyéb ilyen „kellemes” dolgok után – nem vikingek, amerikaik csinálták meg angolok -, elég tág tere nyílt a feltárásoknak. Nálunk is, tudjuk a Budai várban akkor kezdodtek el a komolyabb ásatások. A lényeg az, hogy elindultak ilyen nagy városföltárások. Például Köln. Na most felkészül ugye a régész. Mibol készül föl? Vita Caroli természetesen, meg az annales és akkor hallja, hogy Köln-nél ekkor és ekkor – természetesen ebben az idoszakba esik az egész „vikingdúlás” és „fosztogatás” -, a vikingek már megint megjelentek Köln-nél és fölégették, és porig égették, és nem tudom én hány hulla és egyebek. Na most keressünk legalább egy elszenesedett kis fogpiszkálót. Nem többet. Egy kis ekkora fogpiszkálót. Nincs. Nincs, nyoma sincs semmiféle földúlásnak. Akkor keressük a másik városnál Paderborn-nál és a harmadiknál, amiket emlegetnek. Mindegyiknél megtörtént, nyoma sincs! Nyoma sincs viking pusztításnak. Ettol még a viking pusztítások ezekben a ripsz-ropsz rajzfilmekben elkezdodnek és onnantól kezdve kiverhetetlenek az ifjúság fejébol. Mire való a viking? Hogy dúljon és pusztítson. Egyszeruen nincs, olyan nyilvánvaló esetek, ahol részletesen leírják a pusztulás mértékét semmi nyoma nincs semmiféle pusztításnak. Ha egy várost fölégetnek annak elég nyilvánvaló nyomai maradnak. Aztán akárhogy planíroznak utána és építenek rá egy újabb várost, ott marad a nyoma. Átégett rétegek… Nyoma sincs. A viking pusztítás, a vikingekkel mikor egyáltalán találkozunk akkor éppen 911-ben, ennek alapján javasolta Illig a 911-es évet, ahol újrakezdodik a történelem. Egy viking vezér – mondja hogy ki egy Rollo nevezetu úr – kap egy birtokot, és mit csinálnak a vikingek? 1. Nem hajóznak. 2. Nem pusztítanak. 3. Akkor mit csinálnak? Földet muvelnek! Ott a nyoma és ennek tényleg megvan a nyoma. Megint pontosan ugyanaz a hazugságáradat, nem tudom hogy emlékeztet-e ez bennünket valamire. Kik azok, akik szintén „beszáguldozzák” Európát, mindenütt csak „rabolnak”, „fölgyújtanak” és így tovább? Ezek mi vagyunk! Ugyanannyi alappal. A vikingkérdés nagyon érdekes kérdés, mert itt aztán a kizáró okok csostol jönnek. Megemlítve a várost, föltárás megtörtént, nincs nyoma. Megint ugyanez, megint ugyanez.

9. Végül van egy utolsó, amit már ma írtam be miután itt egy tanulmányt végigolvastam. Most tessék fogódzkodni: ez a dáko-román kérdés. Most ez az a pillanat, ahol az ember kicsit bekeményít, és azt mondja, hogy ha nagyon sokat ülünk az ülepünkön és várjuk ölbetett kézzel, hogy majd a németek ki fogják szedni a gesztenyét a tuzbol akkor úgy járunk, mint ahogy jártunk máris. Annak a tanulmánynak, amire most hivatkozom a címe – egyébként Weissgerbernek hívják egy ilyen egyszeru szép „magyaros” neve van – az hogy: „A magyar fantomkorhoz”. [Klaus Weissgerber: Zur magyarischen Phantomzeit. Die Ungarische Bilderchronik. Zeitensprünge 2001/3, 410-439.] Már a magyar fantomkort tárgyalják, és bármilyen furcsán hangzik ez a tanulmány így kezdodik: „Das Karpatenbecken…” Eddig ilyet le nem írt német szerzo! „A Kárpát-medence”. Ez az elso szava. Ez azt jelenti, hogy valami megváltozott a világban. Ugyanis eddig mindig körülírták – azt hogy magyar jó azt persze nem ejti ki, vagy ha nagyon muszáj akkor elotte utána szájat öblít, de azt hogy a Kárpát-medence egyáltalán létezik ez egy németnél, ez az önmegtagadásnak a csúcsa. Ráadásul olyat leír – most tényleg érdemes fogódzkodni – hogy az egész Illig elméletnek a kulcsa az a Magyar Krónikás hagyomány. Itt lehet vizsgáztatni – ez mit jelent? O egyetlen emlékünket vizsgál, a Képes Krónikát. Itt megint el kell mondanom, amit már Miskolcon elmondtam, hogy azért ez szégyenletes ám, hogy rólunk még a legértelmesebbje is mennyire alig tud valamit, és ami ennél még felháborítóbb, semmiféle szégyenérzet nem mutatkozik.

A Képes Krónika elso lapja (Országos Széchenyi Könyvtár)

Tárgyalja a Magyar Krónikákat és a bevezetoben elmondja, hogy egyetlen egyet ismer, a Képes Krónikát, a többit Internetrol tudja hogy van, Kézait kivonatosan. Internet. Most elképzelhetjük milyen hitele van egy Internet Kézai kivonatnak. Anonymusról hallott, de még nem sikerült megszereznie. Azért a német, német marad. Szóval az, hogy mi itt vagyunk kéznyújtásnyira mi beszélünk németül, nem is kell magyarul megtanulnia. Ennyi se! Így adnánk a kezébe. Nem, bocsánat o „piszkos kézzel” nyújtott könyvhöz nem nyúl. Inkább leírja, mert azért o becsületes, tanult Illigtol, valószínu, hogy rá is parancsolt, hogy akkor viszont írd le fiam, és leírja! Nem tudja a XX. század legvégén és a XXI. század legelején – mai idoszámításunk szerint – beszerezni Anonymust. Ez nem azt jelenti, hogy szerencsétlen német tudós, te ennyire béna vagy? Nem, hanem mi, azaz magyarok – a „büdöslábúak” – nem népszerusítjük eléggé hatékonyan az emlékeinket. Már megint nem o a hibás, hanem mi vagyunk a hibásak. Ez csak értheto ugye? Születési jogon csakis mi lehetünk hibásak. Ezt szokjuk meg!

Bármennyire is történtek lépések, azért itt meglehetosen gyászos a helyzet. Ha egyetlen emlékünket viszont valaki is ismeri és azt tényleg eredetiben – mert van faximile kiadása -, o tudniillik tud latinul. Magyart nem tud megkeresni egy Anonymus szövegben, de latinul kiválóan tud. Sot! Görögöt eredetibol fordít. Az a könnyebb. A tanulmányában a Képes Krónika alapján egy rendkívül érdekes idorendet állapít meg.

Most ez már az utolsó tételünk és egyszersmind az egésznek majd az utolsó tétele lesz, ezen ugorjunk át. Ami miatt említem az a dáko-román elmélet. Ugyanis, ha én kivonom ezt a 300 évet és 614 után 911-et írok akkor – és ezt tessék észrevenni! – abban a pillanatban megjelenik a román. Abban a pillanatban! O hozzá begyuruzik. Ide nem gyuruzik be. Nálunk jól zár a védelem. Ide be nem jön – ’92 óta már megvan a fiktív Karl. De ide nem gyuruzik be. A román már szimatol, már tudja, hogy neki most kell lépnie és lép. És beengedi, hiszen ha ez a 300 év kimarad, akkor megvan a kontinuitás. Pont ez hiányzott nekünk! Késo római kor után máris jön a korai magyarkor és ott már emlegetik a valachokat. Akkor mégiscsak van kontinuitás. Éljen Illig elvtárs! Föl sem merül, hogy nem ott van a gond, hogy 614 és 911 közt mi történik, hanem ott van a gond, hogy a legrövidebb életu provincia volt Dacia provincia. Ennyi ido alatt nem lehet elrománosodni. Teljes képtelenség. Nincs rá mód. Hacsak nem vesszük azt, hogy a román kettes meg a román hármas adó egyfolytában a latin nyelvet sugározta falura. Mert akkor esetleg meg lehet tanulni ennyi ido alatt. Egyébként teljes képtelenség. De ez senkit nem érdekel, hogy ott van a gondnak a góca. Akkor ok kimutathatóan még a Balkánon vannak. Minden közbülso fázisa megvan az úgynevezett románság kialakulásának. Nem itt van a gond, hogy túl szuk volt az ido, hanem ott van a gond, hogy hol vannak ok még akkor! De remélem fölfogjuk ennek a kérdésnek a súlyát. Abban a pillanatban, hogy van valami változás, ezek, mint a hiéna már ott vannak, és nehogy ezt tanuljuk el tolük, de azt viszont el lehet tanulni, hogy tessék az igazságot a kello idoben kimondani! Mert ha mi nem mondjuk ki, azonnal átváltja hamissággá és azzal telikürtöli a világot. Ez nekem is meglepetés volt, bár a barátom figyelmeztetett rá külföldrol.

Gyorsan vegyük számba, hogy milyen átszámítandó fontosabb dátumaink vannak. A következot javaslom: a tapasztalatom azt mutatja, hogy nem 297 év, hanem kerek 300 év a korrekciós ido. Megvan a maga oka, hogy miért. Egyrészt elég körülményes dolog 297 éveket csúsztatni. Majd itt látni fogjuk, hogy ha a mi történelmünkre átfordítjuk, márpedig szemmel látható, hogy ha Bizáncban is, meg Kölnben is, meg Rómában is összehangoltan hamísítják a történelmet, annak a tétje csak itt lehet a Kárpát-medencében. Mert ha ezeket összekötöm egymással, annak a központja itt van a Kárpát-medencében. Aminek az érdekében folyik, az nyilvánvalóan itt van.

Vegyük idorendi sorrendbe!

1. 1. A 895-ös Árpád féle Honfoglalás 300 évvel korábbra, 595-re kerül és ez azért döbbenetes, mert pontosan megegyezik az elso avar honfoglalással. Ezt még annak idején Miskolcon úgy adtam elo, mint hogy milyen zseniális vagyok mert ki tudtam számítani. Ez egyébként aránylag egy egyszeru kivonási muvelet. De azóta már megjelent. Ebben az elobb érintett tanulmányban már Weissgerber úr szépen veszi a logarlécet, számol, tologat ide-oda és gyönyöruen ugyanezeket az összefüggéseket kimutatja. Azt hogy a magyar Honfoglalás az pontosan egybeesik azzal, amit mi „avar honfoglalásnak” nevezünk. Ennek tényleg megvannak a régészeti bizonyítékai, megvannak a rávonatkozó írásos anyagok is, és feltunoen hasonlítanak az adatok arra, ami aztán késobb megint megismétlodik. Általában ez a 300 év úgy zajlik le, hogy az elején is van egy esemény, meg végén is van esemény és a ketto feltunoen emlékeztet egymásra. Olyan, mint az a bizonyos Ady vers, amit Karinthy úgy mondott, hogy: Maga megbolondult? Maga megbolondult? ..hogy mindent kétszer mond ..kétszer mond? Mert minden esemény kétszer szerepel és feltunoen azonos módon!

“Primus ingressus Hungarorum in Pannoniam” Nagyméretu miniatúrában:”A magyarok bejövetele Pannóniába” (Képes Krónika, 7. oldal)

“Icipit prologus de secundo ingressu et de casibus prosperis et adversis eorundem”. A miniatúrán a magyarok második bevonulása Pannóniába. (Képes Krónika, 21. oldal)

Ebben a tanulmányban ezt már pontosítja Weissgerber és méghozzá úgy, hogy a Képes Krónikát komolyan veszi. A Képes Krónikát mi állandóan emlegetjük, és soha nem vesszük komolyan. Ez számomra is döbbenetes volt, hogy egy német történésznek kell figyelmeztetni arra, hogy a Képes Krónikában teljesen hiteles az idorend, sot, ez az egyetlen hiteles jelenleg az Európai eredeti idoszámításra vonatkozóan. Pontról pontra kimutatja. Ez azt jelenti, hogy – tessék megint fogódzkodni – nem két Honfoglalás van, hanem három. O pontosan ismeri a László Gyula féle kettos Honfoglalást, pontosan tudja, mert nem is lehet nem tudni, hiszen a Krónikáink általában két ingressus-ról, két bejövetelrol beszélnek. A Képes Krónika is. Van a primus ingressus, az elso bejövetel és ez még a hunokra értendo. S van a secundus ingressus ez pedig az Árpádi Honfoglalás. Na most o nagyon finom, egyenes idézetek segítségével lefolytatott bizonyítás során kimutatja, hogy a Képes Krónika három Honfoglalásról tud és a szövegekbol, ahogyan ott van, tényleg ez derül ki. Ez szégyen és gyalázat, hogy ez bizony nekünk nem jutott az eszünkbe!

Az elso, megmondja a Képes Krónika, egészen pontos idoadatokat mond, amit mi így söprünk le az asztalról. Miért? Azért mert ugye 300 év, az ugye most közbe van iktatva. S akkor most ugye rájöttünk más miatt is jó ez a 300 év. Nemcsak arra jó, hogy ahol eddig nem volt osi hosi múlt, azt most meg lehet írni ebben a 300 évben, hanem arra is jó, hogy ott, ahol viszont volt hosi osi múlt, ott azt szét lehet nyomni és ezzel egy tényleges kontinuitást meg lehet szüntetni. Ezért nem tud összeérni Atilla Álmossal, mert a Krónikák egyfolytában öt generációról írnak. Leírja pontosan. Atilla fia Csaba volt, Csaba fia volt Ed, Ednek volt a fia Ügyek, Ügyeknek volt a fia Elod és Elodnek volt a fia Álmos. Öt generáció. Beszorozzuk az átlagos 30-al, akkor pontosan azt kapjuk meg, hogy meghal 453-ban Atilla és akkor 595-ben itt vannak Álmosék. De mert azt a 300 évet közbeékelték ezért egy ma magára valamit adó történész sehol a világon nem fogadhatja el a Krónikánkat hiteles beszámolónak. Miért? Azért mert túl rövid az ido. Értheto? Tehát, azt kell mondja az ember, hogy „zseniális” – ha egyáltalán gonoszságra lehet ilyet mondani. Úgy van megtervezve, hogy minimum két legyet üt egycsapásra. Egyszer csinál ott, ahol nem volt egy szakrális fejedelemséget… – ugyanis nem érik be ám kevéssel: „Nagy Károlyból” szentet csinálnak. Tudjuk, hogy ebben a 300 évben „Nagy Károly” már szent is lett és ezt a szentségét Barbarossa Frigyes meg is erosítette egy általa kreált ellenpápával. S volt fölszentelve is a tisztelt, éppen itt Ingelheimban. Még azt is elérte, hogy a tiszteletére fölszenteltek egy monostor templomot. Nem árt ha tudjuk, hogy egy ideig bizony „Nagy Károlyt” mint szentet próbálták bevezetni, aztán ez nem sikerült. Végül is miért, miért nem ezt részletezi Illig, de most nem tartozik ide. Ahol nem volt szakrális királyság és ennek megfelelo személy, ott csináltak, ahol meg volt ott ezt megszüntették. De ha valahol volt tényleg szakrális királyság az nálunk volt. Az tudottan szakrális volt. Anonymus még úgy írja le Álmost aki ennek a második megjelenése a történelemben, az elso Atilla volt. S még úgy írja, hogy “Almus id est sanctus” – szó szerint idéztem, Álmos, azaz hogy Szent. O még az Álmos kifejezést ezzel magyarázza, hogy Szent. Nagyon lényeges dolog, nem mi találjuk ki ma, hogy szentként tisztelt személy volt Álmos. Egy olyan dinasztia indult útjára Álmossal, amelyik ez elso tagjában – amelyik Atilla volt – egy egész világ számára meghatározó jelentoségu tényleges karizmatikus alakzat volt, és aki elindította konkrétan az Árpád-házat az Álmos volt nem Árpád, az pedig szent volt. Ezt történetesen Bakay Kornél nagyon jól látta – talán emlékszünk még rá – ezért is helyezte a Koronára, a szándékával nem volt baj és jól idézett Álmos tényleg szent volt, a maga korában így tiszteleték, más kérdés hogy a Koronához való kapcsolata abszolúte nem bizonyított feltételezés.

2. 2. A következo a kettes szám, az 1001-es dátum. Az 1001-es dátumot mi egyfolytában úgy tanuljuk, mint egy dinasztia indulását. Miért? Azért mert ezt tanuljuk, úgy mint Szent István koronázásának a dátumát. (Az hogy aztán melyik idoszakában volt, az elozo év Karácsonyán volt vagy 1001 Karácsonyán az egy külön téma.) 1001. Számoljunk vissza 300 évet és akkor melyik az a dátum, ami idekerül? Pont az Árpád-ház kihalása. 1301-ban hal ki az Árpád-ház, s ha a 300 évet kivonjuk hová kerül? 1001-be. Ez azt jelenti, hogy az 1001-es év nem attól fontos, mert Szent Istvánt megkoronázták, hanem mert az az uralkodóház halt ki, került át manifeszt állapotból látens állapotba, amely még Jézussal indul útjára. Ez az elso évezred, s ennek a záró mozzanata az Árpád-ház kihalása, de nem Szent István megkoronázása, az 701. Sot majd látni fogjuk azon is korrigálnunk kell. Nagyon fontos tételrol van szó, mert egy 1000 éves birodalomnak van vége az Árpád-ház kihalásával. S ez a birodalom ez Jézussal indul – az O születésével. [ Jelenések Könyve 20.rész! – a szerk. ]

3. 3. A 3. tétel az a dekanátus határok. Itt tényleg elég hátborzongató a dolog, ugyanis azt tudjuk, hogy 720 évenként van dekanátus határ. 2160 év kerekítve egy Világhónap. Ez csillagászati tény, ez nem olyan, hogy most én asztrálmítoszi rendszert eroltetek rá a történelemre, ez attól függetlenül, hogy az illeto szolgaként éli meg, úrként, mindenképpen Világhónapokban számolható az emberi történelem. Ha én Jézus születésével indítom a Halak korszakát, akkor tudjuk, hogy a Világhónapokban mindig a végüknél megyünk be, a 3 dekanátus közül nem a Halak-dekanátus fogja indítani, hanem a Skorpió-dekanátus. Ez tart 720-ig, s ez színezi át az alapveto Halak tulajdonságokat. Utána még mindig nem a Halak tulajdonságokat kapjuk tisztán, hanem a Rák tulajdonságok színezik át és 1440-ben vált át a tiszta Halak tulajdonságra, amikortól kezdve a meghatározó – tudjuk hogy mindig a túloldal meghatározó a testiség szintjén, a tényleges megvalósulás szintjén. Ez azt jelenti, hogy nekem az elso 720 évben a földbol olyan árulkodó nyomokat kell találnom, amiben a meghatározó az a Bika tulajdonságoké. Miért? Azért mert Skorpió jellegu a kor. Annak a megvalósulása az anyagi világ szintjén az a Bika tulajdonság. Mit fogok kapni, mint jellemzo lelettípust? Kincslelet kincslelet hátán. Ezt az elso 720 évet mi a kincsleletek alapján tudjuk továbbragozni. Utána bekövetkezik 720-al egy drámai váltás és az 1440-ig tart. Csak egy a gond, hogy ez a 720 innentol kezdve 1020-ra tevodik a mai idoszámítás szerint. A dekanátus határ nem a mai évszámok szerint számított 720, mert az már beleesik a 614 és 911 közöttibe. No most annakidején emlékszem, hogy rettenetesen sokat kínlódtam vele, hogy mi történt Európában 720-ban. Dekanátus határ, valami nagyon nagy dolognak kellett történni, s kiderült hogy semmisem történt. 720 körül egyszeruen megszuntek az adatok. Az ember kereste az avar történelmet – nem történt semmi. Kereste a bizánci történelmet – nem történt semmi. Keresett nyugaton – megint nem történt semmi. Van egy kozmikus fordulatunk, aminek nagyon pregnánsan kell mutatkozni a történelemben, ez az emberiségnek a sorsfordulója és gyakorlatilag semmi nem történik. Itt már lehetett érezni, hogy valami gond van. Ha én ezt tudom, hogy 1020-ra kerül, akkor rögtön kiderül, hogy hohó! na igen de a Képes Krónika nem azokat a dátumokat használja, nála 699 Szent István születése. S abban a pillanatban kiderül hogy ez 720, ez pontosan az az érett Szent István, akinek a fejére lehet tenni a Szent Koronát és akkor nem az történik 1000-ben amit mi mondunk, hanem az egész elcsúszik annyit amennyi a Képes Krónika idoszámítása, de ezt senki nem veszi ám komolyan – le van írva, ez nem kiszámított dolog, le van írva hogy 699. S ezt nekem egy német tudóstól kell megtudni, úgyhogy enyhén rosszalja hogy egyetlen magyar kollégája sem figyelt föl ezekre az adatokra. Ez azt jelenti, hogy bizony nagyon úgy tunik, hogy ez a koronázás volt a korszakhatár jelzo. Ami ilyen módon pontosan abban a korában érte Szent Istvánt amit mi is számontartunk nagyjából, csak máshonnan indítjuk a születését. Tehát: a dekanátus határ valószínuleg ide esik, ezt én még például a miskolci eloadásban nem tudtam. Itt rengeteget segített Weissgerber ez a tanulmánya, mert tényleg egyenesben idéz… és hát utána az ember természetesen megnézi az eredeti forrást is.

Még valami: az 1440-es év. A második menet, a Ráknak a tulajdonságai a szellemiség terén, testiség terén a Bak. Milyen emlékeink lesznek? Épített emlékek. Ez a bizonyos második dekanátus, ez emlékek terén épület épület hátán. Minden más mufaj csak az épületen keresztül érvényesül. Ha plasztika, épületplasztika, ha festmény akkor épület festmény…és így tovább…és így tovább. Ez tart 1440-ig. Na de mikor van ez az 1440 mai idoszámítás szerint? 1740 és mindig 1-et adjunk hozzá, mert tudjuk ez az 1 le volt csalva Jézus születésénél. Ezért 1001-re került az a dátum, ami az Árpád-ház kihalása. 1741-ben mi történik? Halak Halak-dekanátusa indul el, ami azt jelenti, hogy keményen Halak tendencia. S ennek a testi megvalósulása kemény Szuz tendencia. Itt egy Szuznek úgy kell megjelennie, hogy: Mária Terézia koronázása. Itt megjelenik a no, megjelenik a racionalitás, megjelenik a felvilágosult abszolutizmus és így tovább De ez nem elég. Hanem ugyanakkor megjelenik a keleti szomszédunknál ugyancsak a nouralom. Megjelenik I. Katalin utána II. Katalin és ezzel elindul egy olyan romboló folyamat aminek tulajdonképpen a mai napig benne vagyunk a sodrában. Ez amikor már a Szuz tényleg gátlástalanul tombol a világban ez a mai napig is tart, mert most mi tulajdonképpen 1701-ben vagyunk. Amikor ezt eloször elmeséltem egy vonatutazás alkalmával Szántai Lajos barátunknak, akkor egyetlen mondata volt rá: „nyertünk 300 évet!” [nevetés a nézotéren] Ez pedig nagyon fontos tétel, vigyázat, mert ez kegyelmi ajándék. Vagy ezalatt megjön az eszünk, vagy akkor tényleg lottek az emberiségnek, mert ne felejtsük el ma is azzal jönnek, hogy már semmit gond a Vízöntobe átmentünk. Az egész New Age orületnek ez az alapja. Nemhogy nem mentünk át, hanem a Halaknak is egy jó tetemes része – majdnem a fele – hátravan. Itt egy hatalmas dologról van szó, mert tényleg megvan a lehetosége annak, hogy magára találjon az emberiség és azt a terhet, ami most szellemileg is nyomasztja, de hát most már lassan fizikailag is a pusztulás szélére sodorja, azt egészen egyszeruen dobja már le a hátáról. Nem kell utána megtaposni, de azért lehetoleg már ne hurcolja tovább. Ha ezalatt nem vált ember belole higgyük már el, hogy nem lesz belole soha. Éppen eleget cipeltük már. 300 év nyereség, ez egy óriási dolog.

Nem tudom, hogy lehet-e érezni a súlyát, tulajdonképpen ezek a 300 éves elcsúszások folyamatosan olyan összefüggésekre világítanak rá, amire soha nem jöttünk volna rá magunktól.

Képes Krónika (121.oldal)

4. 1440-ben koranalopás történik, ugye tudjuk? A mai idoszámítás szerint. Ez visszacsúszik 1140-re és itt valóban van a Képes Krónikában ábrázoláson egy korona menekítés. Viszik lóháton a Koronát, amivel eddig nem tudtunk mit kezdeni. Úgy látszik ezek az allergikus pontok úgy muködnek, hogy a 300 év kihúzása után is megmaradnak jelzoértékként és ennek talán a legszebb példája a következo lesz. A magyar történelemnek a legnagyobb csapása, ami tényleg megsemmisíto jellegu volt az nem Trianon, nem is 1945, hanem 1541, amikor Buda elesett. Ehhez képest semmi az 1526-os Mohácsi vész, utána még két hadsereg érintetlenül maradt, még a harckészség megvolt, még minden megvolt. 1541 után elesett a központ, 3 részre szakadt az ország, végleg meghúzták ezeket a határokat – ezek már csak módosultak, de a 3 részre szakadtság egészen 1686-ig illetve valamivel késobbig fönnállt. 1541: Kaptunk rá jelzést elore vagy nem? 300 évet visszapörgetek és mit kapunk: 1241 – mi történt? Muhi csata, a tatárdúlás. Ha én ezekkel a 300 évekkel – és azért észrevettük nyilván mindegyik „1”-el végzodik. Nem 1540, hanem 1541. Visszavetítek: 1241… Úgy látszik muködik ez a 300-as rendszer.

Cserélt képek a Magyar Szent Koronán. Dukász Mihály bizánci császár helyén eredetileg Szuz Mária, Konsztantin helyén (baloldalt) Atilla, I.Géza helyén pedig Buda volt eredetileg. (Bovebben: Pap Gábor: “Angyali korona, szent csillag” )

1790-ben mi történik? 1790-ben kicserélik a képeket a Magyar Szent Koronán. Ez az a pillanat, amikor visszakerül a Magyar Szent Korona II. József halála elott közvetlenül és az eddigi legvalószínubb jelzések szerint közvetlen elotte történnek a képcserék. Amikor visszakerül akkor már ezekkel a megváltozott képekkel. 1790-ben válik nyilvánossá az, hogy itt kicseréltek képeket a Szent Koronán. Egy szakrális tartalom, egy üdvtörténeti jellegu tartalom napi politikai tartalommá aljasodott le. Ennél nagyobbat nem lehet zuhanni. Ennek mi felel meg, ha el kezdjük visszavetíteni? 1490 és itt most „0”-ás dátumunk van. Mi történt 1490-ben? Meghalt Mátyás király. Valami lezárult. A Magyar Szent Koronának az hatékonysága ami megvolt a teljes eredeti képrend esetén, ez kétségtelenül nem muködik ma. Ez nem azt jelenti, hogy a Szent Korona nem muködik egyáltalán, hanem azt jelenti, hogy bizonyos vonatkozásokban gyengült illetve átprogramozódott. S ez a magyar történelem 1490-el áll. Amit 1490-ig nem tudott elmenteni az örökkévalóságnak

Szántai Lajos – eloadás a Rám-hegyen (Pilis)

Mátyás király, az azóta már elpusztult. A második fele az uralkodásának, ahogy azt Szántai Lajos nagyon szépen és részletesen kiszokta fejteni, az tulajdonképpen egyetlen nagy menekítés. Elzárni csapokat, ami tényleges, megvalósult, anyagba fogalmazott érték azt valahogy úgy elrejteni, hogy amikor majd megfelelo ido eljön akkor újra eloveheto legyen. Amióta ezzel a nem akarom minosíteni milyen hölggyel összeházasodott, azóta egyetlen hatalmas értékmentés a tevékenysége, semmi más nem fontos számára. Akik ebben akadályozzák, azokat azonnal félresöpri az útjából, s nagyon úgy néz ki – ez megint Szántai Lajosnak a fölismerése -, hogy ebben kulcsszerepet a Pálosok játszották. Egyedül az volt az a testület, ami egyenes ági örököse az osvallásunknak, ennek biztosított törvényes kereteket a judeo-kereszténység nagyobb áramlatában, nem lehetett kitiltani, mert elismertette magát és ugyanakkor az összes osvallási elemet megtudta orizni, de ekkor mindez a föld alá került. A legjobb helyre, mert azóta ami történik, akkor már tényleg legjobb helye a föld alatt. Ennyit az átprogramozott dátumokról és akkor most a legeslegutolsó tétel az pedig így szól, hogy a tanulságok.

Tanulságok

1. 1. Érdekes módon az elso számú tanulság nem lesz sok. Ez még Miskolcon úgy fogalmazódott, hogy az elmélet abszolút hiánya a Kárpát-medence. Augusztusban [2001] ez még így volt igaz, ma már nem igaz. Nem igaz ebben a tanulmányban egyértelmu, hogy a Kárpát-medence már foszerepet játszik, s ez a Weissgerber egy nagy kötetet készít most elo, aminek ez tulajdonképpen egy mutatványa. Már önmaga rájött, hogy kulcsszerepe van a Kárpát-medencének, s ha fogcsikorgatva, de bizony leírja és ebben a magyarságnak. Úgyhogy most már azt hiszem ideje lesz nekünk is egy kicsit hozzányúlni a tollhoz, mert ezt most már nem lehet tovább hagyni, hogy mindent, amit ott kikaparnak az azonnal a román hasznosítja a maga kifejezetten hazug származáselmélete megtámogatására. Bármennyire is nagylelku az ember azért egészen idiótának nem kell lenni, – más dolog az idiotizmus és más dolog a nagylelkuség.

2. 2. A szlávosodás szerepe az idocsúsztatásban. Rendkívül, alapvetoen fontos. Tanulságok: a szlávkérdést újra minden vonatkozásában, hangsúlyozom minden, nyelvi, történeti, régészeti, minden vonatkozásban újra kell tárgyalni. Nem járunk töretlen úton, már László Gyula figyelmeztetett rá, hogy nincs szláv régészet. Mert fölvetették neki annakidején – mikor még szlávuralom volt Magyarországon, legalábbis hivatalosan -, hogy miért nem szentelt nagyobb teret A népvándorlás muvészete Magyarországon címu kötetében a szláv régészeti hagyatéknak és akkor nagyon nyersen közölte, hogy egyszeruen azért, mert nincs mirol beszélnünk. Ezzel együtt megírattak vele egy fejezetet, ami feltunoen a legrövidebb és gyakorlatilag semmilyen tényt nem tud felmutatni, csak vélekedésekrol, nem a sajátjáról, hanem a kollégái vélekedéseirol tud beszámolni. Nyelvészetileg természetesen ugyanúgy újra kell tárgyalni, és itt nem lehet nagylelkusködni. Innentol kezdve már azt a tételt kell nagyon komolyan venni, hogy aki hazugsággal tartósan együttmuködik, az kollaboránsnak számít és azt úgy is kell kezelni. S itt most már fölismerheto igazságokkal van dolgunk.

3. 3. A valódi kontinuitás helyett ál-kontinuitás. Ha valaki netán jegyzetel, akkor ezt az egy mondatot írja fel. Az egésznek itt van a kulcsa, ezt ne várjuk Illigtol mert Illig tényleg rendkívülit teljesít, de ilyet O nem mondhat ki. Ahol nincs valódi kontinuitás ott csinálnak helyette egy ál-kontinuitást és párhuzamosan ezzel megszüntetnek egy valódi kontinuitást.

4. 4. Utolsó pontja ennek a bizonyos utolsó fejezetnek, az hogy nagyon ne keseredjünk azért el. S most nemcsak azért, mert íme a bizonyság, hogy nagyobbat is lehet hazudni annál, mint amiket nekünk hazudnak naponta, ez nem a Népszabadság nagyságrendje azt gondolom észrevettük. Ha már egyáltalán, akkor ez a Narancsnak a nagyságrendje, de azért még annál is profibb, ok nem profik, hanem egyszeruen mocskolódnak, ezek azért profi módon csinálják ezt. Itt az ember néha szinte beleborsózott, hogy mennyit kellett ezen „kotlani”? Ez azért nem olyan magától értheto, ez részleteiben is ki van dolgozva, mert azért gondoljuk el ok nem pancserekkel számoltak. A mai átlag lakossága Földnek pancserek sorozata, „egy vagon majom” ahogy szoktuk mondani… [nevetés a nézotéren] …Ne haragudjunk, ha világnak el lehet azt adni, amit ma az amerikai népnek eladnak, akkor tényleg elmajmosodott a világ. Itt nem ilyenfajta emberekkel kellett még számolni, hanem viszonylag még önállóan gondolkodó s a hagyományukat tiszteletben is tartó emberekkel, és be lehetett adni nekik. Ez azt jelenti, ahogy le is vezeti Illig a második a kötetében, hogy azért azt se felejtsük el, hogy itt egy ilyen jellegu idoszámítás kizárólag kolostori rendszerben muködött. Nekik egy kolostori hálózatot kellett kézben tartani, arról pedig tudjuk, hogy kézben is tartották. Azért volt olyan rettenetesen fontos, hogy „eretnekség” ne legyen. Miért? Hogy ne tudja ellenorizni. Ott még hiteles adatok is bekerülhetnek a köztudatba, de egy engedélyezett szerzetesi rendszeren belül csak adagolt adatok kerülhettek be a köztudatba. Amit az érdek diktált, az került be az írott úgynevezett „forrásokba”, mert azok ettol kezdve lettek források és ezért van az hogy mennyire végrehajtható volt, de még mennyire végrehajtható volt csak vakfegyelem kellett hozzá, mert ha valaki egyszer elszólta magát azt azonnal likvidálni kellett. Mondjuk nagyon nem is szólhatta el, mert a cella az eléggé jól zárható és ezeket úgy nem nagyon engedték ki, pontosan ezeket a másoló barátokat… úgy megtisztelték, de o maradjon benn a cellában ne sétafikáljon, az a másik a kolduló az fecseghet amit akar…

5. 5. Az utolsó pont az biztatna, tulajdonképpen nem mi vagyunk az egyetlen vesztesei ennek a hazugságáradatnak, talán nem is nálunk a legtragikusabb a helyzet, mert ugyanakkor az egész benne van egy egyszerre kozmikus és egyszerre üdvtörténeti rendszerben. S ez pedig azt jelenti, hogy a Halak-Szuz tengely szerepét azt hiszem nem értékeljük eléggé. Mi Jézus születésével bementünk egy tengelybe, ez a tengely egy kozmikus tengely, ez pontosan derékszögben van a saját Tejútrendszerünkre és ezért, mint tengelyt „Halál-tengelynek” nevezzük. De nem vesszük komolyan. Miért? Mert ez az eloadó „heppje”, mert neki az a heppje hogy ez a tengely ez Halál-tengely, mert o biztosan nem szereti a Szüzet – nem tudom miért ne szeretném – vagy a Halakat, fél tolük…valami miatt nem szereti ezt… Szó nincs semmi szeretetrol nem szeretetrol, ez tényleg Halál-tengely. Ebbe besétálni nem lehet következmények nélkül. Ennek van egy olyan következménye, amit egyszeruen nem veszünk komolyan vagy egyáltalán föl se ismerünk, ez pedig micsoda? Az hogy a testi fizikai megvalósulás síkján egyre fokozódó jelentoséget nyer a Szuz tulajdonság. Ez pedig mit jelent? Azt jelenti, hogy amit dokumentálni tudok az van, amit nem tudok dokumentálni az nincs. Nem a tett maga számít, hanem az a dokumentum, az a bizonyíték ami tanúsítja, hogy a tett megtett tett. Ennek viszont van egy nagy veszélye, ami ennek a kornak a sajátja, elotte nem jelenik meg s hál’ Istennek már nem sokat kell hurcolnunk… – 300 év ide-oda. Ennek a következo a lényege: ha én tudom, hogy nem a tett a fontos, hanem a bizonyíték, akkor én el kezdhetek „bizonyítékot” is gyártani. Miért? Mert bizonyítékot könnyebb gyártani, mint tettet. Ez a veszély ez korábban nem muködött, mert ez ennek a kornak a sajátja, ez a Halál-tengelynek az egyik legfontosabb megnyilvánulási módja, s ennek a következo konkrét megnyilatkozásai vannak:

· · Az elso talán legnyilvánvalóbb az, hogy az igazságot minden tekintetben kezdi kiszorítani a bizonyíthatóság. Ez az jelenti, hogy ma már az ember-ember közötti kapcsolatokban, mint mérce, föl se merül az igazság – csak a bizonyíthatóság. Ilyen már nincs is, hogy igazságszolgáltatás errol már itt beszélgettünk, jogszolgáltatás van. Igazságról egyáltalán nem is beszélünk, de tudományos tételekben sem – tudom bizonyítani vagy nem tudom bizonyítani, föl sem merül, hogy ennek elvileg semmi köze nincs az igazsághoz, – ez a bizonyíthatóság. De annyira megszoktuk, hogy az igazságot bizonyítássorozattal közelítjük meg, hogy egyszer csak azt mondja az ember: bolond vagyok én még mindig az igazsággal foglalkozni, hát nem sokkal egyszerubb itt leülök és csinálok „bizonyítékokat”. Leforgatok egy filmet valamelyik hétvégén mondjuk a soroksári Duna-ágba. Ha elég jól leforgatom, utána eladom a televízióban, mint az Öböl-háborúról készült „helyi dokumentációt”. Értheto? Minek menjek én ki oda, ott még esetleg lonek is, de lehet, hogy nincs is ott háború – kitudja (?), így viszont lett egy hír.

· · Itt nagyon lényeges a kérdés, mert a második menetben, ha az igazság a bizonyíthatósággal kiszorítható ez nem kis dolog, mert bizonyítékot mindig könnyebb gyártani, de a második lépésben a tudás kiszorítható a jólértesültséggel. Ez azt jelenti, hogy senki itt már igazi tudásról nem beszél – naprakészen vagy informálva, vagy nem? A többi az nem érdekes. Mi az hogy „tudás” – definiáld hogy tudás… Jólértesütség az igen: hallottad tegnap a Kossuth Rádiót? – igen, olvastad a Népszabadság vezércikkét? – igen…na még a Sacrum Imperiumot is – igen, akkor én jólinformált vagyok…még a Narancsot is olvastad?…úúh hát akkor te nagyon jól… A tudást kiszorítja a jólértesültség.

· · Harmadik: a tényeket kiszorítják hírek. Mi ezt annyira magától értetodonek vesszük, hogy én minden alkalommal külön „dührohamokat” kapok. Azt mondja: „láttad?” Mit láttam? „…hát ahogy nekiment a gép…” Minek? „…annak két…” Igen tényleg? Miért te láttad? „…hát persze hát egyenesben…” Mit láttál? „…hát az egyenest.” Mit? „…közvetítést.” A közvetítést? Én azt hittem a tényrol beszélünk. Végig a hírrol beszél, s egyfolytában úgy tesz, minthogyha a tényekrol beszélne. Föl se tunik neki! Itt végig a hírekrol volt szó. Na most melyiket könnyebb gyártani? Híreket vagy tényeket? Nem tudom észreveheto-e, folyvást ugyanarról van szó, ez egy tendencia, ez ennek a kornak az alaptendenciája. Amiket pedig én itt nevükön nevezek ezek tünetek. Ezek nem voltak 2000 évvel ezelott, s nem lesznek – hála a Jóistennek – már 500 év múlva se. Ez egy olyan fertozés, amit az emberiség, ha egyáltalán túléli, akkor immunisan fog belole kikerülni. Nem lesz érdemes tovább hazudni. Ma még érdemes.

6. 6. Az utolsóhoz érkeztünk és ezzel gyakorlatilag be is zárhatjuk, ugyanis az egész kérdéskörnek itt van az egyik kulcsa, és ezzel én visszautalok az elso itteni eloadásra is. [Boncold csak, nyelvész… – Sajnovics “halszagú atyafisága” és a “szláv jövevényszavak” csapdája. 2001 január 24., Magyarok Háza] Az úgynevezett „finnugor ostörténet” kérdéseire. Ugyanis erre én is csak menetközben döbbentem rá, hogy nyelvet könnyebb készíteni, mint népet. A népeket szépen kiszorítják a nyelvek. Ez bizony nagyon lényeges dolog. Ez azt jelenti, hogy mi az ókorra vonatkozóan gyakorlatilag csak nyelvekkel rendelkezünk, és ezeknek a nyelveknek mi megfeleltetünk népeket, és elfelejtjük, hogy nyelveket lehet ám gyártani! Nem csak úgy, ahogyan mondjuk egy makedón nyelvet gyártott a nagy Jugoszlávia annak idején. Ugyanis a makedónról mindenki tudta, hogy bulgárul beszélnek. Na most én Bulgáriában hallottam a hírt és elég elkeseredetten magyarázta egy ottani történész professzor, hogy vegyük már észre, hogy itt most nyelvkészítés ürügyén népet csinálnak. Miért? Hogy ne tudják fölismerni, hogy ok virtigli bulgárok. Miért? Azért mert nekik is volt Trianonjuk, a bulgároknak – csak egy kicsit korábban volt. De ne felejtsük el Dobrudzsa attól lett román, mert egyszeruen kiirtották onnan a bulgárokat. A törököket is. Nem úgy, ahogy Erdélyben a magyarokat, hanem nagyobb tételekben. Egészen pontos adatok vannak róla. Ne tudjuk meg, hogy milyen az, amikor egy román egy bulgárt írt ki. Mert etnikailag megtisztította Dobrudzsát. Dobrudzsa soha nem tartozott Romániához. De odacsatolták. Kit érdekel? A bulgár tudósok – ez most már tényleg a legvége – egyszeruen elmondták, hogy Makedónia annyira bulgár még mai is, hogy bármelyik pillanatban, ha egyszer egy szövetségi köztársaság Jugoszlávia, mert ugye szövetséginek volt kikiáltva, bármikor egy picit lazul a gyeplo, egyszeruen bejelenti az elszakadását és akkor nem áll meg ennél, hogy önálló lesz, hanem azt mondja, hogy mi bulgárok vagyunk, szeretnénk Bulgáriához csatlakozni. Ez ugyanaz, ami Erdélynél veszély, hogy nem Erdélyt fogják kikiáltani, hanem azt mondják, elnézést mi mindig is Magyarországhoz tartoztunk, most mit játsszuk meg itt az agyunkat?

A következot találták ki a jugók: megcsinálták a „makedón nyelvet”. Hogy csinálok makedón nyelvet? Elobb van irodalom és aztán majd csak fogja ezt beszélni valaki. Miért? Mert az irodalmat lehet kivinni könyvkiállításokra, senki nem fog elmenni Makedóniába, eloször is be se engedjük, és másodszor nem fog elmenni oda hogy ellenorizze egyáltalán ezt a nyelvet beszéli-e valaki? S ez nem elég, újságot indítottak el. A Makedón Szemle vagy nem tudom Hírharang vagy egyéb, és ahol már újság is van – újság hetente. Akkor ezt a nyelvet valakik beszélik, nem? Van irodalma, akkor ezek szerint kell legyen írója, akkor legalább az az író, meg az az újságíró az biztos makedón nem?! Az aljasságnak tényleg nincs határa. Nyelveket lehet csinálni, akár lombikban, akár ma már számítógéppel órák alatt teljes szótári készletet és majd csak lesz hozzá nép. Majdcsak el tudom hitetetni a világgal, hogy van egy ilyen nép.

Ugyanis visszamenoleg mai napig nem tudjuk, hogy lett a bulgár-törökökbol szláv-bolgár. A mai napig nem tudjuk. Maguk a bulgárok sem tudják. Ugyanis az elso nyelvemlékeik teljesen egyértelmuen bulgár-török nyelven vannak. Olvassák oket, jól lehet érteni oket. Miután nem volt rádió, televízió sem, s a meggyozésnek egyéb demokratikus eszköze, lehetetlen hogy annyi ido alatt, mint ahogyan Omurtag megjelenik a Balkánon török nyelvvel, török etnikummal, s amikor az elso állítólag már „szláv-bulgár” törzsek megjelennek, a ketto között még évszázad sem telik el. Hogy oldották meg?

Itt teljesen nyilvánvalóan olyan átverésnek vagyunk áldozatai, aminek a kulcsa az, hogy egyszerubb a dokumentumot létrehozni, mint a valóságot, ami a dokumentumban megjelenik. Érdemesebb a dokumentum révén az érdekeinket érvényesíteni és ez történik. Ennyit vigasztalásul, gondolom elég sovány volt a vigasz.

A befejezésnek pedig csak annyit, hogy ahogy említettem ez tényleg perdöntoen fontos tétel. Egy szabályos földindulásnak vagyunk a tanúi. Az európai történetírás, amióta egyáltalán tollat ragadtak, azért hogy megmagyarázzák nekünk, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk és mit akarunk – mert ez tulajdonképpen erre találódott ki – azóta ekkora válságot még nem élt át. Tovább nem lehet elhallgatni, ez is teljesen nyilvánvaló és nagyon idoszeru, hogy mi is elkezdjünk ebben a kérdéskörben most már alkotó módon részt venni, mert a veszélyek elég nagyok. A gyakorlat ott tart, hogy mi Miskolcon már minden dátum mellé odatesszük zárójelben a valódi dátumot. Ez azt jelenti, hogy ha valakit zavar a kérdés eléje utána kérdojelet tehet, nyugodtan meg lehet csinálni, senkit nem zavar vele, de már ezeket az adatokat nagyon komolyan kell venni, és lehetoleg ezeket az alapmuveket azért most már jó lenne lefordítani magyarra. Ez a következo lépés lesz. Úgyhogy én megköszönöm a szíves türelmet, figyelmet, ami rendkívüli volt.

[vastaps – Vége]

Copyright Árpád-tól Árpád-ig - Tervezte HunorNet