HUN-MAGYAR ROKONSÁG



Cey-Bert Róbert Gyula

 

A hun-magyar rokonság több mint ezer éven át mondáink, krónikáink, történelmünk elfogadott ténye volt. Álmos és Árpád, Atilla leszármazottainak tartották magukat. Árpádot nem azért választották fejedelemmé, mert az egyik legerősebb törzs feje volt, hanem azért, mert a többi vezér is Atilla leszármazottjának tekintette.

A lovas kultúrák mindig nagyon számon tartották származásukat, és ha valaki nem tudott felmutatni legalább 8-10 felmenő őst, jöttmentnek számított. Nagy tekintélyű vezérek és fejedelmi családok viszont 20-25 felmenő ősig könnyedén vissza tudtak számolni. 20-25 nemzedék időben 400-500 évet jelent, tehát ha a honfoglalás idején úgy tudták, hogy Árpád Atilla leszármazottja, akkor ez azt jelenti, hogy vissza is tudtak menni Árpád felmenő ágán Atilláig. Ezért lett Árpád az ősmagyarság fejedelme.

Így tudta Anonymus is, III. Béla királyunk (1173-1196) jegyzője, aki 300 évvel Álmos és Árpád fejedelmek bejövetele után megírta a honfoglalás történetét. ‘Szkítiának első királya Magóg volt… Ennek a királynak az ivadékából sarjadt az igen nevezetes és roppant hatalmú Atilla király… Ugyanezen Magóg király ivadékából eredt Ügyek, Álmos vezér apja, akinek Magyarország királyai és vezérei a leszármazottai’. ‘A hét fejedelmi személy… fegyverrel, haddal igyekezett módját ejteni, hogy szülőföldjét elhagyja s olyan földet foglaljon el magának, amelyen laknia lehet. Választásuk… Pannónia földjére esett, ugyanis azt hallották, hogy az Atilla király földje, akinek az ivadékából Álmos vezér, Árpád apja származott.’

Közel egy évszázaddal Anonymus után, 1283-ban Kézai Simon, IV. László király krónikása, további részleteket közöl a hun-magyar rokonságról. ‘Ménrót király a bábeli nyelvzavar után két fiút nemzett, Hunort és Magort, akikből a hunok vagyis a hungarusok erednek.’ Kézai Simon azt is tudni véli, hogy Atilla pajzsán koronás turul ékeskedett, és ez az uralkodói jelkép Géza fejedelem idejéig fennmaradt. IV. László király krónikása részletesen leírta művében Atilla király tetteit, akinek a Kárpát-medencébe való bejövetelét a magyarok honfoglalásának tekintette.

Krónikáink szerint a magyarság és vezérei küldetés tudattal érkeztek a 890-es években a Kárpát-medencébe azért, hogy visszafoglalják ősük, Atilla rájuk hagyott örökét. Egy lovas műveltségű nép, a magyar, tudatosan lépett tehát az előző, a hun örökébe, elfoglalva azt a Kárpát-medencét, amelyet tartós megtelepülésre különösen alkalmasnak tartott. Vitathatatlan tehát, hogy az Árpád-kori magyarság és az uralkodó-ház Atilla örökségének tekintette magát. Még a címerállat, a turulmadár is Atilla öröksége.

A századok során a hun-magyar rokonság mindig a magyar történetírás alapját képezte. 1575-ben a kolozsvári lelkész, Heltai Gáspár, aki megírta és kinyomtatta a magyarok történetét így ír: „A hunok, akiket mostan magyaroknak nevezünk, régen Szkítiában mind vadászással éltek. 373-ban kezdének a magyarok kijönni Szkítiából, és megszálltak Pannóniában a Tisza, nagy folyóvíz mellett.”

Szenci Molnár Albert hasonlóan ír (1621.): „Magyar népünknek a hadi erény örökké tartó dicsére­tét fegyverivel és katonai bátorságával Atilla király nyerte el.”

Zrínyi Miklós Atillát mint magyar királyt méltatja (1651.):

Én vagyok a magyarok legelső királya 

utolsó világrészről én kihozója! 

Én lehetek tehát magyarnak példája 

Hírét, birodalmát, hogy nyújtsa szablyája.”

Kölcsey Ferenc még a Himnuszban is megemlékezik a hun ősökről (1823.):

 

Őseinket felhozád 

Kárpát szent bércére 

Általad nyert szép hazát 

Bendegúznak vére. 

 

A hun-magyar rokonság mellett szóló néhány érv:

1.  Embertani tényezők: a hun és a honfoglaláskori sírok leletanyaga genetikailag nagyon közel áll egymáshoz.

2.  A régészeti emlékek közös stílusjegyei és közös jelképei.

3.  A hagyomány és mondavilág: az európai népek közül a magyar mondavilág őrzi legerősebben a hunok emlékét…

4.  A hun-magyar regék közös jelképei: a hunoknál ugyanúgy megvan az égig érő fa, mint a csodaszarvas legendája…

5.  Közös Isten szavunk, Istenfogalmunk és közös hitbeli értékeink, amelyek a hun és magyar kultúra vallási értékvilágát közös alapokra helyezik.

A hun-magyar rokonság tehát a magyarság történelmi önismeretének, nemzeti tartásának és hősies kiállásainak minden időben meghatározó tényezője volt. Történelmünk legszörnyűbb viharaiban is erőt adott a hun-magyar rokonság eszméje és Atilla király dicső tettei.

 

(Cey-Bert: A hunok és magyarok Istene, A hun-magyar Istenfogalom kialakulása, 

Ősi Gyökér kulturális szemle, XXVII.évf. 3-4 szám, 1999. július-december, 47-48. o., Kiadó: Miskolci Bölcsész Egyesület)

 

* * *

 

Államalapító Árpád fejedelem származásával kapcsolatban a hun-magyar rokonságról  fontos megemlékeznünk. A kérdés felvetődik: rokonságról van szó, vagy egy ugyanazon népről?  Az Árpádház ősének tartja Nimródot, a világ első királyát és egyenes felmenőjének Magyarország első királyát, Atillát. Atilla okleveleiben az alábbi címet használja, saját magát így nevezi meg:

Atilla, Bendegúz fia, a nagy Nimród unokája, aki Engadiban nevelkedett, a hunok, gótok, médek, dánok királya, a földkerekség félelme (féltője) és Isten ostora.

 

Az Árpád-ház ősanyjának Emesének a szent Turul-madár, családjuk címermadara, jelezte fia Álmos és annak ivadékai születését. Innen ered az Árpád-ház eredeti neve, a TURUL-NEMZETSÉG. Nem kizárt azonban, hogy ez az elnevezés már ősidők óta ennek a szent nemzetségnek a neve, főleg ha figyelembe vesszük, hogy Atilla pajzsát is a koronás turul díszítette.

Copyright Árpád-tól Árpád-ig - Tervezte HunorNet